Remény

Egy kis alliterációval megfűszerezett rövid vers a reményről.
Arról, amelyik elbújik, mint a rossz gyerek a büntetés elől.
De ha kinyitjuk a szemünket és fülünket, meghallhatjuk a lépteit, és láthatjuk, hogy nem is bújt messzire.

Lám lőn még ma is itt keservesen küszködő,
kínjában kéz után kapdosó elveszett egyén?
Egy elmúlott, elkeserítő időben imigyen éreztem én is,
ám álmodtam szépeket, szambáztam szeleburdi tó tükörsima jegén.

Jajszavak múltak,
magamban a remény rőt lángjai lobogva gyúltak.
Gyanútlanul, ám átkozottul álomreggelre ébredtem én.
Elmúlt egy eszméletlen bánat, és életre kelt kínjában a remény.

2005. június 2.

» Remény a Poet.hu-n

Megosztás/Mentés

Jófejek

Csak egy egyszerű kis versecske egy unatkozó csetelőtől, azaz tőlem.

Összejönnek. Ne félj!
Jönnek majd a jófejek.
Addig pedig remélj,
hogy nem fújnak majd rossz szelek.

Nem lesz hurrikán, se tornádó, sem világvége hangulat.
Subidubi dáb dáb.. sok jó ember így mulat.

2005. május

Megosztás/Mentés

Nem ismernek

Na ez a vers nem épp a legjobbak közül való. Azért akad néhány versszak, ami miatt mégis megmutatom.
Jó kérdés, vajon mi éri meg jobban? Jól csinálni valamit, és néha megengedni, hogy lazítsunk, vagy rosszul csinálni, és néha megmutatni, hogy tudtuk volna jobban is. A tapasztalat azt mondja, rövid távon az utóbbi. Hosszú távon az előbbi.

„Csalódtam benned.” Hangzik el a mondat
minden egyes nap. Várom már, hogy mi lesz holnap.
Készüljek-e arra, hogy ismét leszidnak.

Nem kell soká várni a következő esetig.
Hamarosan minden elölről kezdődik.
„Tőled ezt nem vártam.” De akkor mit?

Tán hibát se ejtsek, és legyek én, ki mindig remekel?
Ki repül, ha kérik, és ugrik, ha kell?
Héjj! A mindent várják tőled, és a semmibe veszel.

Jól akartam tanulni, de nem mentem vele semmire.
Megsúgta az élet: Nem számíthatsz senkire.
Mert nem értékel senki sem, néhány embert kivéve.

Játszani kell boldogan a közönség előtt,
és nem számít, hogy mi folyik a kulisszák mögött.
Csak egy van, ami számít. A látszat mindenek fölött.

Tán irigyelnek páran azokért, mit elértem.
Mennyi verseny, mennyi siker, és mind egyetlen évben.
Mégis kísértet maradtam erős ellenszélben.

Keresztül néznek rajtam, és keresztül is lépnek
mások, kik mindeközben tök hülyének néznek,
de mint a tyúkszem a lábamon, még annyit sem érnek.

Minden irányból rúgnak a beképzelt vadak,
és nem érnek semmit az emberi szavak.
Takartak eddig a körém emelt falak,

de most lebontom őket, hogy lássa a világ,
az én életem gaz és gyom, nem illatos virág.
Minden egyes nap egy ragadozó állat, mi a boldogságból belőlem egy kis darabot kirág.

És megint csak azt hallom: „Ez gyenge munka volt.”
Ám ezek után ez nem más, mint piszokban a folt,
mi talán egy pillanatra szívemig hatolt,

de pár perc és minden szó a távolba tűnik. Messze,
és nem tudom, hogy otthon vajon nyugtom lesz-e,
mert nem az iskolában, hanem ott vár a valódi lecke.

2005. 05. 19.

Megosztás/Mentés

Hol vagytok barátok?

Újabb, a megszokott „derossznekem” hangulatból kitörni próbáló vers. Azt hiszem, sikerült neki. Vagyis nekem.

Itt vagyok újra. Egyszerre a régi, de már egy új Kocom.
Járkálok fel és alá. Próbálok élni, mert már unatkozom.
Várok valamit. Valami változást, valami pörgést, ami felvidit.
Áttöröm börtönöm acélfalát, és szórakozom kicsit.

De kevés vagyok egyedül. Hol vagytok barátok?
Gyertek gyorsan fiúk lányok, én itt várok rátok.
Akárki üzen, én örülni fogok,
mert egy jóbaráttól szinesebbek a szürke hétköznapok.

Megosztás/Mentés

Egy csapatban

A sorok kezdőbetűiből összerakható annak a beceneve, akinek írtam.
Nem fűznék sok kommentárt hozzá. Talán annyit, hogy jó lenne, ha igaz is lenne a vers.
Bár néha az ember rákényszerül, hogy igazzá tegye.

Csapatban játszunk mindannyian.
Hiába az ellenkezés.
Itt az egyért mindenki van,
mert egy mindenkiért már kevés.
Egy csapatként összetartunk
rövid életünk során.
Addig, míg a vég s a kezdet el nem ragad mostohán.

2005. 04. 11

Megosztás/Mentés

Eldöntöttem

A legegyszerűbb a bánatról írni, mert sok van belőle. De régen eldöntöttem, hogy én nem kérek saját magam siránkozásából.

A betűkben rejlenek a szavak, s a szavakban a betűk.
Bennem rejlik a gondolat, s a gondolatban én.
Gondjaim már sokan vannak, de együtt élek velük.
Eldöntöttem felnövök, bölcs leszek és vén.

2005. 04. 11.

Megosztás/Mentés

Születés

Ezt a verset is kérésre írtam. Pont azért, mert hogy nem írok soha derűsebbet. Megszületett ez a vers, amit persze nem éreztem igazán át. Nem is érezhettem, mivel maximum tv-ből ismerhettem, milyen az, ha valakinek gyereke születik.

Születik egy gyermek, ki ártatlan és tiszta.
Magával a mosolyt és a boldogságot hozza.
Kinyitja csöppnyi szemeit, és hangosan felsír.
Hangja messze elszáll, és száll vele a jó hír.

Összefut a sok rokon, hadd lássák a babát.
Alig bírja el a kórház a rokonság hadát.
Becézgetik, rágügyögnek, mire ő csak nevet.
S azt gondolja magában: Miért nem adtok rendes nevet?

Jól van, jól van. Ti tudjátok. Tetszik nekem ez a név is.
De nem lehetne, hogy különbözzön a többiekétől mégis?
Ügyülügügyülü. Ma mindenkit így hívnak. Én új nevet akarok.
Új nevet. Egy sokkal jobbat, mert különleges vagyok.

Lám új lélek született. Egy ártatlan és tiszta.
De pénztártól való távozás után nem küldheted vissza.
Gondoskodsz róla, felneveled. Ez lesz majd a dolgod.
Apa, anya és a gyermek együtt lesz majd boldog.

2005. április 22.

Megosztás/Mentés