Még nyílnak a skype-on a Barbara szmájlik.
Még hallani azt, ahogy felnevet épp.
De látod, amottan a kocka is ásít!
Már fájnak az ujjak, az utca sötét.

2014. március 15. 19:23

A vers Petőfi Sándor: Szeptember végén című verse első 4 sorának átirata egy esti skype-os beszélgetés után.

Szeretet, béke, boldogság.
Szavakba szorul, és az orvosság...
Kell ide! Hiányzik! Merre lehet?
Toborzok érte akár sereget,

ami jön, ami üt, ami vág, ha kell.
Szavaival tüntetőket tüntet el.
Hol a szív? Mi ez így? Én csak kérdezem.
Nem érzelem ez, csupán csak vérzelem,

ami könyörtelen csak hajt előre,
és kikerget engem a könnyesőre.
Fáj! Szíven talál, ahogy a hólapát.
Megkörnyékezi, de sose szúrja át.

Valahol hallom, a tinta ma folyik a lapon.
A kalap van a fejen, s nem a fej a kalapon.
Írja, csak írja, de mégse csak ír.
Ott születik meg a költő fakír,

ki átsétál parázson, tűben hempereg.
Rájöttem végre: igen, ő kell, nem sereg.
Tudom... Látom én is. Jelzősen hull a hó.
De néhány gondolat belőled volna jó.

2014. február 11. 22:28

Voltam senki, voltam kísértet,
voltam kísértő, voltam kísértett.
Hittem, én vagyok, ki sértett,
s figyeltem, mit a sok kis ér tett
egy-egy dühös napon.
Tanultam remény szakon,
majd kaptam diplomát is érte.
S mindezt a sors is zongorán kísérte.

2014. január 29.

Csípik arcomat zúduló hópöttyök,
haladok egyenest egy bringa vonalán.
Nem fázom, élvezem.
Csukva mindkét szemem,
de fűt a csodaszán.

Szempillám jégcsapos, itat a jég csapos,
vedelek, ahogy csak fér belém.
Belülről cidri van,
de múlik a szívficam.
Fűt a szép remény.

Elolvad most a hó, s mi nem,
leszóróm, lent legyen.
Érzem a tél fagyát,
de rajtam nagykabát,
s lettem lélekből meztelen.

2014. január 24. 13:00

Ha te könyv lennél, én lennék tinta. Egy végtelen körmondat.
Lennék a legkedvesebb fejezet.
Lennék az első és utolsó betű is, mi nyugtatja szemedet.
Lennék ábránd, mi bevillan időnként, és lennék valóság belőle.
Lennék az, kihez tartani jó és nem futni előle.
Volnék lakatlan sziget, ha te hajótörött,
s válnék tutajjá, ha magányod könnye érintene.
Megbújnék két karod között,
s adnám enyéim, hogy rendelkezz vele.

Lennék egyszerű. Csak egyszerűen én.
Lennék zavarban, ha te állnál elém.
Lennék kávé, mi élénkít és altat is néha.
Lennék borsmenta tea, mi nyugtat, s préda,
ha te vadász. És lennék védtelen.
Te csak lennél, és te így lennél szép nekem.

Lennénk sirályok és kergetőznénk a Balaton felett.
Vagy kacsák a part mentén úszva, kiket etet a sok gyerek.
Lennénk ők, kiket bámul egy ifjú lány és fiú,
és néznénk, hogy átölelik egymást, s a bú
már nem játszana.
Látod, ahogy a lánynak hozzásimul haja?
Látod, ahogy a fiú aztán a lányra néz?
Ez olyan egyszerű és mégis oly nehéz.

Ők lennének kacsák, sirályok vagy csak a tó,
mi hullámzik és eléri a partot, majd visszafordul.
Lennének a kivétel, a hullám, mi örökkévaló
és soha, de soha el nem csitul.
És mi lennénk ők, mert ők a varázslat.
Mi csak délibáb és szép mese.
Az igazi csoda kettejük csillogó négy szeme.

Lennék jós, hogy tudjam, lesz-e majd jövőnk.
Hogy megpihenhess, lennék alattad farönk.
Lennék az avar, mi csiklandozza lábad,
de lennék híd a Dunán, s ha árad,
lennék magas hegy, mi felemel.
És akkor lennék kabát is, meleg szél, mi rád lehel.
Szóval én csak volnék. Akkor már volnánk, bizony.
Hervadó virág szárán két születő szirom.

2014. január 22. 18:00

Angyalok vannak a Földön.
Rengeteg él idelenn.
Szívüket adják kölcsön,
S nem szívtelenek sohasem.

Belesúgva a lelket a fülbe
ők holtakat bírnak táncra.
Bár lennék megsüketülve,
ha ez angyali sóhajuk ára.

És eljött, el bizony újra
egy újabb angyali hang.
Könyörtelen csak súgja,
hogy: kelj fel és járj, te bitang!

2014. január 13. 18:30

Szebb volt ő, s még ma is szebb,
mint bárki más, kit ismerek.
Tekintete teremtő.
Tisztelik az istenek.

Nem tudja, de ő a szép
és nem a smink, mi rajta van.
Arca nélkül az a máz
egyszerűen hasztalan.

Keresi a szépség kulcsát,
s nem tudja, az ő maga.
Szeme, szája, nevetése,
akárhogyan szép haja.

Vadmacska ő. Tigris,
ki karmolja az eget.
Egy érzékeny, kis rigó,
kit mindenki szeret.

2014. január 3. 13:25

Deresek a fák, a fű és a hajnal.
Sapka nélkül, hófehér hajjal
didereg a város, remeg a foga.
Jeget lehel a tél démona.

Csikorog a fék a keréken, a lábon.
A jégkirálynő csókol ma szájon.
Hiába minden, elrabol a varázsa.
Szél és a hó vág egymás szavába.

Ó, micsoda játék! De itt az este.
A Nap is a fényét visszavette,
hogy álomra hajthasd hamar a fejed.
Nem vagy itt, de én álmodom veled.

2013. december 5. 18:00

Idegen arcok, ismerős emlék.
Ragad a múlt, mint a matrica.
Reped a jég, és a szerelemlék
újra itt terem, a bandita.

Minden porcikám azt kiáltja, rám
nincs hatással ez a gondolat.
Mégis érzem, egy kicsit vérzem. Lám,
úgy ver a szív, akár gyorsvonat.

Nem sokkal később minden oly nyugodt.
Elmúlt a vész. A jég is beforrt.
De elröppent, mi repülni tudott,
megnyitva az érzelemtrezort.

2013. november 14. 21:00

Kampányolni kéne, de nem visz rá a lélek.
Szavazatok helyett inkább válaszokat kérek.
Nem lesz harc a pontokért és semmi akció.
Mindennél többet ér az interakció.

Ha ezt nyerném a versenyen, talán még küzdenék.
De alattam egy új bicaj, s abban szögletes a kerék.
Előre nem jutok, csak kapaszkodom és néha döccen.
Szóljatok hát hozzám bátran, egyre többen,
hogy tudjam, mi a pálya!
Nőjön bokor helyett újra tudás fája!
Öntözze az értelem, s az érzelem zápora!
Legyen a szó a fejlődés záloga!