Komoly versek

Saját versek komolyabb hangvételben.

Most figyelj

Ez a vers azt az esetet örökíti meg, amikor is sikerült egy lánynak többször egymás után átejtenie. Jobban mondva csak majdnem. Mert gyanakvó voltam mindig, és így aztán addig gyanakodtam, míg kiderült az igazság.
Persze én voltam a hibás, mert csak a cseteken éltem. És így sokkal könnyebb átverni a másikat, hogy nem is nézünk a szemébe.

Megismerni másokat csudajó dolog.
De elárulom, céltáblája senkinek sem vagyok.
Csak egy átlagos kis senki vagyok, ki megpróbál élni,
s a szeleburdi jövőtől keveset remélni.

Ám van, akinek nem elég, hogy szeretem, mint barát,
s a bizalomnak gyenge falát többször törte át.
Én nem vagyok szent. Rengeteg a hibám,
és tudom, hogy az életünket nem élhetjük simán,

Csak kis nyugalmat szeretnék. Erről szólt az imám.

2005. 08. 01.

Megosztás/Mentés

Lelkiismeret

Íme egy vers, amiről a szerző sem tudja mit is akart tulajdonképpen megfogalmazni.
Akkor, abban a pillanatban, percekben amíg írtam, még világos volt.
Nos tehát, kedves verselemzők, magyar tanárok, pszichiáterek és akiket még kihagytam, lehet gondolkodni, és kielemezni a verset. A legjobb megoldást beküldők között kisorsolok egy "Szép volt. Így tovább! " -ot.

Hétvége van, és eljött a nap,
hogy minden munkás ember aludni tér.
A háttérben lézeng egy sötét alak.
Megáll az idő, és nem fúj a szél.

Ismeretlen, arctalan.
Ő nem is létezik.
De mindenkiben benne van,
s csak egyre éhezik.

Saját magunk árnyéka,
a bölcs lelkiismeret.
Ám előfordult néha-néha,
hogy ő is tévedett.

2005. 07. 31

Megosztás/Mentés

Nap és a Hold

Mindenki szenved egy kicsit. Valaki jobban. De a legjobban mégis attól szenvedünk, hogy változtatni akarunk, és nem tudunk. Van, amin nem lehet, csak el kell fogadni. Szükséges a szenvedés is kicsit. másképp nem is lenne értelme az életnek.
Én minidg bánkódtam, hogy miért nem lehet jobb életem. Egész addig, amíg észre nem vettem, hogy valójában milyen jó is.
Ez persze nem jelenti azt, hogy mindig, minden körülmények között happy és boldogság van. Abba bele is őrülnék.

Üres az utca. Csiripel a sok madár.
Ködös a horizont. Közeli az álhatár.
Nem látsz az orrodig, de mégis messze látsz.
Eljött az este, és te mégis másra vágysz.

Várod a reggelt, mi elhozza a fényt,
és felébreszti benned majd a rég eltűnt reményt.
De a könyörtelen főnemes átveszi a trónt,
s én láttam, mikor a Nagy király flegmán vállat vont.

Mert eljön majd a hajnal, ki elhozza a Napot,
S elűzik együtt a Holdat, ki sötétséget adott.
És megindul az élet. Már van ember az utcán,
de minden indul elölrõl néhány óra multán.

De az, hogy nem látjuk jelen,
még semmit sem jelent,
mert virraszt a Nagy király minden éjjelen.
Nem tűnik el, csak másnak ragyog fent.

És akkor önző módon csak magamra gondolok,
mert úgy érzem, hogy jár nekem, mert különb ember vagyok.
Ám eszem, iszom, alszom, élek és meghalok.
Minden éjjel rádöbbenek, hogy senki sem vagyok.

Csak egy apró porszem a hatalmas világban,
hol eltapos egy óriás, hiába vigyáztam.
Egyet lépek előre, és kettőt löknek hátra.
Fel kéne mászni a hatalmas fákra,

Hol biztonságban vagyok, mert nem érnek el.
Mindenki üldöz, de már nem érdekel.
Ahogy felkel a Nap, a Hold meg távozik,
telik az idõ, és minden változik.

Az elmúlás örök, és örök is marad.
Az idő nem áll, csak előre halad.
És akkor újra megmutatja magát a gazdag főnemes.
Vállán gyémánttal kirakott fekete palást.

És rádöbbenek, hogy a Hold is épp olyan érdekes,
akár a Nap, s már nem is várok mást.
Álmodjak szépet, vagy rettentő rémeket,
örülök mindnek, hisz csakis így élhetek.

2005. 07. 28. - 08:07

Megosztás/Mentés

Hullámvasút

Egy nap találkoztam egy még nálam is depressziósabb személlyel.
A többit mondja el a vers...

Lám egy ember, kit nem ismerek.
Ím egy ember, ki most csak egy név,
de az idő telik, az ember él,
s tán több is lehet még.

Van bú és bánat rengeteg,
ezt mindenki tudja.
Tapasztalja, érzi,
és a mélybe húzza.

Nem maradt már semmi sem,
csak a kín és káosz.
Nem látsz ki a gödörből,
sötét lett a város.

A magány az egyetlen társad.
A Világ csak bánt,
de jön egyszer egy ember,
ki a mélyből visszaránt.

És hoppá!
Van már kiért élni.
Ébredj fel, és szokjál hozzá!
Mindig fogsz majd félni,

de nem leszel egyedül. Lesz majd, aki segít.
Gyenge szíved a barátágból újra erőt merít.
S ha nem tudod, a nagyvilában ki az, kiben bízhatsz,
ki az, kinek vállán éjjel nappal sírhatsz,

jusson eszedbe egy igen-igen jó barát,
ki barátait elkíséri tűzön, vízen át.
Lehet, hogy egy kicsit fennkölt már a stílus,
de az őszinteség fontos nekem, mint Egyiptomnak Nílus.

2005. 07. 05. (13:47)

Megosztás/Mentés

Boldog névnapot

A sablon "Boldog névnapot" kívánságot sosem szerettem. Olyan semmilyen. Kiírhatnám egy táblára, és akár két ásítás közt felmutathatnám a célszemélynek. Mivel a versekhez értettem, ezt is rímekel tettem valamivel kevésbé sablonossá.

Vagyunk néha szomorúak, s vagyunk néha vidámak.
De a sok - sok jó baráttól minden napunk vidámabb.
Kívánok hát minél több igaz barátot,
s a mai nap, külön boldog névnapot kívánok.

2005. 06. 03.

Megosztás/Mentés

Nem ismernek

Na ez a vers nem épp a legjobbak közül való. Azért akad néhány versszak, ami miatt mégis megmutatom.
Jó kérdés, vajon mi éri meg jobban? Jól csinálni valamit, és néha megengedni, hogy lazítsunk, vagy rosszul csinálni, és néha megmutatni, hogy tudtuk volna jobban is. A tapasztalat azt mondja, rövid távon az utóbbi. Hosszú távon az előbbi.

„Csalódtam benned.” Hangzik el a mondat
minden egyes nap. Várom már, hogy mi lesz holnap.
Készüljek-e arra, hogy ismét leszidnak.

Nem kell soká várni a következő esetig.
Hamarosan minden elölről kezdődik.
„Tőled ezt nem vártam.” De akkor mit?

Tán hibát se ejtsek, és legyek én, ki mindig remekel?
Ki repül, ha kérik, és ugrik, ha kell?
Héjj! A mindent várják tőled, és a semmibe veszel.

Jól akartam tanulni, de nem mentem vele semmire.
Megsúgta az élet: Nem számíthatsz senkire.
Mert nem értékel senki sem, néhány embert kivéve.

Játszani kell boldogan a közönség előtt,
és nem számít, hogy mi folyik a kulisszák mögött.
Csak egy van, ami számít. A látszat mindenek fölött.

Tán irigyelnek páran azokért, mit elértem.
Mennyi verseny, mennyi siker, és mind egyetlen évben.
Mégis kísértet maradtam erős ellenszélben.

Keresztül néznek rajtam, és keresztül is lépnek
mások, kik mindeközben tök hülyének néznek,
de mint a tyúkszem a lábamon, még annyit sem érnek.

Minden irányból rúgnak a beképzelt vadak,
és nem érnek semmit az emberi szavak.
Takartak eddig a körém emelt falak,

de most lebontom őket, hogy lássa a világ,
az én életem gaz és gyom, nem illatos virág.
Minden egyes nap egy ragadozó állat, mi a boldogságból belőlem egy kis darabot kirág.

És megint csak azt hallom: „Ez gyenge munka volt.”
Ám ezek után ez nem más, mint piszokban a folt,
mi talán egy pillanatra szívemig hatolt,

de pár perc és minden szó a távolba tűnik. Messze,
és nem tudom, hogy otthon vajon nyugtom lesz-e,
mert nem az iskolában, hanem ott vár a valódi lecke.

2005. 05. 19.

Megosztás/Mentés

Hol vagytok barátok?

Újabb, a megszokott „derossznekem” hangulatból kitörni próbáló vers. Azt hiszem, sikerült neki. Vagyis nekem.

Itt vagyok újra. Egyszerre a régi, de már egy új Kocom.
Járkálok fel és alá. Próbálok élni, mert már unatkozom.
Várok valamit. Valami változást, valami pörgést, ami felvidit.
Áttöröm börtönöm acélfalát, és szórakozom kicsit.

De kevés vagyok egyedül. Hol vagytok barátok?
Gyertek gyorsan fiúk lányok, én itt várok rátok.
Akárki üzen, én örülni fogok,
mert egy jóbaráttól szinesebbek a szürke hétköznapok.

Megosztás/Mentés

Egy csapatban

A sorok kezdőbetűiből összerakható annak a beceneve, akinek írtam.
Nem fűznék sok kommentárt hozzá. Talán annyit, hogy jó lenne, ha igaz is lenne a vers.
Bár néha az ember rákényszerül, hogy igazzá tegye.

Csapatban játszunk mindannyian.
Hiába az ellenkezés.
Itt az egyért mindenki van,
mert egy mindenkiért már kevés.
Egy csapatként összetartunk
rövid életünk során.
Addig, míg a vég s a kezdet el nem ragad mostohán.

2005. 04. 11

Megosztás/Mentés

Eldöntöttem

A legegyszerűbb a bánatról írni, mert sok van belőle. De régen eldöntöttem, hogy én nem kérek saját magam siránkozásából.

A betűkben rejlenek a szavak, s a szavakban a betűk.
Bennem rejlik a gondolat, s a gondolatban én.
Gondjaim már sokan vannak, de együtt élek velük.
Eldöntöttem felnövök, bölcs leszek és vén.

2005. 04. 11.

Megosztás/Mentés

Születés

Ezt a verset is kérésre írtam. Pont azért, mert hogy nem írok soha derűsebbet. Megszületett ez a vers, amit persze nem éreztem igazán át. Nem is érezhettem, mivel maximum tv-ből ismerhettem, milyen az, ha valakinek gyereke születik.

Születik egy gyermek, ki ártatlan és tiszta.
Magával a mosolyt és a boldogságot hozza.
Kinyitja csöppnyi szemeit, és hangosan felsír.
Hangja messze elszáll, és száll vele a jó hír.

Összefut a sok rokon, hadd lássák a babát.
Alig bírja el a kórház a rokonság hadát.
Becézgetik, rágügyögnek, mire ő csak nevet.
S azt gondolja magában: Miért nem adtok rendes nevet?

Jól van, jól van. Ti tudjátok. Tetszik nekem ez a név is.
De nem lehetne, hogy különbözzön a többiekétől mégis?
Ügyülügügyülü. Ma mindenkit így hívnak. Én új nevet akarok.
Új nevet. Egy sokkal jobbat, mert különleges vagyok.

Lám új lélek született. Egy ártatlan és tiszta.
De pénztártól való távozás után nem küldheted vissza.
Gondoskodsz róla, felneveled. Ez lesz majd a dolgod.
Apa, anya és a gyermek együtt lesz majd boldog.

2005. április 22.

Megosztás/Mentés