Versek

Saját versek. Régiek, és néha újak.

Harminckettő

Naplemente képe a pixabay.com-ról

Harminckét év csupán. Változó évszakok.
Est, reggel, délután... Én vagyok, én vagyok.
Harminckét július. Úgy szalad, majd lehagy.
Ellenség, jó barát... Ez te vagy, ez te vagy.

Milliárd gondolat. Több is tán, meglehet.
Gondozva gondokat, gondolatkerteket.
Számtalan számadás, egyetlen egy jelen.
Szemtelen vetület egy apró porszemen.

2018. július 24. 18:23

Megosztás/Mentés

Különbség

Színes számok képe a pixabay.com-ról

Egyesek szerint megváltoztam, pedig nem.
Csak összetört néhány illúzió, és azok szilánkjairól
verődik vissza torzultan a fény.
Egyesek szerint ábrándozom, na de ki az,
kinél nem merült fel sosem ábránd iránt igény?

Egyesek szerint vak vagyok, pedig nem.
Csak az én szemembe a fénysugár göröngyösebb
utakon táncol, és úgy látom a világot, mit más nem ért,
s a szükségben lehajtott fejjel, lábnyomom követve
könyörögnek egy ilyen vak szemért.

Egyesek szerint csak az egy valós, pedig nem.
Körbenéznek, és számukra mindenki egy vonás,
mert aki más, mint az egy, arra ők vakok.
Számháborúban elesne mind, hisz nem látják,
vannak más számok, más érzések és más gondolatok.

2018. július 8. 01:01

Megosztás/Mentés

Kit szeret az Ég?

Szív alakú felhő

Kit szeret az Ég úgy igazán?
Ha dörög, kiért dobog szíve hevesen?
Ki lehet, ki megmozgatja,
mit el sem érnek, csak oly kevesen?

Ki zivatarban szivárványként tündököl
jelezve, hogy süt még a Nap felé?
Kiért az eső is minden cseppjét
csak ernyőre költené?

S ki volt az Ég előtte? Semmi sem.
Csak üres, szürke luffballon.
Porosodó, régi emlék
a hátsó udvaron.

2018. március 13. 18:23

Megosztás/Mentés

Ékszerek

ékszer képe a pixabay.com-ról

Nőnap alkalmából csokrot készítenék,
de mit tegyek, ha megelőzött az Ég?
A szeretetet, gondoskodást, szépséget és erőt
ő csokorba fonta rég.

Hát nap leszek és föld és víz
és nyugtatón, talán még szelek.
Az élet lakomáján ti pedig az íz.
Boldog nőnapot, ékszerek!

2018. március 7. 23:06

Megosztás/Mentés

Gyémánt bolygó

gyémánt képe a pixabay.com-ról

Ónos esőben gyémánt bolygón sétáltam én.
Lábam önálló táncot járt alattam.
Tükörképem pislogott az út másik felén,
s, ha ő lépett, én is haladtam.

Én gyermeki örömmel fogadtam a táncot,
és csak nevettem a gravitáción,
katonásan taposva a gyémántba ráncot,
valami csodában számítón.

Felnéztem az égre, és csak hulltak a cseppek,
mint kacagó, hazatérő csillagok.
Lábam előtt nyomban új kristályok születtek
ragyogón, mint apró, kis napok.

A hideg csípte arcom, de én is csíptem őt.
A látvány volt a mankóm, el nem estem.
Vesszek meg, de ma bevallom mindenki előtt:
megláttam és belészerettem.

2018. március 3. 16:20

Megosztás/Mentés