Na ez a vers nem épp a legjobbak közül való. Azért akad néhány versszak, ami miatt mégis megmutatom.
Jó kérdés, vajon mi éri meg jobban? Jól csinálni valamit, és néha megengedni, hogy lazítsunk, vagy rosszul csinálni, és néha megmutatni, hogy tudtuk volna jobban is. A tapasztalat azt mondja, rövid távon az utóbbi. Hosszú távon az előbbi.
„Csalódtam benned.” Hangzik el a mondat
minden egyes nap. Várom már, hogy mi lesz holnap.
Készüljek-e arra, hogy ismét leszidnak.
Nem kell soká várni a következő esetig.
Hamarosan minden elölről kezdődik.
„Tőled ezt nem vártam.” De akkor mit?
Tán hibát se ejtsek, és legyek én, ki mindig remekel?
Ki repül, ha kérik, és ugrik, ha kell?
Héjj! A mindent várják tőled, és a semmibe veszel.
Jól akartam tanulni, de nem mentem vele semmire.
Megsúgta az élet: Nem számíthatsz senkire.
Mert nem értékel senki sem, néhány embert kivéve.
Játszani kell boldogan a közönség előtt,
és nem számít, hogy mi folyik a kulisszák mögött.
Csak egy van, ami számít. A látszat mindenek fölött.
Tán irigyelnek páran azokért, mit elértem.
Mennyi verseny, mennyi siker, és mind egyetlen évben.
Mégis kísértet maradtam erős ellenszélben.
Keresztül néznek rajtam, és keresztül is lépnek
mások, kik mindeközben tök hülyének néznek,
de mint a tyúkszem a lábamon, még annyit sem érnek.
Minden irányból rúgnak a beképzelt vadak,
és nem érnek semmit az emberi szavak.
Takartak eddig a körém emelt falak,
de most lebontom őket, hogy lássa a világ,
az én életem gaz és gyom, nem illatos virág.
Minden egyes nap egy ragadozó állat, mi a boldogságból belőlem egy kis darabot kirág.
És megint csak azt hallom: „Ez gyenge munka volt.”
Ám ezek után ez nem más, mint piszokban a folt,
mi talán egy pillanatra szívemig hatolt,
de pár perc és minden szó a távolba tűnik. Messze,
és nem tudom, hogy otthon vajon nyugtom lesz-e,
mert nem az iskolában, hanem ott vár a valódi lecke.
2005. 05. 19.
