Versek

Saját versek. Régiek, és néha újak.

Cseppek

esőcseppek kép a pixabay.con-ról

Esti vaksötétben gyenge eső altat,
ahogy kopog halkan az ablakon,
mint éjnek sok-sok dobbanása,
és én csak hallgatom.

Hallgatom, mert mást nem lehet.
Ő kint van, én meg idebent.
Ilyen érzés, ilyen fájó
ismerni egy idegent.

És koppan ismét, koppan újra.
Én ekkor ablakot nyitok,
és így leszek sajnos tanúja,
hogy minden csepp titok.

Arcomon folyva hűvösen
álomba ringat, mint esti dal,
de soha, még egy percre sem
szól hozzám a vihar.

2018. február 18. 00:34

Megosztás/Mentés

Árnyak között

csillagfény kép a pixabay.con-ról

Megbillent a mérleg, most nagyobb a súly a balján.
Leúszik így a mélybe, hol sűrű köd lepi el.
Pompázott egykor vígan, színekben, tarkabarkán,
most árnyakból kötött, hűs kabátot visel.

Gondokból felhők, mint bárányok bégetnek.
Lehulló könnyeikben úszva fuldokol.
Mást nem tudok, csak halkan éneklek,
mint mázsányi citromon egy kanál cukor.

És a citrom ellep. Felold, s más nem marad,
csak egyetlen kristály a felszínén,
mi küzd még, ha ő árnyai közt ragad,
pislákoljon, mint alig semmi fény.

2018. február 2. 17:30

Megosztás/Mentés

Kakukk

kakukk

Vagyok én néha nyájas,
olykor talán csak nyálas.
Szoktam még lenni mérges,
odútlan, vastagon kérges
fatörzs, vagy akár csak gyökér,
egóval hizlalt, kövér
malac perzselésre várva.
Szoktam én lenné gyengéd, karjaim kitárva,
célokért küzdő húrjaim gitárja.
Szívbillentyűkön játszó zongorász.
Hozzád képest semmi vagyok,
csak kakukkot rejtő strucc tojás.

2017. december 18. 18:11

Megosztás/Mentés

Boldog új erőt

2018

Távozik az óév könnyes szemmel újra.
Örömből és bánatból építettünk tornyot,
hogy megmutassa, jövőre merre keljünk útra,
és kitartással vállainkon cipeljük a sorsot.

Kívánság itt nem segít. A hit magunkban jó, ha van.
Küzdenünk kell mindenért, s nem nézelődni szótalan.
Hosszú úttal mögöttünk dirreg-durrog az éjszaka.
Szívünk csendje is már talán csak holnap ér haza.

Ám, ha virrad, azt remélem,
lesztek királynők és királyok.
Jövőtökhöz csak szerényen
boldog új erőt kívánok!

2017. december 31. 17:59

Megosztás/Mentés

Két év

homokóra

Meghív a jövő és elfogadom gyanútlan.
Senki se szól, hogy arra se egyszerű út van.
Karácsonyi maszkot vesz fel a sorsom idén.
Nem esett csapdába senki sem úgy, ahogy én.

Nem szól szám, nem érez a szív, és alszik elmém.
Majd ringatózik a lelkem a hangja selymén.
Mond, ész, hova mész? Így kérdi magát az elme.
De nem reagál, mert másra figyel figyelme.

Múlik a nap, és visszatér újra a semmi.
A sors gyakorol. Nekikezd újra terelni.
Utat mutatva másfele hajtja a lábam.
Fülemet újra a hang simogatja lágyan.

De nem hiszek én a hangok ily erejében.
Elfeledem, csak mosolyom őrzi meg épen.
Ám ez a mosoly nem feledi, mi az útja.
Tereli magát afelé újra és újra.

Ügyetlen csak pár szót lop magának a reggel.
Nagyobb bűnt még soha ember nem követett el.
De beszél a híre és olykor tekintete.
Kérdi magát a szívem, hogy rátekinthet-e.

- De jaj, hova gondolsz? Hiszen nem ismered őt,
bár így is hagyott lelkeden néhány kis redőt.
Űz ez a hang hát néha felé és néha el.
Falat épít a sors közénk és elszigetel.

Délibáb, amit érzek, más biztos nem lehet.
Hát hallgatok inkább az észre a szív helyett.
Majd "Kezdjünk el holnapnak látszani!". Szól a hang.
És vállalni kezdi magát a fránya, bitang.

De luxus az érzés, ha úgy tűnik, ok sehol.
Hát dobozba zárja szívét, hol tüzet csihol.
Majd telnek a hónapok, én pedig jól vagyok.
Ám dühöng a szívem. Szól: Eressz ki! Hol vagyok?

A sors rég szólt már. De most integet messziről.
- A karácsony visszatér. Felébredsz ennyitől?
Látszólag nincs okom, de most már nem érdekel,
hisz szívem ma sorsomat új táncra kérte fel.

2017. december 22. 12:25

Megosztás/Mentés

Éltető

csillagok

Nem nézlek madárnak, legfeljebb csibének.
Kőszobor testemnek egyetlen szívének.
Szikla szirt hátamon folyó vagy szüntelen.
Figyelmem teremtő partodra ültetem.

Medredből hullámzón néhanap kiöntesz.
Elszáradt tetemből mosolygó szirom lesz.
Éltető vized, ha bánat, kín szennyezi,
elönt, majd távozik szirmaim tépve ki.

2017. december 14. 7:22

Megosztás/Mentés

Csillagkitörés

csillagok

Nem is olyan régen több csillag volt az égen,
egyszer aztán az egyik leesett.
Itt fényét szórta szerte, árnyék nem kísérte,
de az ég menten homályba veszett.

Odafent azután a csillagoknak száma
csorbult, és ott már annyi hő se volt.
De nem vitatta élő, néma, sem beszélő,
bizony a Föld legnagyobb hőse volt.

Mi lesz a csillag, ha nő? Oly tomboló erő,
hogy nem fogható hozzá semmi sem.
Pajzsomon a rés, aztán egy csillagkitörés,
és átélem, de túl azt nem hiszem.

2017. augusztus 8. 20:20

Megosztás/Mentés

Harmincegy

születésnap

Elmúlt egy év, és bár reméltem, nem kímélt úgy az idő.
Láttam, ahogy elsorvad szívem és azt is, ahogy újra kinő.
Láttam nevetést, örömöt arcokon, sőt, éreztem legbelül,
majd azt, ahogy utolsó mosolyom is jobb létre szenderül.

Voltam csillogó, szüntelen zajongó, repkedő seregély,
majd elmúlt csendben egy, kettő és lassan egy sereg éj.
Láttam harcokat, lelkeken karcokat, majd lágyan simogató kezet.
Ám láttam, hogy válik karddá az emberben lakó emlékezet.

Láttam dühöt, csalódást, olykor meg-megdobbanó szenet.
”Bűn és bűnhődés” ezután csak röpke szösszenet lehet.
Ezalatt voltam mesélő, báb és graffiti a ház falán.
Harmincegy éves lettem és már nem az, aki hajdanán.

2017. július 23. 19:12

Megosztás/Mentés

Az élet fája

Mosoly szmájli

Hatalmas tó közepén áll egy apró sziget.
Áll ezen a szigeten egy virágos liget.
A ligetnek közepén áll az élet fája.
Tökéletessége egyetlen hibája.

És a fának lombja árnyékot vet felém
hűsítően óvva nyárnak a közepén.
Ám az élet fája védtelen és árva.
Hadd figyeljek én rád olykor arra járva!

2016. november 11. 15:27 - 2017. július 17. 07:20

Megosztás/Mentés