A legnyugodtabb embert is ki lehet borítani. Közben lehet, nem is látszik rajta. Higgadtnak tűnik, miközben a felszín alatt nagyobb a feszültség, mint ami egy város megvilágításához kell, csak jó színész, és így csak kevesen sejtik a valóságot. Én mindig jó színész voltam. Ma viszont még jobb vagyok. Így nem csak mások, de én is elhiszem, hogy jól vagyok :) És tényleg...
Nyugodt vagyok. Nem zavar semmi sem.
Mégis néha úgy érzem, ökölbe szorul két kezem.
Tombolni tudnék, mint egy hatalmas hurrikán,
és nem múlik el már sohasem talán.
Megtettem mindent, hogy úgy tűnjék, más vagyok.
De szép lassan kitör a szunnyadó vulkán, miközben békéről álmodok.
Már látszik némi szikra, és megpróbálom rejteni,
de nem könnyű, sőt, nehéz a mindennapi rémálmot elfelejteni.
Talán még nem látják mások a káoszt és zűrzavart.
Ami bennem eddig nem sok vizet zavart.
Ám egyre több és több változik bennem,
és nem tudom, a nyugalomért mit is kéne tennem.
Éppen ezért hamarosan őrült állat leszek,
és mások véleményére magasról teszek.
Eljön az idő, hogy nem bírom tovább,
és látni fogja minden ember, de nem tudja az okát.
Pedig, ha nincs, aki fontosnak tart, nincs, aki szeret,
és nem jut az örömből nekünk egy aprócska szelet.
Ha hiába próbálunk közösségben élni,
mert a közösség elutasít, van mitől félni.
2004. november 8.
