Buék 2004

Egy vers, amit SMS-ben kaptam, és egy másik, amit arra válaszoltam.

Az SMS:

Erdő szélén ezüst fenyő,
havas aggal büszkélkedő.
Őz és nyuszi körbejárja,
tekintetük megcsodálja.
Képzeld el, hogy ott állok
és boldog új évet kívánok.

A válasz:

Elképzeltem, szép a látvány.
S íly szép ezüst fenyőt látván
úgy gondoltam, valamit én is mondok neked.
Legyen boldog a következő és ezek után minden éved.

Kívánságom nem csak neked, Edinának éppúgy szól
Tolmácsold hát neki kérlek még mielőtt elalszol.

2004.12.31.

Megosztás/Mentés

Depresszió

Van, hogy olyan semmilyen hangulatom van. "Valami hiányzik" érzésem. Ez nem csak a múltban volt így. De nézzük most mégis a múltat...

Nem jut eszembe egyetlen gondolat sem.
A fejem üres, ötletem sincs mit tegyek.
Hát nem gondolok semmire, és lassan észreveszem,
hogy egyre inkább mozdulatlan tetszhalott leszek.

De nincs, aki ezt észrevenné. Nincs, aki rám szólna.
Maradok hát észrevétlen szellemszerű ember.
S leszek az, ki életét csak otthon álmodja,
de kilépni a nagyvilágba soha többé nem mer.

2004. december

Megosztás/Mentés

Figyelmetlenség

Nem különösebben kommentelném. Nem a büszkeségeim közé tartozik. De ilyen is van.

Fárad az ember, nem bírja a strapát.
Hazafelé alig bírja vonszolni a farát.
Megérkezik otthonába, leteszi a testét,
Ekkor leli Lali szörnyűséges vesztét.

Szegény, álmos, munkás ember, felugrik a zajra,
Sikoltott a Lali gyerek, miért fekszik apja rajta.
Lali apja megijedt, bánta már a dolgot.
Fáradt szemmel sajnálkozva ilyesmiket morgott.

Jaj kisfiam, izé, bocsi, ajjaj, hoppá, most mi lesz.
Anyád most már ezek után, biztosan majd elõvesz
Két hatalmas sodrófát, s ellátja a bajom.
Hogy lehettem ilyen vak, ó én bolond majom.

Lali látta lüke apján, megint sokat ivott,
Nem is beszél olyan tisztán, ahogy máskor szokott.
Tudta, apja ritkán iszik, igaz akkor igen sokat.
Visszafogta mindig magát, ne veszítsen barátokat.

2004.11.02.

Megosztás/Mentés

Az öröm nem határtalan

Szintén nem a legjobbak közül, de ha mindig csak a legjobbakat mutatom meg, azt hiszik tollal a kezemben születtem.

Lehet hogy negatív szinte minden egyes versem.
De mit tegyek? Az életem eddig csak negatívan éltem.
Volt néhány nagyon jó, és örömteljes pillanat,
Ám vigyázva örülök, mert elfogy, és nem marad.

2004. november 8.

Megosztás/Mentés

Átváltozás

A legnyugodtabb embert is ki lehet borítani. Közben lehet, nem is látszik rajta. Higgadtnak tűnik, miközben a felszín alatt nagyobb a feszültség, mint ami egy város megvilágításához kell, csak jó színész, és így csak kevesen sejtik a valóságot. Én mindig jó színész voltam. Ma viszont még jobb vagyok. Így nem csak mások, de én is elhiszem, hogy jól vagyok :) És tényleg...

Nyugodt vagyok. Nem zavar semmi sem.
Mégis néha úgy érzem, ökölbe szorul két kezem.
Tombolni tudnék, mint egy hatalmas hurrikán,
És nem múlik el már sohasem talán.

Megtettem mindent, hogy úgy tűnjék, más vagyok.
De szép lassan kitör a szunnyadó vulkán, miközben békéről álmodok.
Már látszik némi szikra, és megpróbálom rejteni,
De nem könnyű, sőt nehéz a mindennapi rémálmot elfelejteni.

Talán még nem látják mások a káoszt és zűrzavart.
Ami bennem eddig nem sok vizet zavart.
Ám egyre több és több változik bennem,
és nem tudom a nyugalomért mit is kéne tennem.

Éppen ezért hamarosan őrült állat leszek,
és mások véleményére magasról teszek.
Eljön az idő, hogy nem bírom tovább,
és látni fogja minden ember, de nem tudja az okát.

Pedig, ha nincs, aki fontosnak tart, nincs, aki szeret,
és nem jut az örömből nekünk egy aprócska szelet.
Ha hiába próbálunk közösségben élni,
mert a közösség elutasít, van mitől félni.

2004. november 8.

Megosztás/Mentés

Életmentő kínzás

Hol volt, hol nem volt. Volt egyszer egy elsősegély verseny. Ezért elsősegélyt kellett tanulnom. Na az szülte ezt a verset.

Csodálatos, vörös színû, hihetetlen folyadék
Csurog szegény karomból. Jaj Istenem! Hol a szék?
Úgy érzem, hogy elájulok. Mindjárt összeesem.
Nem tudom hogy miért, és hogy mi történik velem.

Segítségért kiáltok, de nem hallja meg senki.
Nem is fognak rólam most már tudomást se venni.
Látom már a távolból, ketten mégis jönnek.
S megkérdezik hangosan: mi a neve önnek?

Csodálkoztam rajta, vajon miért nem igyekeznek,
Egy pillanatra balra nézek, s csokoládét feleznek.
Nem akartam elhinni, hogy történhet ilyen.
Megingott az emberekben úgyis gyenge hitem.

Majszolják a csokoládét, s nekem nem is adnak.
Csokoládét nem, de elvérezni hagynak.
Nagy nehezen nekilátnak ellátni a sebemet,
Artériás vérzésem már életemmel fenyeget.

Megfogják a bal kezem, s jó magasra emelik.
Artériám lassan, de már végre keresik.
Egyikük oly boldogan, s erős hanggal felkiált,
Végre meg van, megtaláltam: Az utolsó szem csokikát.

Azt gondoltam, ez már csak egy szörnyû álom lehet.
Mert ennyi rosszat két ember biztosan nem tehet.
Koncentráltam arra, hogy felébredjek gyorsan.
Egy pillanat mi eltelt, s ágyikómban voltam.

Örültem, hogy sérülésem tényleg nem volt valóság.
Nem hiányzik betegség, és nem hiányzik semmi kórság.
Megvagyok én sebek nélkül, nem kell nekem fájdalom,
S ahelyett, hogy felkelnék, fekszem tovább ágyamon.

Hiába is pihennék, mert kopognak az ajtón,
Elindulok kifelé. Csak nem vágnak tarkón.
Felkelek az ágyamból, meg is vág egy penge.
Üvöltöttem hangosan, nagy nagy félelmembe.

Csodálatos vörös színû, hihetetlen folyadék,
Csurog szegény karomból. Jaj Istenem! Hol a szék?
A kint ácsorgó emberek meghallottak engem.
Betörték az ajtót, de el már alig hittem.

Közeledtek felém, s láttam, csokit keresnek.
Fogyatékos gondozottak, kéregetni jöttek.
Tudtam már az álom valóra fog válni.
Hát üvöltöttem mégegyet, s jött hamar egy bácsi.

Kihívta a mentõket, s ellátta a sebem.
Tudtam már, hogy hamarosan meggyógyul a kezem.
Rájöttem, hogy szörnyű álmom megmentette életem.
S örülök, mert sokáig még megtarthatom két kezem.

2004. nov. 04.

Megosztás/Mentés

Áldás vagy átok

Nem tudom, ki hogy van vele, de én télem mindig a nyarat várom, nyáron pedig a telet. De legalábbis a hidegben a meleget, melegben a hideget.

Elhúzom a függönyt, meglátom az eget.
Felesel a felhő, de mindjárt odamegyek.
Na ne szórakozz velem. Ne légy ilyen bátor!
Ha tényleg olyan erős vagy, miért vagy olyan távol?

Csak vigyorogsz oly messziről, és nézel olyan bután,
De megnézheted magad a szilvás játék után.
Olyat kapsz, hogy elkékülsz, vagy inkább szürke leszel.
Zokogni és bőgni fogsz, majd pocsolyába veszel.

Napapuka felemel, újra fel az égre,
S azt hinné az ember, hogy békén hagysz már végre.
De te kezded elölrõl, nem tanultál eleget.
S valamikor valahol, megint veszély fenyeget.

De telik az idő és kisüt a nap.
Minden munkás ember hőgutát kap.
S akkor, akkor olyan dolgot látok.
Nem is tudom eldönteni áldás-e vagy átok.

Hűsítő esőt zúdítasz reánk.
Üveg volt kezemben, most földön üvegszilánk.
Nem tudom elhinni, most segítesz rajtunk.
Korábban ez volt az utolsó, amit akartunk.

Most örül minden ember, hogy végre megérkeztél,
S nem számít már az, amit korábban vétkeztél.
Telik az idõ, folyton csak telik.
Gyakran a kis vízcseppek a szőlőt agyonverik.

Ha tönkre megy a termés, a látvány sose szép.
Ez nem tetszik a termelőnek, háborog a nép.
El is kezdik nyomban a felhőket szidni,
S ha melegük van, csak akkor kezdik hívni.

Nem tetszik az eső? Előfordul néha.
De ekkor örül igazán a száraz kecskebéka.
Figyeljetek nagyon rám, most jön majd az "Ende".
Elárulom nektek: Ez az élet rendje.

2004.11.03.

Megosztás/Mentés

Rövid az élet

Nehéz a döntés, hogy a depressziót, vagy az optimista és élni akarok szemlélet mellet döntünk-e, amikor a depresszió kézenfekvőbbnek tűnik. De azért időről időre mégis utóbbit választottam. Íme egy újabb régi vers, amiben végül az élni akarás győz.

Nyugodt a légkör, nincs semmi balsors.
Örülsz, hogy végre nem a rosszal harcolsz.
Nyugalom a köbön, mindenki csendben.
Azt hiszed, hogy jól van, de semmi sincs rendben.

Nem fordulsz meg többé. Nem is nézel hátra.
Előre tekintesz, a nyugodt világra.
Azt hinnéd, hogy vége, de megtalál bárhol.
Lehetsz akár közel, vagy bármilyen távol.

Zavaros a beszéd, semmi sem tiszta.
Te is tudod nagyon jól, a hosszú élet ritka.
Bepótolnád mindazt mit eddig meg nem tettél.
Nem is veszed észre, s új életbe kezdtél.

2004.11.03.

Megosztás/Mentés