Versek

Itt van Ákos, ki Rimelek is egyben.
Bátor az, ki rímel, és én pontosan ezt tettem.
Megszólják az embert, mert nem tetszik a szöveg.
Fiatal a testem, de a lelkem öreg.

2005. október 08. 05:30

Rimelek, az örök visszaeső. Egy-egy jobb hangulatú vers között felbukkan ilyen is.

Előttem az élet, mögöttem a múlt.
Repülnek az évek, de hosszú még az út.
Jön majd bú, és lesz majd szép, de mindegy mennyit szenvedsz.
Minden újabb gyötrelemmel, egyre rosszabb lesz.

2005. 08. 04.

Ez egy hibrid vers. Eleinte komolytalannak indult. De idő közben komolyra fordult.

Ember! Bízva bízz, és hízva hízzál.
Nem szorít a gatya, hogyha nincs a cipzár.
S ha gond a gomb, mert gömbölyödni látszol,
vagy sörhasad nő, mert piától ázol,

hát száműzd a gombot. Nem kell az oda.
Eljött az új kor, a változás kora.
Ideje menni, de nem tudod hova?
Csak te rád vár a megoldások hosszú-hosszú sora.

Biztosan te rád, mert rajtam csak röhög.
Elsuhan mellettem, s arcomba kacag.
Na ez az az idõ, hogy én is dühbe jövök,
és kitör belõlem egy gondolatnyi harag.

S e gondolatnyi haraggal, hát…, nem sokra megyek.
Szemembe néznek a vigyorgó szemek,
és igazán, tényleg, én bármit elviselek,
de nem akarom, hogy rajtam kárörvendjenek.

2005.09.23.

Elég fárasztó és unalmas folyton nyafogni. Még akkor is, ha versben.
Elegem is lett belőle, csak nem tudtam mást.

A téma ma sem változik. Ugyanaz, mint régen.
Tördelem csontjaim, és ontom a vérem.
S már unom saját szomorú szavam,
hogy nem tudok mást, mint sajnálni magam.

Szeretnék végre szép szavakat szólni.
Saját versem szépen eldalolni.
Közben nem látok mást, csak a rengeteg hibám,
s egy boldogtalan lelket, mi változást kíván.

2005.09.22.

Egy elég sz.. akarom mondani rossz nap után.

Hagyjuk a mát, mert ma csak szenvedtem.
De örülök, hogy örülsz, és boldog vagy helyettem.
Beszéljünk a szépről, mert hiányzik az öröm.
És ne gondolj rosszra, de kihűlt már a söröm.

2005.09.10.

Ez a vers hazudik egyébként, mivel sosem iszom alkoholt, így ki sem nagyon hűlhet.

Nem jó visszatartani az ember dühét. Előbb vagy utóbb úgyis felszínre tör, csak sokkal erősebben.
Időnként ki kell engedni. Vagy össze kell törni telefonokat, mint én tettem szegény mobiljaimmal, vagy verset is lehet írni belőle, és akkor még haszna is lesz. A mobil törés előtt még ezt a módszert alkalmaztam. Most pedig struccpolitikát folytatok, mert ez kevésbé megterhelő. Minden ami rossz, nem érdekel. Minden ami jó, az viszont igen.

Higgadt, nyugodt ember voltam hosszú, hosszú évekig,
és jött a káosz, mit én sem bírok el.
Gyűlik a méreg, mi vagy megöl, vagy tönkretesz,
miközben fülembe a Sátán halkan énekel.

A Sátán itt van. Itt van mellettem.
Testet öltött mocskos emberalakban.
Rohan. Fut maratont a szívem.
Ily szörnyen ó még én sem szaladtam.

És nem látok ajtót. Köröttem a falak gyorsan összezártak.
Fojtogat egy érzés, mit vissza visszatartok,
de kitörni készül, és elerednek könnyeim pillanatok alatt.
Látomás gyötör, hol kis dobozban fekszem,
és férgek rágják boldogan finom csontomat.

Magamat hibáztatom gyáva létem miatt,
mert minden fontos tettre képtelen vagyok.
Nem teszek semmit, pedig dicsekszem magamnak,
hogy senki le nem győzhet, soha meg nem halok.

Ám eltörik az üveg, mi lelkem összetartja.
Szétesem, és eltűnik, ki valaha voltam.
A régi jó barátok elhagynak sorban,
És megérzem a kínt majd: Egyedül maradtam.

Sajnálni fogom, mert nem születtem halva.
Minden nap csak újabb bomba robban,
mi elpusztítja lényem még fiatal korban.
És újraéleszt aggastyánként, ki fetreng a porban,

Mert nem találja régi helyét, mi érthető, hisz sohasem volt neki.
Szánalomra méltó, vén senkiként fiatal testben vergődik szüntelen.
Nem csinál semmit, csak siratja magát, s öklét falba veri,
mert tudja már, hogy nem öröm az élet, hanem bűzölgő förtelem.

Emlékszik a múltra, hol szerették páran, és ő is viszont szeretett.
De elfelejtett szeretni, és feketébe öltözött vidám színek helyett.
A régi, elveszett barátok messze vannak tőle, mint ég és fekete Föld.
Ember! Itt az ideje, hogy mocskos, könnyes arcod gyorsan megtöröld.

És fülem mellett elengedem saját igaz szavam.
Kellene egy kéz, mi által kezem fogva van,
mert egyedül már egy lépést sem teszek sem előre, sem hátra.
És igen. Bár van ember, ki nem gyötör, haragszom az egész Világra.

2005.09.10.

Nagyon fantáziadús a cím, tudom... De semmi ötletem nem volt, csak publikálni akartam. Így 2005-ben ezt a címet adtam neki, és töltöttem fel az akkori weblapomra, ami már csak emlékeimben él.

Nézd, az égen süt a nap.
Lásd, mindenki boldogabb,
ha kaphat pár csepp illatot.
Hát én is adnék pár cseppet, mert éppen itt vagyok.

2005. 08. 31.

Ezt egy olyan szerelmes versre reagáltam, amit egy fórumon, vagy cseten olvastam. És a szerzője főleg ilyen típusú verseket írt. Én pedig ugye nem.

Csak ilyeneket írsz, hol minden csupa szerelmes érzelem?
Nincsen olyan versed, hol úrrá lesz a félelem?
Mert bennem főleg ez, mi nap mint nap felszínre tör,
és nem a kínpad, hanem az élet gyötör.

2005.08.30

Ez a vers az egykori wapoldalamra készült üdvözlő szövegként.

Üdvözöllek itt, ahol nem nő virág,
nem nő fa. Fekete és vörös színű feletted az ég.
Kínok kínját éled át, mert meggyötör a világ,
és senki sem néz feléd.

2005.08.23.

Voltak, akikért szívesen visszajártam csetre. És alig vártam, hogy másnap legyen, amikor újra beszélünk.

Na szia. Megyek lassan. Távozom.
Leragadnak szemeim, és Nézd! Máris álmodom.
De jövök még holnap, vagy küldök neked mailt.
Ne kérdezd, hogy minek! Tudod te, hogy miért.

2005. 08. 19.