Egy csapatban

A sorok kezdőbetűiből összerakható annak a beceneve, akinek írtam.
Nem fűznék sok kommentárt hozzá. Talán annyit, hogy jó lenne, ha igaz is lenne a vers.
Bár néha az ember rákényszerül, hogy igazzá tegye.

Csapatban játszunk mindannyian.
Hiába az ellenkezés.
Itt az egyért mindenki van,
mert egy mindenkiért már kevés.
Egy csapatként összetartunk
rövid életünk során.
Addig, míg a vég s a kezdet el nem ragad mostohán.

2005. 04. 11

Megosztás/Mentés

Eldöntöttem

A legegyszerűbb a bánatról írni, mert sok van belőle. De régen eldöntöttem, hogy én nem kérek saját magam siránkozásából.

A betűkben rejlenek a szavak, s a szavakban a betűk.
Bennem rejlik a gondolat, s a gondolatban én.
Gondjaim már sokan vannak, de együtt élek velük.
Eldöntöttem felnövök, bölcs leszek és vén.

2005. 04. 11.

Megosztás/Mentés

Születés

Ezt a verset is kérésre írtam. Pont azért, mert hogy nem írok soha derűsebbet. Megszületett ez a vers, amit persze nem éreztem igazán át. Nem is érezhettem, mivel maximum tv-ből ismerhettem, milyen az, ha valakinek gyereke születik.

Születik egy gyermek, ki ártatlan és tiszta.
Magával a mosolyt és a boldogságot hozza.
Kinyitja csöppnyi szemeit, és hangosan felsír.
Hangja messze elszáll, és száll vele a jó hír.

Összefut a sok rokon, hadd lássák a babát.
Alig bírja el a kórház a rokonság hadát.
Becézgetik, rágügyögnek, mire ő csak nevet.
S azt gondolja magában: Miért nem adtok rendes nevet?

Jól van, jól van. Ti tudjátok. Tetszik nekem ez a név is.
De nem lehetne, hogy különbözzön a többiekétől mégis?
Ügyülügügyülü. Ma mindenkit így hívnak. Én új nevet akarok.
Új nevet. Egy sokkal jobbat, mert különleges vagyok.

Lám új lélek született. Egy ártatlan és tiszta.
De pénztártól való távozás után nem küldheted vissza.
Gondoskodsz róla, felneveled. Ez lesz majd a dolgod.
Apa, anya és a gyermek együtt lesz majd boldog.

2005. április 22.

Megosztás/Mentés

Panasz

Amikor már annyira benne voltam az írásban, akkor már akár más kérésére is írtam. Sőt, szinte én kértem, hogy kérjenek, mert ötletem az nem mindig volt. De valahogy ha kértek, akkor is csak rossz hangulatú versek sikeredtek.

Írok én egy verset bárkinek, ki kéri.
De aki egyszer soraimat nézi,
hamar rájön, a vidámság távol áll tõlem,
mert kevés ember van, aki ott áll mögöttem.

2005. 03. 31.

Megosztás/Mentés

Meglocsollak

Sosem szerettem a szokásokat. Azok a szokások jók, amiket az emberek szívesen csinálnak. De az, amit fintorral tűrnek csak, nem az igazi. A locsolás is ilyen. Bár nem mindenkinek. De van, akitől elvárják, pedig nem szeretné. Van, akit meg akarnak locsolni minden évben, és bezárkózik otthon, nehogy utolérjék. Persze olyan is van, aki azt is élvezi, ha szódásüveggel locsolják, vagy locsolhat. Minden esetre én nem szeretem, és kész :) Persze mindig adódhat kivétel, amikor adott esetben móka és kacagás a történet. Na de nézzük a verset.

Nagy kezemben kis üvegcse,
s te sem vagy most olyan messze.
Nem kell pénz, és nem kell tojás.
Meglocsollak, csak mert szokás.

2005. 03. 23.

Megosztás/Mentés

Egyedül a sötétben

Úgy érzem ez a versem a jobbak közül való. És ez is bizonyítja, hogy főleg akkor tudtam mindig írni, amikor éppen folyamatban volt, vagy nem rég volt vége annak, ami miatt iszonyú ideges voltam. Sok mindent elképzeltem olyankor. Nagy tüzeket, világvégét, hurrikánt. Bármit el tudtam volna akkor viselni könnyedén. És még élveztem is volna. De mivel semmi nem történt, másképp kellett levezetnem. Így:

Már megint nem látom a napot.
A Hold is elbújt, nincsenek csillagok.
Sötét van. Kialszik a remény,
s egy nagyfogú cápa röhögve úszik felém.

És én dacolok a félelemmel. A szemébe is nézek.
De csak egyre nagyobb és nagyobb félelmet érzek.
Mégis hagyom, hogy mélyen csontjaimba harapjon, és beletörjön minden foga.
Majd kacagva nézem, amint fogatlanul s remegve úszik tova.

Eltelt két nap, és sok minden változott.
Az idõ szerencsére nyugalmat is hozott.
De még mindig érzem a fenevad gonosz leheletét,
ki sohasem távozik, és kínzásra szánja egész életét.

2005. március 13. -15.

Az első két versszak egy folyamatban lévő, tébolyító szülői üvöltözés alatt keletkezett. Majd annyira kiborultam, hogy már nem tudtam folytatni. És két nap múlva még hatása alatt voltam, de már lehiggadtan. Így befejeztem.

Megosztás/Mentés

Ami kell

Nincs mit hozzáfűznöm. Tényleg ez az, ami kell :) És talán mindenkinek.

Érdekes, hogy mily kevés elegendő az örömhöz.
Csak egy rövid, de annál szebb pillanat,
Ami mosolygásra és jó kedvre ösztönöz.
És akkor percekig jól érzed magad.

De vannak, akik nem bírják ezt látni nyugton,
és bekavarnak, ahol lehet.
S ha magam a végletekig felhúzom,
ők csak akkor örülnek.

Csak egy kis nyugi, egy kis emberség, ez az, ami hiányzik.
Nem pedig a sósav az arcomba.
És elegem van abból, hogy mindenki a türelmemmel játszik,
és körülöttem csak a levegőt rontja.

2005. 02. 24

Megosztás/Mentés