ilyt

Hosszú évekig rejlő titok körömmel kaparta ketrecét.
Szinte minden ujja véres, de legalább szabad.
S a szabadságvágynak új érzés vette át helyét:
Kapartalak, de te miért hagytad magad?

Jobb volt a rács, a börtönöm.
Bár mit bánom én, ha repdesek.
Átlátszó ruhába öltözöm,
de szabad soha nem leszek.

Maradtál volna csendesen,
s lakattal zártad volna szádat.
Ha sosem tapadhat szemre szem,
csak örömre hull a bánat.

Az őszinteség fegyver ám,
s bár te hullasz el, mint áldozat,
ha kihullna tollad, mind után
növesztesz újabb szárnyakat.

2012. március 31. 23:04

Megjött az ihlet.
Neve is van, bizony.
Nem tudok úszni.
Gyötör a szíviszony.

2011. május 16. 22:41

» Szíviszony a Poet.hu-n

Szapora a légzés, követi a szív.
Zárt lakat alatt a mámor.
Akaratos érzés fura dala hív.
Tüzet rak alattam Ámor.

Perzsel a parázs, a láng, a hő
eléri arcom és izzadok.
Kívül a test, belül a lélek,
ki halkan kiált, hogy: Itt vagyok!

És tényleg itt van, kit szólít a párja.
Az a másik fél, ami elveszett.
De mondd csak, lélek! Kinek a hibája,
ha az érzés megint csak tévedett?

És tévedés-e, vagy épp ez az igaz?
Játszik velünk a szív és az elme.
Válasz nincs, de épp ez a lényeg.
Rakoncátlan ez a szív szerelme.

2010. december 20. 15:20

» Rakoncátlan szerelem a Poet.hu-n

Mi is az a kincs, ami nincs, de van?
Mi az, amit látok, de nem hiszem?
Melyik az a szív, ami úgy rohan,
hogy nem éri utol senki sem?

Hol van az a hely, ahol nincsen bú?
Melyik az a vár, ami véd, ha kell?
És milyen az a csúcs-modern interjú,
hol az alany vére kell?

Van az a szó, mi válasz és egyszerű.
És van az a mondat, ami néma lesz.
Mint sebzett gyümölcsből édes nedű,
csak csurran, cseppen a háborgó, néma nesz.

2010.07.14. - 11:53

» Néma nesz a Poet.hu-n

Tele az agy sok kacattal.
Itt már semminek sincs helye.
Betelt a korsó,
az agyam egy borsó.
Pofoz a sors keze.

Kínos a csend most, üres az elme.
Rendesen alszik a gondolat.
Hol az az egy szó?
Sehol, így ergo
tudok, de nem sokat.

Múlik a világ, múlok én is.
Harap az idő vasfoga.
De van az az érzés bizony mégis,
mi nem múlik soha.

2010. 07. 05. 15:44

» Emlékharc a Poet.hu-n

Napnyugta volt. Rengett a Föld,
s egy csillag hullott alá az égből.
A világ vége messze még.
Ezt láttam a csillag szeméből.

2010. 06. 13. 18:19

» Csillagszem a Poet.hu-n

Takarodót fújt az óra. Zúg fülembe
az álom átkos hívó szava.
Üres elmémben gondolat születne,
s elbújna, de nincsen hova.

Nem alszom. Még nem tehetem.
A gondolatnak menedéket adok.
Durva, hogy szemtől szembe nem,
de versben nyugodtan dadoghatok.

Ezer szó, s egy gondolat. Nem több, csak egy.
Vérszomjas vad kutya, mi rögtön torokra megy.
Letaglóz. Ledönti lábáról a bizonyosság urát.
Nem tudod legyőzni a magad alkotta vad kutyát.

Nem olyan a jószág. Néha tán, de nem mind egyszerű.
Nincs varázsszó. Nincs semmi. Nincs mindenható ukáz.
Nem is várod. De az élet most ahhoz túl mindegy szerű,
hogy érdekeljen, ha egy kutya megruház.

Én tudom! Igen, ez így van. Így kell lennie.
Ha nem figyelek rá, egyszer úgyis el kell mennie.
Nem gyötör. Nem ugat. Nem érzem leheletét.
Repülnek a gondok, mint egy élő szárnyas betét.

Nem értesz még. Nem érted szavam.
Olvass! És elég az érzés, hogyha van.

2010.05.31. 02:10

Talpig feketében, árnyékpajzs mögött
pózol a fekete lovag és csak figyel.
Oly titokzatos rejtély fedi őt,
hogy a Nap is ágyába vizel,

pedig békés. Mint a ma született bárány.
Az a különc, fekete gyapjús verzió,
kire nem hat sem átok, sem ármány,
sem a boldogság nevű hírhedt perverzió.

És szemmel tartja a világ egy szűk szegletét.
Benne azt, aki annak szerves része már.
Majd meglátja, hogy hullik rútul szerteszét
a rég felépített masszív kártyavár.

A szeglet elveszett. A harcos elbukott.
Feledni próbált, de feledni nem tudott.
Majd gyűlölni próbált, de még mindig szeret.
Feledni próbált, s az emlékek rabja lett.

2010.05.16. - 03:44

» A fekete lovag a Poet.hu-n

Körülvesz a világ minden mocska, bája.
Szomorú és vidám dalok örökös vitája
fojtogat álnokul. De mondd, mivé fajul?
Lesz-e, mikor eső helyett is sziréna hull?

És mire vágyom? Kell-e a pompa?
Kell-e a béke, a szép világ,
vagy dobjak egy voksot a mocsokra,
mert neki elhiszem szavát?

Csábító a szépség, mint szirén éneke.
Nem is ember az, ki nem szeret bele.
Ez a dallam pont olyan. Pont olyan, mit vártam.
Ám a szépség sosem jár egyes egymagában.

Mindennek ára van és gyakran nem is kevés.
Az ingyen csak egy szirén szédítő szava.
Egyetlen csók csinos homlokára és
biztos, hogy aztán sosem jutsz haza.

Nem feledem. Körülvesz a világ minden mocska, bája.
Ha bedőlök a mocsoknak, az nem a báj hibája,
hisz ő is ugyanúgy dalol. Zengi énekét,
csak nem olyan feltűnően tolja arcát eléd.

2010.03.19. - 23:04

» Szirén éneke a Poet.hu-n

Hullik a hó a földre bőszen.
Álmos ember néz erősen,
ki nem hisz a saját szemének.
Alig látja arcát eme bőkezű Föld egének.

Csak száll felé az ezernyi,
sőt, millió óriás, derűs hópehely.
Fel, le néz, de aztán mégis újra fel,
s üres fejjel, bambán bámul az ég felé.
Tudatlanul szemlél, de úgy tesz, mintha mégis értené.

Az idő gyorsan elrepül.
s az ég búcsút mond ismét a hidegnek s a fagynak.
Nincs tél, de az ember vállán jéghegyek maradnak.

2010. 02. 07. - 03:41