káosz

Terjed a káosz és rend után kiált a zűrzavar.
A káosznál jobban csak az érzelmi űr zavar,
mi éppúgy terjedni látszik és bánt,
hogy látom a káoszt és az érzelemhiányt.

2013. május 19. 18:58

Csend vala csend és béke az este,
érzi az ember, hogy eljön a veszte.
Futkos a hátán, futkos a hideg,
miért van ily szörnyen húzva az ideg?

Nem szóla senki. Csend vala, csend még.
Nem szólok én se, de maradva mennék.
Jön majd a, jön majd, jön majd a vihar
küzdve az ember naiv álmaival.

Indul a banzáj, egy, kettő, három.
Nem hagyom, nem biza, nem marad álom.
Elfúj a szél ó, könnyed a test is.
Ily könnyeden pusztít erre a pestis.

2010. november 16. 22:18

» Elme pestis a Poet.hu-n

Szalad a kígyó. Repül a vakond.
A jégcsap izzik, mint a tűz.
Béke jelképét hordó kitűző
mocskos szavakat betűz.

A vörös sárgul, s a zöld is kopni kezd.
Szürkül a szivárvány, mint egy ódon fotó.
Aludt embert iszik a sovány tej,
és csak rombol az alkotó.

Mi ez a rettenet? Hol a régi szép kor?
Tudom, hogy ott van, de mikor és hol,
már nem tudom.
Megőrült a világ, vagy tán én járok tévúton?

Mondd, a szerénység mióta bűn?
S a tolvajlás mióta lett erény?
Vagy mondd, mióta megvetendő,
ha netán mégse vagy szerény?

Valami kisiklott. Valami elszállt,
és most ennek füstje facsarja orrunk.
Itt az idő, hogy a rémálompor
helyett egy kis reményt is szórjunk
a világra,
és mosolygó arcokat fessünk
néhány üvegszilánkra.

2010.06.12. 19:00

» Kisiklott világ a Poet.hu-n

Mennyire vagy biztos magadban? Mennyire éled az életed? Tényleg élsz, vagy csak azt hiszed?
Ez a kétely egy nagyon alattomos "állatfajta". Csak vigyázz, fel ne emésszen. Dönteni muszáj, és gyakran nem könnyű. De épp attól szép az élet, amitől nehéz :)

Azt hiszed, élsz, pedig csak létezel.
Haladnál, nyomod a gázt, de közben fékezel.
Azt hiszed tudsz, de csak gondolsz,
s közben építenél, de mégis rombolsz.

Azt hiszed látsz, pedig csak nézel,
de ezzel itt már semmit se érsz el.
Csupa, csupa lehetőség, mint csillag az égen.
Bizonyos, hogy talán, de mi van, ha mégsem?

A kételyben is kétkedsz, s az utat keresed,
elhagyott az önbizalmad, nem tart már veled.
Egyik feled balra menne, a másik jobbra húz,
s a feszültség, mit ez okoz, darabokra zúz.

Reménykedsz, hogy egy nap majd minden más lesz.
Holnap új szemmel látod a világot.
De holnap ugyanúgy semmit se értesz.
Se valót, se mesét, se álmot.

2009. 02. 01. - 20:50

Mindig, minden változik. Néha jó, néha rossz irányba. Néha tehettünk volna ellene, de van, hogy nem.
De a jövőre kell koncentrálni, hogy lehetőleg legközelebb jó irányba változzanak a dolgok.
Hogy ez mennyire egyszerű, vagy mennyire nem? Na igen...

Mi is volt akkor kérem szépen?
Semmi! A semmi volt ott!
Majd volt egy izé, mi belém is valamit oltott.

Mi az, ami változott? Mi az, ami maradt?
Mi az, ami más lett X idő alatt?
Valami! Valami változott,
és sok minden jobb lett, annyit mondhatok!

Konkrét lett a hogyishívják, világos a sötét,
levetette bolyhos göncét, s felvette ünnepi kosztümét
az árny, mert tudta, jön a dínomdánom.
Felemelte őt az ég, két hatalmas angyalszárnyon.

Majd jött egy dolog. Egy amolyan akármi,
és hiába próbált új szárnyat találni.
Zuhanni kezdett, s ha már kezdett, földet is ért.
Egy angyalt rántott magával, de mond meg! Miért?

Hogy mi a válasz? Válasz az van,
de nem tudom, vagy nem akarom tudni.
De most már kéne valahogy egyről a kettőre jutni.

Hm... Talán van még valami.
Egy apró óriás, nem titkolt titok, mi semmiség.
Semmi dolgom most már, csak bátrabbnak kéne lenni még.

2008. 09. 09. 00:27

» Történet a Poet.hu-n

Mi az, amit a legjobban szeretsz? Ami megnyugtat, amikor reménytelennek tűnik az élet. Amikor a káoszban elveszve keresed a kiutat, de nem leled. Mert azok, akiknek melletted kéne állni, ők azok, akiktől menekülsz. Számomra ez a csend volt. Az este, amikor mindenki alszik. Amikor csak magam vagyok, és nappal bármi is történt, valahogy már semmi sem számít. Éjszaka jól lehet gondolkozni. Minden zavaró tényezőtől mentesen. Talán csak az utcán üvöltöző vandálok, részegek és bolondok törik meg a csendet. De az nem számít, mert hozzá tartozik már a világhoz.

Száll a lepke, repül a madár.
Ébren vagyok, ám szívem alva jár.
Csak álmodik. Álmodik egy új világot,
mert meglátta kedvesét,
majd édes két szemét,
és mit akkor benne látott,
új reményt, és új világot
teremtett.
Káoszból teremtett újra fényt és rendet.

2006.10.29. 23:44

Nem jó visszatartani az ember dühét. Előbb vagy utóbb úgyis felszínre tör, csak sokkal erősebben.
Időnként ki kell engedni. Vagy össze kell törni telefonokat, mint én tettem szegény mobiljaimmal, vagy verset is lehet írni belőle, és akkor még haszna is lesz. A mobil törés előtt még ezt a módszert alkalmaztam. Most pedig struccpolitikát folytatok, mert ez kevésbé megterhelő. Minden ami rossz, nem érdekel. Minden ami jó, az viszont igen.

Higgadt, nyugodt ember voltam hosszú, hosszú évekig,
és jött a káosz, mit én sem bírok el.
Gyűlik a méreg, mi vagy megöl, vagy tönkretesz,
miközben fülembe a Sátán halkan énekel.

A Sátán itt van. Itt van mellettem.
Testet öltött mocskos emberalakban.
Rohan. Fut maratont a szívem.
Ily szörnyen ó még én sem szaladtam.

És nem látok ajtót. Köröttem a falak gyorsan összezártak.
Fojtogat egy érzés, mit vissza visszatartok,
de kitörni készül, és elerednek könnyeim pillanatok alatt.
Látomás gyötör, hol kis dobozban fekszem,
és férgek rágják boldogan finom csontomat.

Magamat hibáztatom gyáva létem miatt,
mert minden fontos tettre képtelen vagyok.
Nem teszek semmit, pedig dicsekszem magamnak,
hogy senki le nem győzhet, soha meg nem halok.

Ám eltörik az üveg, mi lelkem összetartja.
Szétesem, és eltűnik, ki valaha voltam.
A régi jó barátok elhagynak sorban,
És megérzem a kínt majd: Egyedül maradtam.

Sajnálni fogom, mert nem születtem halva.
Minden nap csak újabb bomba robban,
mi elpusztítja lényem még fiatal korban.
És újraéleszt aggastyánként, ki fetreng a porban,

Mert nem találja régi helyét, mi érthető, hisz sohasem volt neki.
Szánalomra méltó, vén senkiként fiatal testben vergődik szüntelen.
Nem csinál semmit, csak siratja magát, s öklét falba veri,
mert tudja már, hogy nem öröm az élet, hanem bűzölgő förtelem.

Emlékszik a múltra, hol szerették páran, és ő is viszont szeretett.
De elfelejtett szeretni, és feketébe öltözött vidám színek helyett.
A régi, elveszett barátok messze vannak tőle, mint ég és fekete Föld.
Ember! Itt az ideje, hogy mocskos, könnyes arcod gyorsan megtöröld.

És fülem mellett elengedem saját igaz szavam.
Kellene egy kéz, mi által kezem fogva van,
mert egyedül már egy lépést sem teszek sem előre, sem hátra.
És igen. Bár van ember, ki nem gyötör, haragszom az egész Világra.

2005.09.10.

Az ember mindent elront. Rongálásban verhetetlen. Néha elképzelem, hogy egy özönvíz, vagy valami katasztrófa megtisztíthatná a Földet. A katasztrófáktól nem félek. Attól, amivé az ember teszi a Földet, és a világot, már annál inkább. Ezzel már régen is így voltam. Ezt tanusítja a vers is.

Fújjon a szél, szakadjon az eső, legyen hatalmas hóvihar!
Boruljon rám az ég nagy katasztrófáival.
Meteoreső törje meg a csendet, és tomboljon a hurrikán
egy nyugalmasnak tűnő pokoli éjszakán!

Ébredjen föl az emberiség, és kapjon a fejéhez!
Nem jó, ahogy él. Csak árt, és nem érez.
Mindegy neki kire tapos. Mindegy neki kit öl.
Mindegy neki mennyit lop, és az is mindegy kitől.

A haszon, ami számít. Csakis a haszon.
Harácsolni jobbról, balról, hadd gyűljön a vagyon.
Földön fekvõ félhalottba belerúgni százszor,
s ünnepelni győzelmünket, de ő már sose táncol.

Évezredek óta egy hajtja az embert. Csakis egy dolog.
Uralkodni fél világon, mert benne királyi szív dobog.
S ebben a kifordult világban nincsenek szabályok.
S miközben a süllyedő hajón én segítségre várok,

süket fülek várnak, és hiába kiáltok
hangosan egy segítő kézért.
Körülnézek, de már senkit se látok.
Egyedül harcolok csak a puszta létért.

S ha valakit szintén fuldokolni látok,
mert nincs ember, ki megszánná,
nincs ember, ki jódolgában
felé karját nyújtaná,

Inkább ugrom vissza a gyilkos habok közé,
mint elmenjek mellette boldogan.
S egymást segítve emelkedünk mindenek fölé,
hisz éppen elég a hömpölygő vérfolyam.

Így leszünk erősebbek minden földi lénynél.
Minden gond és baj fényárban tűnik el.
Segítjük egymást örökké, és nincsen ennél
jobb, mert a Világot értük el.

2005.06 - 2005.08.19. 00:59

A hajnali dátum szerintem nem is meglepő annak, aki több bejegyzést olvasott már a blogon.