Komoly versek

Saját versek komolyabb hangvételben.

Hiányzik

Már megint rá gondolok... De miért van ilyen messze?
Miért van az, hogy minden éjjel magányos az este?
Boldogságot hozott megfakult szívembe.
Mi megtorpant egy percre, s most rohan sietve.

Rohan bizony. Fut, szalad meg sem áll.
Boldog, de szenved is, mert a régvolt messze már.
Egymásra talált két vándormadár.
Óh bárcsak... Bárcsak együtt lenne már.

De túl hosszú az út. És bizonytalan.
Én egy helyben állok, de szívem rohan.
Hiányol téged, és feléd sietne.
De gyenge hogy fusson, mert erőt adtál neki, s ez gyengévé tette.

Gyengévé, mint fiatal fa lombját a viharos szél.
És fáj a szívnek, hogy itt voltál vele és ily messze mentél.
Egyre jobban hiányol, és jobban szeret... Jobban mindennél

2006. július 07.

Megosztás/Mentés

A kapcsolat

Nem kommentálnám. Ezt átérezni kell.

Kattog az óra, adja a ritmust.
Monoton hangok játszanak.
Kint meg az este... Ó el vagyok veszve.
Imádlak, mióta láttalak.

Merre vagy most? Ó nem talállak.
Keresem arcod, de nem lelem.
Egyedül vagyok. Reszket az ég is.
Átsuhan rajta a félelem.

Még nem fogtad kezem. Még nem öleltél soha.
Mégis megérintettél.
Egy magányos, néma estén keresem hangod,
de nem kell a szó. A szerelem beszél.

Távol vagy tőlem, túlságosan messze,
de én mindig veled vagyok.
Éjjel és nappal, kezed keresve
millió csókot adok.

Érzem, hogy ölelsz, mint fát a szellő,
s ha esőcseppek a könnyeid,
én leszek a Nap, mi szelíden szeret,
magához ölel, és felszárítja mind.

Szomorúvá tesz, ha szomorúan szólsz.
Szomorúvá tesz, ha szomorúan írsz.
Szomorú vagyok, ha kérdelek, s te sírva válaszolsz,
de boldog vagyok, ha mosolyogni bírsz.

Nézd, mindenki alszik!
Csak én vagyok, ki még írok, és reád gondolok,
mert fontos vagy nekem, mint a legtisztább gyémánt,
s míg ki nem írom magamból, én nem alhatok.

Az utolsó sorok jönnek,
s ha elalszom, csak egyről álmodok.
Hogy okoztam pár boldog percet,
és még sokat fogok.

2006. 06.26. 01:05

Megosztás/Mentés

Kegyelem a sorstól

Ez van, ha az ember ráébred, hogy nem is olyan pocsék az élete :)
Vagy előtte sem volt rossz, csak nem vettem észre.

Héjj sorsom! Fogd vissza magad!
Eddig nem szerettél. Most miért jutalmazol?
Megy a szekér, ahogy régen, de másfelé halad.
Remélem, az új irány nem egy napra szól.

Megperzseltél égő bottal.
Nézted, ahogy szenvedek.
Most átöleltél két karoddal,
s a kísértésnek engedek.

Mondd, mi változott? mi a célod?
Miért van, hogy most támogatsz?
Miért van, hogy most valamiért mégis újra élni hagysz?

Bár nincs vége a régi sorsnak,
de egy másik jött most küzdeni.
Elmúlt a tegnap, jön a holnap,
de hogyan fogsz majd kelteni?

Marad-e a régi szokás és nem állítasz gátakat,
vagy felépíted újra azt, mi ezidáig átszakadt.

A döntés a tiéd. Kezedben a jövőm.
Én csak ámulok, és már szeretlek téged.
S egy nap, ha már eleget éltem,
nem bánom, ha újra visszakéred.

Átadom életem, de az emlék megmarad.
Nevetni kell, mert szép az élet, de sírni nem szabad.

2006.06.15. 16:15

Megosztás/Mentés

Megfigyelő

Olvasom a verseket, mint néma kukkoló,
és nem szólalok meg.
Csendben figyelek. S bár más a stílusunk,
még én is értelek.

Mert másképp írsz, de szép a gondolat.
Képes vagy látni a halvány foltokat.
Azt, amire más csak legyint.
És ezek után csak várok, hogy írjál megint.

2006.06.13. este 8

Megosztás/Mentés

Ébredés

Ez már sokadik ébredésem, de csak ez a vers kapta ezt a címet. Ezek voltak mai énem előhírnökei.
Kit érdekel, hány pofont kapunk, ha ettől érezzük, hogy élünk? Élünk, és a félálomból felébredünk. Lassú, de örömteli folyamat. Csak akarni kell.

Körös körül banditák, kik szemükkel ölni tudnak,
de lépek tovább mégis, hisz nincs vége az útnak.
Nincs vége az útnak, és csak előre nézek.
Dolgoznak az agysejtek, és semmit sem érzek
az élet kínpadán.

Ám gyötőr még a bűntudat, mert önző módon
szeretném, hogy gondolj néha rám.

És a bűntudatot felváltja egy újabb furcsa érzés,
mit örömnek hívnak a kinti emberek.

Egy furcsa fintor. Féktelen játék.
Hatalmas fekete lepel, min váratlan átég
egy fehér új világ.

S lám megválaszolt egy ősrégi kérdés.
Miért a kín, s miért a kisértés?

Kínlódsz a célig, mert kisértésbe estél.
Jutalmad egy álom, mit mindíg kerestél.
Kitisztul az elme, és világos a tény:
Szükséges a árnyék, hogy megtörje a fény.

És ne feledd, ki önmagát
a sok sok kínon úgy küzdötte át,
végig várta azt a napot, mikor végre lát.

2006.01.10. (10:00) - 2006.06.12 (22:35)

Megosztás/Mentés

Megpihentem

Íme a változás időszaka, amikor rájöttem, hogy már nem kell erőltetni az írást.

Fenenagy fortéllyal faragtam egy tárgyat.
Alkotni akartam. Éreztem a vágyat.
Most minden más, és semmi sem változott.
Csak van valami más, mire több időt áldozok.

Írással kezdtem. Kanyarítottam kiváló és kissé kusza verseket.,
de sorsom számomra még mást is rejteget.
Van jövőm, hisz múltam is volt már.
Jöhet a nagy Ő, aztán az oltár.

Egy hatalmas óriáskerékben a legtetején szállok.
Errefelé szállnak ám a legszebb álmok.
Kinyúlok értük, de nem érem el.
Mindenkinek az jut, mit megérdemel.

De egészen biztos ez? Na, jó ez a kérdés.
Előjön néha a keserű érzés,
de én végre megpihentem egy rövidebb időre.
Nem nézek hátra. Csak kinézek a fejemből, és irány előre.

2006.06.10. 18:53

Megosztás/Mentés

Édes Annám

Napok teltek... Évek múltak.
De épp ez a lényeg, hogy az már a múlt.
Egy fejezet az életemben ismét lezárult.

Ma már boldogan fekszem,
és minden reggel boldogan ébredek.
Dombokká váltak a hatalmas hegyek,

mert végre láttam a fényt.
Lassan közelített, majd gyorsan átkarolt.
És lám, boldog ember lett, ki addig árva volt.

Magára talált. Megtalálta helyét.
Enyém a világ. A mennyei manna.
Te vagy a világom. Szeretlek Anna.

Így szép az élet.
Bizony szép. Szebb, mint egy álom.
Egy földre szállt angyal. Ő az én világom.

És itt az idő. Ideje lapozni végre.
Szerelem a köbön, mi napot fest az égre.
Egy gyönyörű dallam, mit meghallok vakon.
Hát hallgasd te is lehunyt szemmel. Szeretlek nagyon.

Egy ősrégi festmény, mi nyugtatja a szemet.
Hát nézz fel most te is, mert valaki szeret!
S végül, ha elvesznék, szívedben keress meg.
Az enyémben benne vagy, mert nagyon szeretlek.

2006.06.05. 22:30

Megosztás/Mentés