Versek

Szebb volt ő, s még ma is szebb,
mint bárki más, kit ismerek.
Tekintete teremtő.
Tisztelik az istenek.

Nem tudja, de ő a szép
és nem a smink, mi rajta van.
Arca nélkül az a máz
egyszerűen hasztalan.

Keresi a szépség kulcsát,
s nem tudja, az ő maga.
Szeme, szája, nevetése,
akárhogyan szép haja.

Vadmacska ő. Tigris,
ki karmolja az eget.
Egy érzékeny, kis rigó,
kit mindenki szeret.

2014. január 3. 13:25

Deresek a fák, a fű és a hajnal.
Sapka nélkül, hófehér hajjal
didereg a város, remeg a foga.
Jeget lehel a tél démona.

Csikorog a fék a keréken, a lábon.
A jégkirálynő csókol ma szájon.
Hiába minden, elrabol a varázsa.
Szél és a hó vág egymás szavába.

Ó, micsoda játék! De itt az este.
A Nap is a fényét visszavette,
hogy álomra hajthasd hamar a fejed.
Nem vagy itt, de én álmodom veled.

2013. december 5. 18:00

Idegen arcok, ismerős emlék.
Ragad a múlt, mint a matrica.
Reped a jég, és a szerelemlék
újra itt terem, a bandita.

Minden porcikám azt kiáltja, rám
nincs hatással ez a gondolat.
Mégis érzem, egy kicsit vérzem. Lám,
úgy ver a szív, akár gyorsvonat.

Nem sokkal később minden oly nyugodt.
Elmúlt a vész. A jég is beforrt.
De elröppent, mi repülni tudott,
megnyitva az érzelemtrezort.

2013. november 14. 21:00

Kampányolni kéne, de nem visz rá a lélek.
Szavazatok helyett inkább válaszokat kérek.
Nem lesz harc a pontokért és semmi akció.
Mindennél többet ér az interakció.

Ha ezt nyerném a versenyen, talán még küzdenék.
De alattam egy új bicaj, s abban szögletes a kerék.
Előre nem jutok, csak kapaszkodom és néha döccen.
Szóljatok hát hozzám bátran, egyre többen,
hogy tudjam, mi a pálya!
Nőjön bokor helyett újra tudás fája!
Öntözze az értelem, s az érzelem zápora!
Legyen a szó a fejlődés záloga!

Mi is az a helyes út és merre találom?
Melyik irányba induljak el?
Egyszerű életem egyszerű talányom
egyszerűen így dúlja fel.

Csak egy apró jel. Csak egy irány kéne.
Akár egy csillag, ami rám kacsint.
Vagy egy szentjánosbogár fénye,
hogy vele jól lássak megint.

Elmélkedés közben azzal nyugtatom magam,
hogy már az is helyes út, ha az keresve van.
Talán így van. De félek, ha elhiszem,
letérek az útról és nem térít vissza senki sem.

2013. augusztus 7. 18:14

Égi könny mossa ablakom. Pattog, ropog, mint a tűznek lángja.
Nyugtató ritmusát elveszett lelkek magányos szívének szánja.
Együtt érez, karját támogatón görnyedt válladra emeli.
Majd rád kacsintanak az ég mosolygó, fényes, kék szemei.

2013. május 26. 09:52

A távolság néha gyógyít, néha mar legbelül.
Néha minden gondolat csak ellened szegül.
Néha erős vagy, és a gyógyítás felesleges.
Néha valaki durván az összes lábadról levesz.

2013. május 19. 19:09

Terjed a káosz és rend után kiált a zűrzavar.
A káosznál jobban csak az érzelmi űr zavar,
mi éppúgy terjedni látszik és bánt,
hogy látom a káoszt és az érzelemhiányt.

2013. május 19. 18:58

Esik a hó, szállnak a pelyhek.
Mar a hideg, most küzdhet a test.
Nevet a sors, legyint csak a tervnek.
Laza mosollyal kínoz az est.

Jég tüze éget és nincs levegő.
Fojtogat karja a télnek.
Pajzs és a lándzsa kerül ma elő.
Háború szelleme ébred.

Ellep az éjszaka, legyűr az álom.
Nem múl a harc, csak a hangja vész.
Éjjeli műsor, nagy mozivászon.
Indul a reggel, a durva rész.

2013. március 25. 13:24

Válasz Németh Nauzika "Fekete ibolya" című versére.

Jó helyre nyílni nem lehet,
kedves ibolyám.
A gondolat marja lelkedet,
de nevess szigorán
a létnek!
Olykor szirmaidra lépnek
és az erdő felsikolt.
Tudod, vége, ennyi volt.
Saját bánatod eltiport.
De felállsz, mert fel kell állni újra.
Nem is szirmod bontod,
a régit cseréled újra.
Ez erősebb.
Már nem sebzi így a …
semmi sem.
Vándor vagy.
De hogy gyenge,
azt nem hiszem.
Bár nehéz lesz célba jutnod,
de szeretve lenni nem.

2013. március 17. 19:50