Ha éppen álmodsz, gyakran fogalmad sincs róla, hogy álom. Miért ne lehetne hát, hogy már nem is élsz, csak azt hiszed? Néha tényleg olyan érzésem volt nekem is.

Megszülettem. Vagy tán épp büntetésem töltöm,
és ez itt a Pokol? Már nem tudom.
Mint gyáva nyúl a tópart mellett,
mi a víz láttán is futni kezdett,
félek. Pedig nekem kéne magamból a bátorságot ontanom.

És nem nézek már tükörbe, mert elriaszt a látvány.
S ha meglátom őt, ki mindennek oka,
szétfeszít a fájdalom, s futnék. De hova?
Mintha dühöngő harcosnak véres kardját látnám,
vérszemet kapok, de nem megyek oda.

Csak távolról lesem a fejleményeket, s magamba fordulva kifele nézek.
A lábam sem mozdul, mert egyedül vagyok.
Kémlelem a szobát, tán van egy csendes sarok,
hol minden nyugodt, és semmitől sem félek.
Mint magányos pók a kopott, fehér falon, kilépek a fényre, hogy ti is lássatok.

Már nem tudom, az utam mégis hova vezet,
de végig fogom járni, mert feladni bűnözés.
S bár bűn maga az élet is, vagdal ezernyi tompa kés,
jut még azért nekünk is néhány finom szelet,
s ha egy ember is megszeret, már te sem vagy kevés.

2005.11.14. - 22:34

Úgy ragyog a Nap, hogy megvakítja két szemem.
De abban hogy jól vagyok, bizony már kétkedem.
Beszélek itt össze vissza, és értelme az nincsen,
de tudom, hogy elnézed, mert küldök puszit ingyen.

2005.11.03.

Az előzőhöz hasonlóan fantáziadús névvel, egy újabb locsoló vers.
Egészségetekre!

Kék az ég, és zöld a fű.
Ez a kölni nagyszerű.
Sokat álltam, fáj a térdem.
Locsolhatok, kérem szépen?

2005. 08. 31.

Húha látom, megy a duma,
én meg itten lesek rátok.
Sok a rím, és lehet fura,
de áldás ez, és nem egy átok.

2005.10.23.

Eljött a másnap és menni kell.
Nézd, a sok csillag ott fent figyel.
Már csak pár perc, és álmodom,
de előbb ezt a puszit még rád dobom.

2005.10.23. 00:45

Ilyet is tudok. Nem csak szenvedni.

Ne szomorkodj Rena, mert elszomorítasz.
Írok is egy verset, tán elég jó vigasz.
Remélem, hogy tetszett, hisz azért írtam neked.
Elképzelem magam előtt: Mosolyog a szemed.

2005.10.22 (23:50)

Jó dolog írni. Főleg, ha azért írunk, mert akarunk, és nem azért, mert Pistike is ír ( elnézést a Pistikéktől ).
Ha nincs a sorok mögött semmi a papíron vagy a modern világban a monitoron kívül, akkor az nem sokat ér. Azon még a költői képek sokasága sem segít.

Mint egy kontár, ki költőnek érzi magát,
aki saját magán kívül már senki mást se lát.
Yes, vagy No. E két szó, mit istenít.
Eszébe ötlik pár kósza rím, de itt már senki sem segít.
Rájön hamar, nem a szó a fontos. Az üzenet a lényeg, csakis a gondolat.

Depresszióba esve, szintén tanácsot keresve, tanácsokat osztogat.
Ó, ha megfogadná saját szavát,
Reszketve talán, de áttörhetné a kínok sziklaszilárd falát.
Akár egy szellem, kit senki sem lát, védné, óvná titokban a hazát.

2005.10.02.

Itt van Ákos, ki Rimelek is egyben.
Bátor az, ki rímel, és én pontosan ezt tettem.
Megszólják az embert, mert nem tetszik a szöveg.
Fiatal a testem, de a lelkem öreg.

2005. október 08. 05:30

Rimelek, az örök visszaeső. Egy-egy jobb hangulatú vers között felbukkan ilyen is.

Előttem az élet, mögöttem a múlt.
Repülnek az évek, de hosszú még az út.
Jön majd bú, és lesz majd szép, de mindegy mennyit szenvedsz.
Minden újabb gyötrelemmel, egyre rosszabb lesz.

2005. 08. 04.

Ez egy hibrid vers. Eleinte komolytalannak indult. De idő közben komolyra fordult.

Ember! Bízva bízz, és hízva hízzál.
Nem szorít a gatya, hogyha nincs a cipzár.
S ha gond a gomb, mert gömbölyödni látszol,
vagy sörhasad nő, mert piától ázol,

hát száműzd a gombot. Nem kell az oda.
Eljött az új kor, a változás kora.
Ideje menni, de nem tudod hova?
Csak te rád vár a megoldások hosszú-hosszú sora.

Biztosan te rád, mert rajtam csak röhög.
Elsuhan mellettem, s arcomba kacag.
Na ez az az idõ, hogy én is dühbe jövök,
és kitör belõlem egy gondolatnyi harag.

S e gondolatnyi haraggal, hát…, nem sokra megyek.
Szemembe néznek a vigyorgó szemek,
és igazán, tényleg, én bármit elviselek,
de nem akarom, hogy rajtam kárörvendjenek.

2005.09.23.