Mondok én pár rímet

Van benne egy kis beképzeltség. De az már kellett a sok depressziós vers után.
Talán még a „fújj, milyen érzelgős a vége” jelző is illik rá, de így kerek és így igaz.

Mondok én pár rímet, elájulsz majd tőle,
ne mond azt, hogy nem szóltam direkt előre.
Rím után a rím jön, nagyszerű a szöveg,
Nem az én hibám, ha más nem érti meg.

Vannak, akik nem a versért, a pénzért vannak oda.
Vannak, akik nem értik, mert nem figyelnek oda.
Van olyan, kit érdekel, de nem tudja meghatni,
s mégsem fogom miattuk az írást abbahagyni.

Mert a verset nem másnak, önmagamnak írom.
Mert tudjátok, az írás nélkül nem sokáig bírom.
Lehet, hogy a versem egy más embernek szól,
de azért írom neki, hogy én érezzem magam jól.

Mert minden ember önző, felesleges tagadni.
Én sem vagyok kivétel, hát kezdjük összerakni.
Ha valaki másnak örömet okozna, csak is azért teszi,
mert örülni akar annak, hogy a másik örül neki.

Hisz mások örömében ő is örömét leli.

2005. január 17.