álom

Ez az a part itt. Ez az a tenger.
Itt szabadon repülsz, mint a kígyó.
A törött szárnyú kobra. A múltat visszasíró.

Ez az a hely, hol látni a gyönyörű kék... plafont.
S a falakat, mit köréd az utca font.
Homlokon ver egy instant gondolat.
Egy álomkép mutat homályos arcokat.

Felébreszti az alvót a képen látható való.
Belülről tép cafatokra a kedves álomfaló.

2011. április 7. 12:14

» Álomfaló a Poet.hu -n

Valószínűleg, ha ezt a kérdést feltesszük valakinek, egyből rémálomra gondol. Valami félelmetesre. Menekülésre, zuhanásra. Egy álomra, ahol szerettei halnak meg vagy épp ő fuldoklik. Szörnyek támadják. Stb. Pedig szerintem nem ez a legrosszabb álom, ami érheti az embert. Mielőtt rátérnék, hogy akkor mégis mi az, előbb írnék pár szót az álmokról.

Emlékszem, hogy régen féltem álmodni. Rémálmaim voltak, és a sötéttől is féltem. Mindenhová szörnyeket és szellemeket képzeltem. Annyira, hogy még a szemem sem mertem becsukni elalvás előtt. Vártam addig, amíg magától leragad. Ezek aztán elmúltak. A sötétséggel megbarátkoztam. És rájöttem, hogy még ha rosszat is álmodom, az csak egy izgalmas kaland. Utána felébredek, és egy újabb élménnyel vagyok gazdagabb. Ez után már semmilyen álom nem tudott meglepni.

Vak nem vagyok. Van két szemem és látok ennyivel.
De amit látok, a semminél nem több semmivel.
Valami hiányzik. A valóság csak álom.
Az igazi életem álmaimban látom.

Utána nyúlnék, de csak várok nesztelen.
Mert ez másnak jár, de biztos nem nekem.
S mire elhinném, késő. Az álom elveszett.
Az élet vár, de örökké várni még ő sem szeret.

2010.01.05. 02:20

Boldog vagy, vidám, mosolyog a szád.
Emberek! Szép az élet! S már éppen mondanád,
de mégsem teszed.
Lehet, hogy ez az egész, csak egy álom neked?

Szeretnéd, hogy más is lássa álmod.
Érezze nyugodt, boldog világod.
Átadnál neki bármit, s mindent, mit érzel,
mert az ő fájdalmától te is éppúgy vérzel.

2009.11.05. 20:09

Ez már sokadik ébredésem, de csak ez a vers kapta ezt a címet. Ezek voltak mai énem előhírnökei.
Kit érdekel, hány pofont kapunk, ha ettől érezzük, hogy élünk? Élünk, és a félálomból felébredünk. Lassú, de örömteli folyamat. Csak akarni kell.

Körös körül banditák, kik szemükkel ölni tudnak,
de lépek tovább mégis, hisz nincs vége az útnak.
Nincs vége az útnak, és csak előre nézek.
Dolgoznak az agysejtek, és semmit sem érzek
az élet kínpadán.

Ám gyötőr még a bűntudat, mert önző módon
szeretném, hogy gondolj néha rám.

És a bűntudatot felváltja egy újabb furcsa érzés,
mit örömnek hívnak a kinti emberek.

Egy furcsa fintor. Féktelen játék.
Hatalmas fekete lepel, min váratlan átég
egy fehér új világ.

S lám megválaszolt egy ősrégi kérdés.
Miért a kín, s miért a kisértés?

Kínlódsz a célig, mert kisértésbe estél.
Jutalmad egy álom, mit mindíg kerestél.
Kitisztul az elme, és világos a tény:
Szükséges a árnyék, hogy megtörje a fény.

És ne feledd, ki önmagát
a sok sok kínon úgy küzdötte át,
végig várta azt a napot, mikor végre lát.

2006.01.10. (10:00) - 2006.06.12 (22:35)

Voltak, akikért szívesen visszajártam csetre. És alig vártam, hogy másnap legyen, amikor újra beszélünk.

Na szia. Megyek lassan. Távozom.
Leragadnak szemeim, és Nézd! Máris álmodom.
De jövök még holnap, vagy küldök neked mailt.
Ne kérdezd, hogy minek! Tudod te, hogy miért.

2005. 08. 19.

Van, hogy olyan semmilyen hangulatom van. "Valami hiányzik" érzésem. Ez nem csak a múltban volt így. De nézzük most mégis a múltat...

Nem jut eszembe egyetlen gondolat sem.
A fejem üres, ötletem sincs mit tegyek.
Hát nem gondolok semmire, és lassan észreveszem,
hogy egyre inkább mozdulatlan tetszhalott leszek.

De nincs, aki ezt észrevenné. Nincs, aki rám szólna.
Maradok hát észrevétlen szellemszerű ember.
S leszek az, ki életét csak otthon álmodja,
de kilépni a nagyvilágba soha többé nem mer.

2004. december

Általában az ember szeret aludni. Azért vannak kivételek...

Késő van, mindjárt tíz lesz, és aludni kéne.
De zavar a sötétben a fránya lámpa fénye.
Hívogat, jelez, azt mondja, maradj még.
Aludni nincs értelme, csak rémálmot álmodnék.

2004. november 8.