Komoly versek

Valahonnan mindig előkerülnek régi versek. Íme egy kicsit több, mint 2 évvel ezelőtti.

Tombol egy vihar, mi elmossa a szennyet,
s nem hagy hátra mást, mint rendet.
Eljön egy új nap, mi nem tudni, hogy mit hoz.
Nem tudni, hogy dédelget, átölel, vagy kínoz.

Kérdem én, vajon mit hoz majd a holnap?
Tán egy embert vagy egy tárgyat?
Tán egy érzést vagy egy vágyat?
Füves pusztát, puha ágyat?
Kemény zenét vagy lágyat, mely mámorba taszít?
Esetleg szenvedéllyel telit, mi szinte megvadít?

Hogy mi lesz, azt sűrű köd fedi.
Ami van, azt nem hisszük el.
Ami volt, próbáljuk feledni,
és nem akarunk mást, mint valakit szeretni.

Nem akarunk mást, mint békét, csendet és csodát.
Erős lelket, mi magában teremti meg pompás otthonát.
Összhangot test és lélek között.
Légy te a vadász és ne az üldözött!

Felejtsd a magányt, mert előtted a válasz.
Magány vagy élet, de te kell, hogy válassz.
Ne gondolkozz tovább, hisz füledbe súgtam. Tudod, mit kell tenned.
Mindig van, ki szeret. Csak észre kell venned.

2008.03.18. 00:43

Kissé elkeseredett állapotban írt vers.

Este van. Odakint alszanak a fák.
Ám a csend mögött még dúlnak nagy csaták.
A nyugalom szigete álom csupán. Nem más, mint képzelet.
Vérszomjas szúnyogok szívják vörös véredet.

Az utolsó cseppig szívja véred, innen nincs kiút.
Fájdalom, de elvesztetted ezt a háborút.
Maradt az emlék, s csak volt az élet.
Így ért véget a boldog, szomorú léted.

2007.05.11. 10:19

Rögtönzött vers egy fórumhozzászólásra és egyben versre.

Mit látnak szemeim? Egy újabb vers terem.
Egy újabb vers, egy újabb gondolat.
Hát ideje volna már nekem is költenem,
de nem pénzt, és nem tojásokat.

Toll,papír... más nem is kell.
A vers önmagát szüli.
Nappal vagy éjjel, az nem érdekel.
A költőt a vers mi élteti.

2007.03.23. 23:48

A versekben a régi, megszokott szabályokat sosem szerettem. Így nem is mindig alkalmaztam őket. Mert az bekorlátozza az embert. És nem tud a mondani valóra koncentrálni eléggé.

Csak írom a rímeket. Itt nincsenek szabályok.
Más egy rendszert, de én csak káoszt látok.
Látom a zűrzavart, mi egykor rendszer volt talán,
s elkezdtünk élni a élet sötét oldalán.

2007.01.11. 20:38

Egyébként ez egy rögtönzött vers volt.

Sokan félreértelmezik az ünnep fogalmát. Szinte hihetetlen, ahogy görcsölnek azon, hogy minden ajándékot megvegyenek. Miközben a hátuk közepére sem kívánják az egészet. Vigyorognak, és mindenféle boldogat kívánnak. Majd csak annyit mondanak: Na ezen is túl vagyok.
Nos, az ünnep nem ez. Akkor mi? Csak olvasd tovább, és megtudod.

Az ünnep nem a pénz. Nem a kívánság, és nem a tett!
Az ünnep az, ha őszintén, s nem szokásból jön a szeretet.
A szívedben érzed, és magad sem érted.
Nem egy Földi érzés, ha szeretnek téged.

Keressük a helyünket a világban, mint egy vándor. Kerestem én is. És néha meg is találtam.

Az elfáradt vándor hosszú útra indult.
Tudta jól, megállni nem lehet.
Taposva végtelen, zord tájakon átélt számtalan nyarat és telet.
Csizmája ócska rongy csupán, s így jár mérföldeket.

Próbált megállni, próbált pihenni, de sodorta az ár,
és hajtotta a vágy, hogy tán otthonra talál.
Az otthon elmaradt.
Vállára csak sok sok gond szakadt.
100 éveket élt át minden perc alatt.

Akkor letette vándorbotját, és megállt hogy lássa,
mi volt, mit elhagyni készült, a bánatok világa.

Majd rájött, megállni nem szabad,
s ha a világ megáll, ő akkor is halad.
Bár fájt az élet, de bármilyen nehéz,
ő a vándor, ki áttör minden falat

2006.11.29. 20:03

Álmodj a szebbnél is szebbeket!
Én rólad álmodok, mert nélküled élni nem lehet.
Ha felettem gyűlnek szürke fellegek,
én akkor is vidám csókot küldök majd neked.

2006. október

Nagy valóság, kicsi álom, mert többre nem jutott,
s a szegény, mert nem volt, hát álmokat lopott.
Az álom lett az élete, de a kiút elveszett,
s maradt az álom a rút valóság helyett.

Néhány saját, s pár elorzott gondolat.
Ideje feledni a régiúj gondokat.
Nem tudom, hogy mi vagyok. Üldöző vagy áldozat?
Kapom-e vagy szórom a gonosz átkokat?

Én vagyok, ki szerkesztem, vagy csak élem, mit a sors elém pakolt?
S miközben elmélkedem, a Hold fölém hajolt.
Leragad az egyik szem, de a másik még les.
Lehet, hogy már nem lát, de mindent észrevesz.

Semmit el nem szalaszt a titkos világból.
Zajra felkapja fejét, s a csendre hallgat.
Ezernyi jel van, mi megzavar és gátol,
rám mégse hat a varázs, mert az álom altat.

Egy gyönyörű álom, mi valóra kezd válni,
taposva járt, s járatlan utat.
Lesz elágazás, de történjék bármi,
el nem térít sem álom, sem kábulat.
Kit zavar, ha közben mások vonják vállukat?

Az én jövőm itt van, mert maga a jelen.
Nem más, és veszni nem hagyom.
Nem kérdem miért, és nem fáj fejem.
Akaratlanul, de túlléptem a régi álmokon.

2006.09.10.

Azt hittem, ismerem magam, de rájöttem, hogy tévedek.
Miközben e sorokat írom, és a múltba visszarévedek,
felmerül a kérdés..., mi is ez az érzés...,
mit ő így szívembe égetett.

Mert nem éreztem hasonlót még mióta élek.
Messze van a kettő, de mégis egy a lélek.
És felcsillan a remény, hogy boldogságban éljek,
vagyont ad a koldus, szomorú szegénynek.

Már millióim vannak, és ezt nem veszi el senki.
Elrejtem, elzárom, hogy ne veszítsem soha el.
20 év kellett ezt a csodát tényleg észrevenni,
és mostantól már semmi más, csak ez a csoda kell.

2006.09.02.

Nyugodt vagyok, s vidám, mert felhőtlen az élet.
És arcon vág a valóság. Ám egyet most sem értek.
Ez nem egy álom. Hanem a vad világ.
És könyörtelen, mert csak így tud hatni rád...

2006.08.26.