Kedves látogatók! 2017. április 6-tól az informatikai bejegyzések az it-sziget.hu oldalra kerültek át. A rimelek.hu a továbbiakban a verseknek és személyes gondolatoknak lesz fenntartva.

Ami a szívemen, az a számon

Ami a szívemen, az a számon.
Hát itt a koszorúér.
Széttépett vad világom.
Irány koszorúér’.

Én eltemettem mindent
önmagam alá.
Még önmagamat is tán,
ki így azt szavalá:

Ami a szívemen, az a számon...
De hisz ismered a dalt.
Volt egy nagy mesélő,
ki mesélt, de belehalt.

Koporsón karmolások…
A földet túrja már.
Bemossa mind a zápor.
Elönti őt a sár.

Fuldokolva bár, de egyszer
csak kiszabadúl.
Az új emlék sokkal könnyebb.
Nem marad alul.

2015. szeptember 22. 7:22 - 2015. szeptember 25.

Megosztás/Mentés

Elmúlt

Mi volt, az elmúlt. Csendben elrobogott a szán.
Szirénszerű zenére forró táncot járt az árny.
Ölelkezőn a kétely lassan a vágy köré feszült,
fojtva nappal és éjjel. Hiába békekürt.

Nem volt a régi tűz már, de parazsa megmaradt,
s parázsból húzott fel magának újra tűzfalat.
Védve volt erőktől már a drága dobogó.
Így tűzte fel a vágyat győzelmi lobogó.

2015. szeptember

Megosztás/Mentés

Azt kívánom...

Azt kívánom, én is hang legyek.
Hangszálaidon ringatott gyerek,
ki ha tehetné, sohase nőne fel.
Neked senki ő, de neki Ő leszel.

2014. valamikor április és szeptember között

Megosztás/Mentés

Félelem

Semmi ő a sötétben. Csak egy leheletnyi szellő.
Gondok sűrű ködében úszik, mint a sellő,
kecsesen, ám könyörtelen, úgy, akár a cápa.
Elfutnál vagy bújnál. De hidd el: mind hiába!

2015. július 22. 7:16

Megosztás/Mentés

Odakint

Fáradtan, az ablak mögött bámulom az esőt.
Rezzen olykor-olykor a tér, amikor dörög.
Elsuhan egy futó épp az épület előtt,
irígyen pillantva rám, prüszköl és hörög.

Kint egy más világ van. Idebent a béke dúl.
Tajtékzik a tócsa kint, mert nekünk csak ez jutott.
Emberek szaladnak fejben mozdulatlanul,
tépi mind a szél. Eső és villám alkot csak mondatot.
Elmerültem én is elmém tengerében és úsztam egy nagyot.

2016. szeptember 5. 17:24

Megosztás/Mentés

Mosolyog a fény

Fekete sárban, nyakig merülve kikandikálok a világra.
Valaki nyújtja kezét felém, de az már nem az ő hibája,
hogy nagyobb a súly a lábamon,
mint repítene fel a fájdalom.

Ím ellepi a láp az arcomat, még orrom hegye virít talán.
Ó, ez lehet a vég, az alkonyat, de mosolyog a fény, mint a prizma rám.
Hívogat a színe, szinte rám kacsint.
Süllyed a világ, de én ma újra kint.

2016. szeptember 1. 23:37

Megosztás/Mentés

Dockertész

Egy kis komolytalan gondolatmenet egy informatikustól, versben. A megértéssel informatikusok előnyben.

Kis kertemben apache-ok nyílnak, forwardolnak a szerverek.
Egy konténer, két konténer... nézd, hogy a network rám nevet!
Itt egy volume, ott egy volume, öntözi őket a dockertész.
Itt ez a node vagy ott az a másik. Mindegyikre ma Dockert tész.

Buildeli most is lám az image-et, forgolódik a PHP.
Nézd, ahogy érik a munka gyümölcse! Mondd, minek ide PhD?!
Hej, az Openshift virágzik újra, Kubernetessel táplálva.
S lám, ez a kertész csendesen elvész, de lehet, hogy ez csak az álcája.

Atomic hoszton, állami koszton szelíden szundít a CentOS,
hízik a kert, nézd! Ébren a kertész. Ülteti fáit S.O.S.

2016. július 12. 23:51

Megosztás/Mentés

Nemfeled Tél

Ahol két éve a verset elkezdtem

Kilépek a könyvtárból, a műszakomnak vége.
Fejest is ugrom a tél hűs tengerébe.
Irány le a lépcsőn! Bokáig ér a hó.
Arcomon mosoly, vállamon jégzakó,
nyakamra szél köti a sálat.

Így menetelve hatalmas léptekkel,
hallom, ahogy balra felnevet egy kocsi.
Bocsi. Ez egy női hang. Huncut kacaj.
Alattam vidáman visszaropog a talaj,
s ez minden szava.
Így cseveg velem a havak hava.

Csipked a tél, incseleg, s közben átrepít az időn.
Ledobva régi ingeket újra felém kacsint, s midőn
emlékeimnek jégszobrot állít, valaki ásít a sötétben.
Egy másik könnyeit törli, s fagyottan hull alá az éden.

A hóember mozsárban őrli hangom, így csak annyit mondanék.
Volt idő, hogy szótő voltam, de most csak toldalék.
Ám a tél elmúlik. A nap kisüt, békés tekintet táncol a lombtetőn,
és seregnyi autó dübörög, kacag, nevet a nyári esőn.

2014. január 25. 20:25 - 2016. január 10. 15:01

Megosztás/Mentés

Valótlan valóság

Több, mint egy éve. Istenem..!
Szinte fel sem fogom.
Mert tudod, valahogy nem értem.
Hát… nem is tudom.

Egy részről valóság volt
minden perc, minden csevej.
Más részt a valóság most
a múlt romjai közt hever,
s nem tudom a választ a miértre.
Az akkor nem a mostot ígérte,
hanem napfényt, derűt, kék eget.
Akkor előre hajtott, ma épphogy lépeget
néha előre, de néha csak hátra.
Szinte már fogva tart a kudarcok sátra,
de keresem az ajtót. Szeretném érteni,
milyen az a szív, mi önmagát tépte ki.

Elbuktam. Ezt tudtam már hamar,
de hogy beállítasz ördögnek,
az rosszabb, mint a sav, ha mar.
Szinte égeti bőröm. Érzem is szagát,
ahogy a szerelem tüze belőlem égeti ki magát.

Közhelyek, tudom, de ez itt a köz helye.
Szóközök, sorközök és gondolatjelek hada.
Abraka dabra! Így lesz minden a semmivel tele,
miközben tűnődöm, hogy jutok haza.

Mert keresem. S talán egy nap megértem, mi történt.
Mi volt az a szellő, mi kavart egy örvényt,
s lettél hurrikán, mi felcsavart egy fára.
És miért dobta két új szirmát ama hervadó virág szára.

(2015. szeptember 25.-26. 00:46)

Megosztás/Mentés

Idő

Idő, hova szaladsz? Hova oly sietve?
S miért toporogsz, ha más pedig sietne?
Mondd, miért küzdesz? Miért mindig ellenünk?
Néha üstökös vagy, s csak csóvát lát szemünk.
De állj! Csak egy percre. Ó, beszélgess velem!
Ha vissza nem is fordulsz, ragadd meg kezem!
Kérlek, vigyél magaddal, s nem ellenkezem.

Idő, hallasz még?
Egy percet karodban alhatnék?

Nem. Még néma vagy, és múlsz mindig sebesen.
Tapasz vagy elfeledett, nem volt sebeken.
És a többi? Mondd, az mind mégis hol marad?
De nem szól, csak nevet az idő és szalad.
Na várj! Én felveszem a kesztyűt és futok.
Fröccsen a sár előttem, arcomon szutyok,
és az idő megáll, de én már nem tudok.

Idő, mondd! Miért tetted?
Én bevárlak és karomba fektetlek.

Idő, bár kiszeretnék belőled végleg,
de kellesz még. Hiányzol. Remélem, érted.
Ó, te relatív, ámbár abszolút valós!
Mi vagyok nélküled? Egy hajótlan hajós.
Hát jó! Valahogy majdcsak így is megleszek.
Összeszedem magam, mély levegőt veszek,
s ha nincs hajó, hát akkor tutajjal megyek.

Idő, mondd! Emlékszel még reám?
Próbállak feledni, de fejben ringatlak ám.

2015. április 6. 19:45

Megosztás/Mentés

Oldalak