Versek

Saját versek. Régiek, és néha újak.

Érzelemtrezor

Idegen arcok, ismerős emlék.
Ragad a múlt, mint a matrica.
Reped a jég, és a szerelemlék
újra itt terem, a bandita.

Minden porcikám azt kiáltja, rám
nincs hatással ez a gondolat.
Mégis érzem, egy kicsit vérzem. Lám,
úgy ver a szív, akár gyorsvonat.

Nem sokkal később minden oly nyugodt.
Elmúlt a vész. A jég is beforrt.
De elröppent, mi repülni tudott,
megnyitva az érzelemtrezort.

2013. november 14. 21:00

Megosztás/Mentés

A fejlődés záloga

Kampányolni kéne, de nem visz rá a lélek.
Szavazatok helyett inkább válaszokat kérek.
Nem lesz harc a pontokért és semmi akció.
Mindennél többet ér az interakció.

Ha ezt nyerném a versenyen, talán még küzdenék.
De alattam egy új bicaj, s abban szögletes a kerék.
Előre nem jutok, csak kapaszkodom és néha döccen.
Szóljatok hát hozzám bátran, egyre többen,
hogy tudjam, mi a pálya!
Nőjön bokor helyett újra tudás fája!
Öntözze az értelem, s az érzelem zápora!
Legyen a szó a fejlődés záloga!

Megosztás/Mentés

Helyes út

Mi is az a helyes út és merre találom?
Melyik irányba induljak el?
Egyszerű életem egyszerű talányom
egyszerűen így dúlja fel.

Csak egy apró jel. Csak egy irány kéne.
Akár egy csillag, ami rám kacsint.
Vagy egy szentjánosbogár fénye,
hogy vele jól lássak megint.

Elmélkedés közben azzal nyugtatom magam,
hogy már az is helyes út, ha az keresve van.
Talán így van. De félek, ha elhiszem,
letérek az útról és nem térít vissza senki sem.

2013. augusztus 7. 18:14

Megosztás/Mentés

Eső

Égi könny mossa ablakom. Pattog, ropog, mint a tűznek lángja.
Nyugtató ritmusát elveszett lelkek magányos szívének szánja.
Együtt érez, karját támogatón görnyedt válladra emeli.
Majd rád kacsintanak az ég mosolygó, fényes, kék szemei.

2013. május 26. 09:52

Megosztás/Mentés

Betegen

betegség kép pixabay.com-ról

Esik a hó, szállnak a pelyhek.
Mar a hideg, most küzdhet a test.
Nevet a sors, legyint csak a tervnek.
Laza mosollyal kínoz az est.

Jég tüze éget és nincs levegő.
Fojtogat karja a télnek.
Pajzs és a lándzsa kerül ma elő.
Háború szelleme ébred.

Ellep az éjszaka, legyűr az álom.
Nem múl a harc, csak a hangja vész.
Éjjeli műsor, nagy mozivászon.
Indul a reggel, a durva rész.

2013. március 25. 13:24

Megosztás/Mentés

Vándorvirág

Válasz Németh Nauzika "Fekete ibolya" című versére.

Jó helyre nyílni nem lehet,
kedves ibolyám.
A gondolat marja lelkedet,
de nevess szigorán
a létnek!
Olykor szirmaidra lépnek
és az erdő felsikolt.
Tudod, vége, ennyi volt.
Saját bánatod eltiport.
De felállsz, mert fel kell állni újra.
Nem is szirmod bontod,
a régit cseréled újra.
Ez erősebb.
Már nem sebzi így a …
semmi sem.
Vándor vagy.
De hogy gyenge,
azt nem hiszem.
Bár nehéz lesz célba jutnod,
de szeretve lenni nem.

2013. március 17. 19:50

Megosztás/Mentés

Vers

Mostanában kevés az időm elmélkedni. Vagy épp nincs rá energiám. Nem rég azt mondtam valakinek, hogy nem biztos, hogy fogok tudni írni még valaha. Érdekes, hogy mindig az ilyen kijelentésekkor jön az ihlet. Csak megláttam egy egyszerű hozzászólást a facebook-on, ami nem egy vers volt, mégis úgy kezdtem olvasni. Akkor rájöttem, hogy a vers számomra mindenhol ott van. Még ha írni nem is tudok. Másképp látom a dolgokat, amikről egyesek le akarnak szoktatni. Én pedig épp vissza akarok szokni!

Vers az öröm és a borzalom.
Vers a tegnap és a holnapom.
Vers a napfény és vers a szél.
Vers a lélek, ami benned él.

Vers az erdő, a fák, a lomb,
vers a völgy, a folyó, s a domb.
Vers a szív, és zene, ha dobban.
Egy felvonás a belehalokban.

2013. február 6. 23:50

Megosztás/Mentés

Halhatatlan gyilkosa

Betemet a munka. Laza földet ás reám.
Nyújtózom a föld alól is. Hajszolom a trófeám.
Alig élek, alig halok. Elmosnak a zivatarok.
Zivatarok erejétől halhatatlan isten vagyok.

Megszólalok minden nyelven. Emberül is tudok.
Egyre szorul nyakam körül halhatatlant ölő hurok.
Nem az fáj, ha kéretlenül valami van, de hiába.
Az örök gyilkos valaminek oly keserű hiánya.

2012. szeptember 20.

Megosztás/Mentés