Versek

Az ember mindent elront. Rongálásban verhetetlen. Néha elképzelem, hogy egy özönvíz, vagy valami katasztrófa megtisztíthatná a Földet. A katasztrófáktól nem félek. Attól, amivé az ember teszi a Földet, és a világot, már annál inkább. Ezzel már régen is így voltam. Ezt tanusítja a vers is.

Fújjon a szél, szakadjon az eső, legyen hatalmas hóvihar!
Boruljon rám az ég nagy katasztrófáival.
Meteoreső törje meg a csendet, és tomboljon a hurrikán
egy nyugalmasnak tűnő pokoli éjszakán!

Ébredjen föl az emberiség, és kapjon a fejéhez!
Nem jó, ahogy él. Csak árt, és nem érez.
Mindegy neki kire tapos. Mindegy neki kit öl.
Mindegy neki mennyit lop, és az is mindegy kitől.

A haszon, ami számít. Csakis a haszon.
Harácsolni jobbról, balról, hadd gyűljön a vagyon.
Földön fekvõ félhalottba belerúgni százszor,
s ünnepelni győzelmünket, de ő már sose táncol.

Évezredek óta egy hajtja az embert. Csakis egy dolog.
Uralkodni fél világon, mert benne királyi szív dobog.
S ebben a kifordult világban nincsenek szabályok.
S miközben a süllyedő hajón én segítségre várok,

süket fülek várnak, és hiába kiáltok
hangosan egy segítő kézért.
Körülnézek, de már senkit se látok.
Egyedül harcolok csak a puszta létért.

S ha valakit szintén fuldokolni látok,
mert nincs ember, ki megszánná,
nincs ember, ki jódolgában
felé karját nyújtaná,

Inkább ugrom vissza a gyilkos habok közé,
mint elmenjek mellette boldogan.
S egymást segítve emelkedünk mindenek fölé,
hisz éppen elég a hömpölygő vérfolyam.

Így leszünk erősebbek minden földi lénynél.
Minden gond és baj fényárban tűnik el.
Segítjük egymást örökké, és nincsen ennél
jobb, mert a Világot értük el.

2005.06 - 2005.08.19. 00:59

A hajnali dátum szerintem nem is meglepő annak, aki több bejegyzést olvasott már a blogon.

Ez a vers azt az esetet örökíti meg, amikor is sikerült egy lánynak többször egymás után átejtenie. Jobban mondva csak majdnem. Mert gyanakvó voltam mindig, és így aztán addig gyanakodtam, míg kiderült az igazság.
Persze én voltam a hibás, mert csak a cseteken éltem. És így sokkal könnyebb átverni a másikat, hogy nem is nézünk a szemébe.

Megismerni másokat csudajó dolog.
De elárulom, céltáblája senkinek sem vagyok.
Csak egy átlagos kis senki vagyok, ki megpróbál élni,
s a szeleburdi jövőtől keveset remélni.

Ám van, akinek nem elég, hogy szeretem, mint barát,
s a bizalomnak gyenge falát többször törte át.
Én nem vagyok szent. Rengeteg a hibám,
és tudom, hogy az életünket nem élhetjük simán,

Csak kis nyugalmat szeretnék. Erről szólt az imám.

2005. 08. 01.

Íme egy vers, amiről a szerző sem tudja mit is akart tulajdonképpen megfogalmazni.
Akkor, abban a pillanatban, percekben amíg írtam, még világos volt.
Nos tehát, kedves verselemzők, magyar tanárok, pszichiáterek és akiket még kihagytam, lehet gondolkodni, és kielemezni a verset. A legjobb megoldást beküldők között kisorsolok egy "Szép volt. Így tovább! " -ot.

Hétvége van, és eljött a nap,
hogy minden munkás ember aludni tér.
A háttérben lézeng egy sötét alak.
Megáll az idő, és nem fúj a szél.

Ismeretlen, arctalan.
Ő nem is létezik.
De mindenkiben benne van,
s csak egyre éhezik.

Saját magunk árnyéka,
a bölcs lelkiismeret.
Ám előfordult néha-néha,
hogy ő is tévedett.

2005. 07. 31

Na igen. Mindenki örül, ha dicsérik.Főleg, ha az ellenkező nem egyik képviselője teszi :P

Rena dicsér, Ákos pirul.
Vigyorog az arca.
Minden könnycsepp nevetve hull,
a sok szép szót hallva.

2005. 07. 31.

Életem legrövidebb verse. 2 sor, de azt hiszem így is benne van a lényeg.

Egyszerűen létezem, és lézengek a Földön,
mint idióta szellem, kinek kastélya a börtön.

2005. 07.

Ez is a nem sok értelme típusú versek közé való, de legalább rímel :)

Hűvös vagyok, mint a gleccser.
Okos leszek, mint egy gép.
Jókat alszom minden éjjel,
legalábbis szeretnék.

2005. 07.

Mindenki szenved egy kicsit. Valaki jobban. De a legjobban mégis attól szenvedünk, hogy változtatni akarunk, és nem tudunk. Van, amin nem lehet, csak el kell fogadni. Szükséges a szenvedés is kicsit. másképp nem is lenne értelme az életnek.
Én minidg bánkódtam, hogy miért nem lehet jobb életem. Egész addig, amíg észre nem vettem, hogy valójában milyen jó is.
Ez persze nem jelenti azt, hogy mindig, minden körülmények között happy és boldogság van. Abba bele is őrülnék.

Üres az utca. Csiripel a sok madár.
Ködös a horizont. Közeli az álhatár.
Nem látsz az orrodig, de mégis messze látsz.
Eljött az este, és te mégis másra vágysz.

Várod a reggelt, mi elhozza a fényt,
és felébreszti benned majd a rég eltűnt reményt.
De a könyörtelen főnemes átveszi a trónt,
s én láttam, mikor a Nagy király flegmán vállat vont.

Mert eljön majd a hajnal, ki elhozza a Napot,
S elűzik együtt a Holdat, ki sötétséget adott.
És megindul az élet. Már van ember az utcán,
de minden indul elölrõl néhány óra multán.

De az, hogy nem látjuk jelen,
még semmit sem jelent,
mert virraszt a Nagy király minden éjjelen.
Nem tűnik el, csak másnak ragyog fent.

És akkor önző módon csak magamra gondolok,
mert úgy érzem, hogy jár nekem, mert különb ember vagyok.
Ám eszem, iszom, alszom, élek és meghalok.
Minden éjjel rádöbbenek, hogy senki sem vagyok.

Csak egy apró porszem a hatalmas világban,
hol eltapos egy óriás, hiába vigyáztam.
Egyet lépek előre, és kettőt löknek hátra.
Fel kéne mászni a hatalmas fákra,

Hol biztonságban vagyok, mert nem érnek el.
Mindenki üldöz, de már nem érdekel.
Ahogy felkel a Nap, a Hold meg távozik,
telik az idõ, és minden változik.

Az elmúlás örök, és örök is marad.
Az idő nem áll, csak előre halad.
És akkor újra megmutatja magát a gazdag főnemes.
Vállán gyémánttal kirakott fekete palást.

És rádöbbenek, hogy a Hold is épp olyan érdekes,
akár a Nap, s már nem is várok mást.
Álmodjak szépet, vagy rettentő rémeket,
örülök mindnek, hisz csakis így élhetek.

2005. 07. 28. - 08:07

Egy nap találkoztam egy még nálam is depressziósabb személlyel.
A többit mondja el a vers...

Lám egy ember, kit nem ismerek.
Ím egy ember, ki most csak egy név,
de az idő telik, az ember él,
s tán több is lehet még.

Van bú és bánat rengeteg,
ezt mindenki tudja.
Tapasztalja, érzi,
és a mélybe húzza.

Nem maradt már semmi sem,
csak a kín és káosz.
Nem látsz ki a gödörből,
sötét lett a város.

A magány az egyetlen társad.
A Világ csak bánt,
de jön egyszer egy ember,
ki a mélyből visszaránt.

És hoppá!
Van már kiért élni.
Ébredj fel, és szokjál hozzá!
Mindig fogsz majd félni,

de nem leszel egyedül. Lesz majd, aki segít.
Gyenge szíved a barátágból újra erőt merít.
S ha nem tudod, a nagyvilában ki az, kiben bízhatsz,
ki az, kinek vállán éjjel nappal sírhatsz,

jusson eszedbe egy igen-igen jó barát,
ki barátait elkíséri tűzön, vízen át.
Lehet, hogy egy kicsit fennkölt már a stílus,
de az őszinteség fontos nekem, mint Egyiptomnak Nílus.

2005. 07. 05. (13:47)

Kicsit unatkoztam, és főként egyedül éreztem magam. Ráadásul úgy éreztem mindenki engem támad. Főleg a való világban, nem a virtuálisban.

A mai nap sem más, mint a többi.
Csak fekszem az ágyamon a kopott plafont nézve.
Mai nap sem akar ide senki sem jönni,
hogy idióta verseimet nézze.

Nézőpont kérdése, mert van, akinek tetszik.
Mégsem ez, mi engem érdekel.
Bírom még egyedül, de nem tudom, hogy meddig,
ha mindenkinek Rimi vére kell.

2005.07.04.

A Rimi pedig én vagyok, mint Rimelek, de ez biztos nyilvánvaló volt :P

Eléggé rászoktam a csetelésre annak idején. Egész napokat ott ültem a telefonommal és wapról cseteltem. Nem olcsó mulatság.

Nem szól hozzám senki, hát magamban beszélek.
Nem vagyok bolond, de bolondként élek
eme Földön,
mert minden pénzem csak a csetre költöm.

2005. 07. 03.