Versek

Saját versek. Régiek, és néha újak.

A fekete lovag

Talpig feketében, árnyékpajzs mögött
pózol a fekete lovag és csak figyel.
Oly titokzatos rejtély fedi őt,
hogy a Nap is ágyába vizel,

pedig békés. Mint a ma született bárány.
Az a különc, fekete gyapjús verzió,
kire nem hat sem átok, sem ármány,
sem a boldogság nevű hírhedt perverzió.

És szemmel tartja a világ egy szűk szegletét.
Benne azt, aki annak szerves része már.
Majd meglátja, hogy hullik rútul szerteszét
a rég felépített masszív kártyavár.

A szeglet elveszett. A harcos elbukott.
Feledni próbált, de feledni nem tudott.
Majd gyűlölni próbált, de még mindig szeret.
Feledni próbált, s az emlékek rabja lett.

2010.05.16. - 03:44

» A fekete lovag a Poet.hu-n

Megosztás/Mentés

Ahogy egy bicebóca táncol

Egy volt időben száz pióca szívta vérem.
Balek, s bolond voltam sok ember szemében.
Homlokomra célkereszt nőtt furcsamód magától.
Voltam ettől sok minden, de sose lettem bátor.

Vártam, hogy a citromból édes szamóca lesz talán,
és valaki gaz helyett virágos kertet fest alám.
A kertben gyönyörű, festett lóca vár, ha fáradok,
és amivé csak szeretnék, ott azzá válhatok.

Elmúltak a régi álmok, s jöttek újak helyette.
Énem egy része mégis a régit szerette.
A másik erre enyhén szemöldököt ráncol,
mert most él. Úgy, ahogy egy bicebóca táncol.

Kicsit ügyetlenül, de szívét adja bele.
Elfogadta önmagát, és együtt él vele.

2010.04.09. - 22:30

Megosztás/Mentés

A szavak ereje

Élvezetes írni szavak s rímek nagy hadát.
Tudni, hogy egy szó mi mindent adhat át.
Egy gondolat, mi nyomot hagy lelkeden,
s mitől aztán többé félni képtelen.

Vagy megőrjít, s szíved száz darabra hullik szét,
mert van, mikor még a szív is elveszti eszét.
Majd egy újabb szótól a szilánkok ismét összeforrnak.
Mint dühös hullámok, a szavak éppen úgy sodornak.

Sodornak jó és néha rossz irányba egyaránt,
majd jő tapasztalat tálalva vigaszdíj gyanánt.

2010. 03. 27. 21:05

» A szavak ereje a Poet.hu-n

Megosztás/Mentés

Szirén éneke

Körülvesz a világ minden mocska, bája.
Szomorú és vidám dalok örökös vitája
fojtogat álnokul. De mondd, mivé fajul?
Lesz-e, mikor eső helyett is sziréna hull?

És mire vágyom? Kell-e a pompa?
Kell-e a béke, a szép világ,
vagy dobjak egy voksot a mocsokra,
mert neki elhiszem szavát?

Csábító a szépség, mint szirén éneke.
Nem is ember az, ki nem szeret bele.
Ez a dallam pont olyan. Pont olyan, mit vártam.
Ám a szépség sosem jár egyes egymagában.

Mindennek ára van és gyakran nem is kevés.
Az ingyen csak egy szirén szédítő szava.
Egyetlen csók csinos homlokára és
biztos, hogy aztán sosem jutsz haza.

Nem feledem. Körülvesz a világ minden mocska, bája.
Ha bedőlök a mocsoknak, az nem a báj hibája,
hisz ő is ugyanúgy dalol. Zengi énekét,
csak nem olyan feltűnően tolja arcát eléd.

2010.03.19. - 23:04

» Szirén éneke a Poet.hu-n

Megosztás/Mentés

Névbitorló

Na jó, nem igazi névbitorló, hisz csak a blog neve megtévesztő, de felhívom mindenki figyelmét. Ez a rimelek nem én vagyok Karcsi blogja

Megjegyzésre vársz, hát kapsz egy verset itt.
Irgum-burgum, ejnye-bejnye, azt a mindenit.
RimElek csak egy van, s az egy az én vagyok.
Ez az egy, mi néha kevés, de olykor, néha sok.

S eme blognak neve megtéveszti majd a népet.
Más embert, és más zenéket
látnak, mi furcsa lesz nekik talán.
Nem értik az új menüt majd RimElek asztalán.

Sok sok zavart lélek, ki válaszra vár,
de válasz helyett csak álarcot talál.
Az álarc mögött egy új ember lapul,
de megjött RimElek, s a lepel lehull.

A bálnak vége. A zene csendre vált.
Én vagyok RimElek, ki tegnap megtalált.
Tegnap meglelt, s ma kommentet írt,
mert aludni nem, de rímelni bírt.

Megosztás/Mentés

Vár az élet

Pokolba a nyugalommal. Várnak a könyvek.
Tanulni készülsz, s jönnek a könnyek
Egy kínkeserves nap után.

Tegnap még láttál, sőt, éltél és jó volt.
Tuskó volt az éj, s még a könyv is horkolt,
Kit egykor vettél, de megvetettél ezután.

Pokolba hát a könyvvel, vár az élet.
Tűzzel játszol, de még csak meg sem éget,
Inkább csak ösztönöz.

2010. február 10. - 22:50

Megosztás/Mentés

A nagy fagy

Hullik a hó a földre bőszen.
Álmos ember néz erősen,
ki nem hisz a saját szemének.
Alig látja arcát eme bőkezű Föld egének.

Csak száll felé az ezernyi,
sőt, millió óriás, derűs hópehely.
Fel, le néz, de aztán mégis újra fel,
s üres fejjel, bambán bámul az ég felé.
Tudatlanul szemlél, de úgy tesz, mintha mégis értené.

Az idő gyorsan elrepül.
s az ég búcsút mond ismét a hidegnek s a fagynak.
Nincs tél, de az ember vállán jéghegyek maradnak.

2010. 02. 07. - 03:41

Megosztás/Mentés

Egy szellem titkai

Nagy sötétben suttogó hangok...
-Itt az idő... Hörgi egy homályos alak.
-Mutasd magad gyáva nyúl! Hadd lássalak!

Titkokat őriz az ősi szellem.
Nem üldöz, és nem kísért senkit,
csak önmagát néha, mi furcsa tán.
Sose agyalt még döntésnél ennyit,
csak most, mi látszik is ősz haján.

Akaratlanul, de vénséget hozott magára,
hisz nem tudta, a titoknak ez lesz az ára.
Talán semmit nem, talán mindent tudott.
Szellemként örökkön magával alkudott.

2010. 02. 03. 02:08

Megosztás/Mentés