történet

Talpig feketében, árnyékpajzs mögött
pózol a fekete lovag és csak figyel.
Oly titokzatos rejtély fedi őt,
hogy a Nap is ágyába vizel,

pedig békés. Mint a ma született bárány.
Az a különc, fekete gyapjús verzió,
kire nem hat sem átok, sem ármány,
sem a boldogság nevű hírhedt perverzió.

És szemmel tartja a világ egy szűk szegletét.
Benne azt, aki annak szerves része már.
Majd meglátja, hogy hullik rútul szerteszét
a rég felépített masszív kártyavár.

A szeglet elveszett. A harcos elbukott.
Feledni próbált, de feledni nem tudott.
Majd gyűlölni próbált, de még mindig szeret.
Feledni próbált, s az emlékek rabja lett.

2010.05.16. - 03:44

» A fekete lovag a Poet.hu-n

Elvétve akad benne komolyabb elem is, de főként poénosra vettem a figurát.
Észrevettem, hogy sokan a vers alatt görcsösen a romantikát, és a "segíts a másiknak", illetve ehhez hasonló gondolatokat tudják csak elképzelni. Ami egy idő után erőltetett már. Főleg ismerve a helyzetet. Mi szerint iwiw-en van pár verses topic. És ott írnak sokan, vagy van, aki csak próbálkozik. Túl görcsösek. Feladatként tekintenek a verselésre. Ez a vers akár megfelel, akár nem, most kikerül erre a blogra is. Jöhetnek a paradicsomdobálók :)

Virágos réten kismadár dalol.
A nagy barnamedve neki udvarol.
Jön a tigris, mérges, nézi a párt.
És megtörténik, amire senki sem várt.

A tigris énekel, táncol le se lehet lőni.
Oposszumék konyhájában vacsora kezd főni.
De csitt... Mi ez a hang? A krokodil megjelent.
Ideges, mert nem evett, s a laptopja is tönkrement.

Ekkor valami megtörte a békét.
Vitatták a pacsirta ének tehetségét.
Ó nem! Most mi lesz? Ez a bűnök bűne.
Messziről a pacsirta még békésnek tűnne,

de ez csak a látszat. Most már bosszút forral.
Az egész erdő fél és hátrál lógó orral.
Nincs menekvés. Itt a pacsirta az úr.
Békésen zenél, míg elszakad a húr

kedvenc hangszerén. Majd aztán leül.
Szívében egyszerre két érzés vegyül.
A méreg, mit elfojt magában,
s az öröm, hogy az ő szavában

kételkedni senki sem mer.
Tiszteli őt minden állat, s ember.
Ő az úr, ki reggel, s este is dalol.
Egy egész erdő, ki neki tapsikol.

2009.11.11. 19:47

Mindig, minden változik. Néha jó, néha rossz irányba. Néha tehettünk volna ellene, de van, hogy nem.
De a jövőre kell koncentrálni, hogy lehetőleg legközelebb jó irányba változzanak a dolgok.
Hogy ez mennyire egyszerű, vagy mennyire nem? Na igen...

Mi is volt akkor kérem szépen?
Semmi! A semmi volt ott!
Majd volt egy izé, mi belém is valamit oltott.

Mi az, ami változott? Mi az, ami maradt?
Mi az, ami más lett X idő alatt?
Valami! Valami változott,
és sok minden jobb lett, annyit mondhatok!

Konkrét lett a hogyishívják, világos a sötét,
levetette bolyhos göncét, s felvette ünnepi kosztümét
az árny, mert tudta, jön a dínomdánom.
Felemelte őt az ég, két hatalmas angyalszárnyon.

Majd jött egy dolog. Egy amolyan akármi,
és hiába próbált új szárnyat találni.
Zuhanni kezdett, s ha már kezdett, földet is ért.
Egy angyalt rántott magával, de mond meg! Miért?

Hogy mi a válasz? Válasz az van,
de nem tudom, vagy nem akarom tudni.
De most már kéne valahogy egyről a kettőre jutni.

Hm... Talán van még valami.
Egy apró óriás, nem titkolt titok, mi semmiség.
Semmi dolgom most már, csak bátrabbnak kéne lenni még.

2008. 09. 09. 00:27

» Történet a Poet.hu-n

Keressük a helyünket a világban, mint egy vándor. Kerestem én is. És néha meg is találtam.

Az elfáradt vándor hosszú útra indult.
Tudta jól, megállni nem lehet.
Taposva végtelen, zord tájakon átélt számtalan nyarat és telet.
Csizmája ócska rongy csupán, s így jár mérföldeket.

Próbált megállni, próbált pihenni, de sodorta az ár,
és hajtotta a vágy, hogy tán otthonra talál.
Az otthon elmaradt.
Vállára csak sok sok gond szakadt.
100 éveket élt át minden perc alatt.

Akkor letette vándorbotját, és megállt hogy lássa,
mi volt, mit elhagyni készült, a bánatok világa.

Majd rájött, megállni nem szabad,
s ha a világ megáll, ő akkor is halad.
Bár fájt az élet, de bármilyen nehéz,
ő a vándor, ki áttör minden falat

2006.11.29. 20:03