Reggeli kávé

Te vagy a reggeli kávé.
Lefekvés előtt a mese.
Felhőtlen folt az égen,
Te vagy a vihar szeme.

Te vagy a csend a zajban,
villámláskor a szemfedő.
Szakadó esőben
fejem felett tető.

Te vagy a rím a versben,
napsugár a tó jegén.
Széles mosoly minden
elfojtott szó helyén.

2015. október 20. 07:10 - 2016. szeptember 10. 22:53.

Megosztás/Mentés

Ami a szívemen, az a számon

Ami a szívemen, az a számon.
Hát itt a koszorúér.
Széttépett vad világom.
Irány koszorúér’.

Én eltemettem mindent
önmagam alá.
Még önmagamat is tán,
ki így azt szavalá:

Ami a szívemen, az a számon...
De hisz ismered a dalt.
Volt egy nagy mesélő,
ki mesélt, de belehalt.

Koporsón karmolások…
A földet túrja már.
Bemossa mind a zápor.
Elönti őt a sár.

Fuldokolva bár, de egyszer
csak kiszabadúl.
Az új emlék sokkal könnyebb.
Nem marad alul.

2015. szeptember 22. 7:22 - 2015. szeptember 25.

Megosztás/Mentés

Elmúlt

Mi volt, az elmúlt. Csendben elrobogott a szán.
Szirénszerű zenére forró táncot járt az árny.
Ölelkezőn a kétely lassan a vágy köré feszült,
fojtva nappal és éjjel. Hiába békekürt.

Nem volt a régi tűz már, de parazsa megmaradt,
s parázsból húzott fel magának újra tűzfalat.
Védve volt erőktől már a drága dobogó.
Így tűzte fel a vágyat győzelmi lobogó.

2015. szeptember

Megosztás/Mentés

Odakint

Fáradtan, az ablak mögött bámulom az esőt.
Rezzen olykor-olykor a tér, amikor dörög.
Elsuhan egy futó épp az épület előtt,
irígyen pillantva rám, prüszköl és hörög.

Kint egy más világ van. Idebent a béke dúl.
Tajtékzik a tócsa kint, mert nekünk csak ez jutott.
Emberek szaladnak fejben mozdulatlanul,
tépi mind a szél. Eső és villám alkot csak mondatot.
Elmerültem én is elmém tengerében és úsztam egy nagyot.

2016. szeptember 5. 17:24

Megosztás/Mentés

Mosolyog a fény

Fekete sárban, nyakig merülve kikandikálok a világra.
Valaki nyújtja kezét felém, de az már nem az ő hibája,
hogy nagyobb a súly a lábamon,
mint repítene fel a fájdalom.

Ím ellepi a láp az arcomat, még orrom hegye virít talán.
Ó, ez lehet a vég, az alkonyat, de mosolyog a fény, mint a prizma rám.
Hívogat a színe, szinte rám kacsint.
Süllyed a világ, de én ma újra kint.

2016. szeptember 1. 23:37

Megosztás/Mentés

Dockertész

Egy kis komolytalan gondolatmenet egy informatikustól, versben. A megértéssel informatikusok előnyben.

Kis kertemben apache-ok nyílnak, forwardolnak a szerverek.
Egy konténer, két konténer... nézd, hogy a network rám nevet!
Itt egy volume, ott egy volume, öntözi őket a dockertész.
Itt ez a node vagy ott az a másik. Mindegyikre ma Dockert tész.

Buildeli most is lám az image-et, forgolódik a PHP.
Nézd, ahogy érik a munka gyümölcse! Mondd, minek ide PhD?!
Hej, az Openshift virágzik újra, Kubernetessel táplálva.
S lám, ez a kertész csendesen elvész, de lehet, hogy ez csak az álcája.

Atomic hoszton, állami koszton szelíden szundít a CentOS,
hízik a kert, nézd! Ébren a kertész. Ülteti fáit S.O.S.

2016. július 12. 23:51

Megosztás/Mentés

Nemfeled Tél

Ahol két éve a verset elkezdtem

Kilépek a könyvtárból, a műszakomnak vége.
Fejest is ugrom a tél hűs tengerébe.
Irány le a lépcsőn! Bokáig ér a hó.
Arcomon mosoly, vállamon jégzakó,
nyakamra szél köti a sálat.

Így menetelve hatalmas léptekkel,
hallom, ahogy balra felnevet egy kocsi.
Bocsi. Ez egy női hang. Huncut kacaj.
Alattam vidáman visszaropog a talaj,
s ez minden szava.
Így cseveg velem a havak hava.

Csipked a tél, incseleg, s közben átrepít az időn.
Ledobva régi ingeket újra felém kacsint, s midőn
emlékeimnek jégszobrot állít, valaki ásít a sötétben.
Egy másik könnyeit törli, s fagyottan hull alá az éden.

A hóember mozsárban őrli hangom, így csak annyit mondanék.
Volt idő, hogy szótő voltam, de most csak toldalék.
Ám a tél elmúlik. A nap kisüt, békés tekintet táncol a lombtetőn,
és seregnyi autó dübörög, kacag, nevet a nyári esőn.

2014. január 25. 20:25 - 2016. január 10. 15:01

Megosztás/Mentés