Azoknak ajánlva, akik többre tartják a tökéletességet az igazságnál. És ezért képesek porba tiporni mások önérzetét. A szív nem szív, ha tőle más szív.

Nem vagyok bölcs, csak egy ember.
Tele bátorsággal, tele félelemmel.
Tele vízióval,
kit megriaszt a nagyvilági síri sóhaj.

Mert az az igazság... Ó, miket is beszélek?
Megszólalok akkor, ha hozzátok felérek,
és hazugság lesz mondandóm duplája a felének.

Talán, lehet, hogy én romlottam el.
S ma már a szív is technikára kel.
Majd csak akkor ébred, akkor virul,
ha a szó díszbe veri magát, s lilul,
vagy zöldül, kékül.
Arra vár, hogy végül
szíveket ont a csicsaparádé.
Így lesz sláger a szívseregvadászé,
és selejt a különc verse.
Az ember az emberben darabokra verve.

Most? Újra itt van.
A szivárvány összes színével elétek áll.
Az őszinte szó már felé se jár,
csak integet. Pápá...!
Tudja, hogy egy hamis élet vár rá.
És én csak remélem, hogy megmarad az, ki volt,
s meghallja, ha szíve ismét szabadságért sikolt.

2011. május 7. 12:29

» Érzéstechnikus a Poet.hu-n

Bámul az éjszaka, őrzi a Földet.
Csiklandozza az arcom a fény.
Ötlete felmerül annak a ténynek,
Van még itt fura démoni lény.

Messzi, de rémes a hang, ami sóhajt.
Visszhangozva csak annyira szól,
hallom az éj szava lopja a tolvajt.
Bimm-bammoznak a fátyol alól.

Karmos a kéz, a tekintete gyilkol.
Vérszomjas vad, az ember az ál.
Folynak a könnyek a démoni arcról.
Kíntól zeng az a szív. Szimulál?

Börtön a teste, ki nem szabadulhat.
Nincsen semmi, csak ő meg az árny.
Vége, ha múlik alakja a holdnak.
Nem volt ő gonosz árny igazán.

2011. április 18. 13:51

» Farkasember a Poet.hu -n

Apró cseppekből született a tenger.
A tüzet is egy apró szikra gyújtja.
S belőled született egy ember,
ki csak önmagát nyújtja.

Voltál bizonytalan, keserű és édes.
Voltál szeretve és szeretetre éhes.
Voltál csendes és ült ajkadon huncut kacaj.
Nyugtattad mások szívét szíved dobbanásaival.

Kételyek mentén táncoltál határok között,
Ám veled együtt a Földre egy óriás költözött.
Korom sötétben hirtelen láttatod a vakot.
Kívánok neked ma boldog születésnapot

2011. április 13. 03:48

Nem, most nem vagyok itt!
Nem vagyok itt, csak az űrben.
Egy szó a Marsra röpít.
Lelkem örül, de ha tűr, nem.

De csitt, csitt apa csitt!
Most csendre éhez a lelkem.
Csak idd a bor szavait!
Éjszaka égj csak a szeszben!

Nem, nincsenek árnyak.
A pók a falon még kába.
Reptetnek, nem a szárnyak,
el a messzi éjszakába.

2011. április 11. 18:46

» Zaváros a Poet.hu -n

Ez az a part itt. Ez az a tenger.
Itt szabadon repülsz, mint a kígyó.
A törött szárnyú kobra. A múltat visszasíró.

Ez az a hely, hol látni a gyönyörű kék... plafont.
S a falakat, mit köréd az utca font.
Homlokon ver egy instant gondolat.
Egy álomkép mutat homályos arcokat.

Felébreszti az alvót a képen látható való.
Belülről tép cafatokra a kedves álomfaló.

2011. április 7. 12:14

» Álomfaló a Poet.hu -n

Rejtett üzenet a rejtett levélbe rejtve.
Rejtett gondolatokkal benne rejtőzve lelke.
Rejtélynek hitt nyílt titok. Özönvíz mossa el.
A titok titok marad, ha senki sem fogja fel.

A világ orra előtt ledöntve falak.
Elszabadulnak hallhatatlan szavak.
Örökkévalóság börtönébe zárva
repked. Repked a haragos madárka.

2011. március. 17. 10:44

» Rejtett üzenet a Poet.hu-n

Szapora a légzés, követi a szív.
Zárt lakat alatt a mámor.
Akaratos érzés fura dala hív.
Tüzet rak alattam Ámor.

Perzsel a parázs, a láng, a hő
eléri arcom és izzadok.
Kívül a test, belül a lélek,
ki halkan kiált, hogy: Itt vagyok!

És tényleg itt van, kit szólít a párja.
Az a másik fél, ami elveszett.
De mondd csak, lélek! Kinek a hibája,
ha az érzés megint csak tévedett?

És tévedés-e, vagy épp ez az igaz?
Játszik velünk a szív és az elme.
Válasz nincs, de épp ez a lényeg.
Rakoncátlan ez a szív szerelme.

2010. december 20. 15:20

» Rakoncátlan szerelem a Poet.hu-n

Csend vala csend és béke az este,
érzi az ember, hogy eljön a veszte.
Futkos a hátán, futkos a hideg,
miért van ily szörnyen húzva az ideg?

Nem szóla senki. Csend vala, csend még.
Nem szólok én se, de maradva mennék.
Jön majd a, jön majd, jön majd a vihar
küzdve az ember naiv álmaival.

Indul a banzáj, egy, kettő, három.
Nem hagyom, nem biza, nem marad álom.
Elfúj a szél ó, könnyed a test is.
Ily könnyeden pusztít erre a pestis.

2010. november 16. 22:18

» Elme pestis a Poet.hu-n

Mit szólna a béna, ha újra
járna, sőt, szaladna?
Mit szólna a vak, ha többé
nem ütközne falakba?

Vagy kérdem én,
a süketnek mi lenne szava,
ha megzavarná nyugalmát
a rút világ zaja?

Hallaná a süket, ahogy nevet a motor
az autóban, mit a vak vezet
és követ a béna futva,
s nyújt a némának kezet,
pedig csak beszélni lusta.

2010. szeptember 2.

» Mit Szólna? a Poet.hu-n

Valószínűleg, ha ezt a kérdést feltesszük valakinek, egyből rémálomra gondol. Valami félelmetesre. Menekülésre, zuhanásra. Egy álomra, ahol szerettei halnak meg vagy épp ő fuldoklik. Szörnyek támadják. Stb. Pedig szerintem nem ez a legrosszabb álom, ami érheti az embert. Mielőtt rátérnék, hogy akkor mégis mi az, előbb írnék pár szót az álmokról.

Emlékszem, hogy régen féltem álmodni. Rémálmaim voltak, és a sötéttől is féltem. Mindenhová szörnyeket és szellemeket képzeltem. Annyira, hogy még a szemem sem mertem becsukni elalvás előtt. Vártam addig, amíg magától leragad. Ezek aztán elmúltak. A sötétséggel megbarátkoztam. És rájöttem, hogy még ha rosszat is álmodom, az csak egy izgalmas kaland. Utána felébredek, és egy újabb élménnyel vagyok gazdagabb. Ez után már semmilyen álom nem tudott meglepni.