Versek

Kérésre írt vers. A vers utolsó soráról csak szeretném hinni, hogy igaz.

És jött a kérés, minek ellenállni nem lehet.
Tollat veszek kezembe,
lennél csak a helyembe
Ne ítélkezz egy ártatlan bűnös lélek felett.

Mert ennyi rímet faragni, hát nem könnyű dolog
És kínlódom akár egy éjen át,
mert ezt kérte egy jó barát.
Hisz köztudott, hogy jó ember, és én is az vagyok.

2005.12.13. - 21:17

Egy újabb példány azon verseim közül, amiket egy személynek írtam, és az ő nevének kezdőbetűiből állítottam össze a sorok kezdőbetűit. Ezt szoktam tenni, amikor úgy éreztem, hogy nem tudok semmit sem írni, de mégis szeretnék. Mégis sokszor pont ilyenkor születtek a legjobbak.

Vigyázz magadra mindig, mert vad világban élünk.
Akármit is mondunk, mi mindannyian félünk.
Reszket a fának lombja,
Gitárnak minden húrja
Azt a pár szót súgja:

Cinkos vagy, mert „vétkesek közt cinkos, aki néma” ¹.
Sóhajt az utca, feltámad a szél.
Ismeretlen ismerősöd halkan mendegél.
Lehunyod két szemed.
Látod. Igen, ez csakis ő lehet.
A jó barát, ki mindig ott marad veled.

2005.12.04. - 13:08

1. Babits Mihály: Jónás könyve. Harmadik rész, 10. versszak

Akkor már inkább leszek szél,
mi fújdogál halkan,
s kiálts, ha látni szeretnél,
én figyelek, hogy halljam.

2005.11.14.

Ha éppen álmodsz, gyakran fogalmad sincs róla, hogy álom. Miért ne lehetne hát, hogy már nem is élsz, csak azt hiszed? Néha tényleg olyan érzésem volt nekem is.

Megszülettem. Vagy tán épp büntetésem töltöm,
és ez itt a Pokol? Már nem tudom.
Mint gyáva nyúl a tópart mellett,
mi a víz láttán is futni kezdett,
félek. Pedig nekem kéne magamból a bátorságot ontanom.

És nem nézek már tükörbe, mert elriaszt a látvány.
S ha meglátom őt, ki mindennek oka,
szétfeszít a fájdalom, s futnék. De hova?
Mintha dühöngő harcosnak véres kardját látnám,
vérszemet kapok, de nem megyek oda.

Csak távolról lesem a fejleményeket, s magamba fordulva kifele nézek.
A lábam sem mozdul, mert egyedül vagyok.
Kémlelem a szobát, tán van egy csendes sarok,
hol minden nyugodt, és semmitől sem félek.
Mint magányos pók a kopott, fehér falon, kilépek a fényre, hogy ti is lássatok.

Már nem tudom, az utam mégis hova vezet,
de végig fogom járni, mert feladni bűnözés.
S bár bűn maga az élet is, vagdal ezernyi tompa kés,
jut még azért nekünk is néhány finom szelet,
s ha egy ember is megszeret, már te sem vagy kevés.

2005.11.14. - 22:34

Úgy ragyog a Nap, hogy megvakítja két szemem.
De abban hogy jól vagyok, bizony már kétkedem.
Beszélek itt össze vissza, és értelme az nincsen,
de tudom, hogy elnézed, mert küldök puszit ingyen.

2005.11.03.

Az előzőhöz hasonlóan fantáziadús névvel, egy újabb locsoló vers.
Egészségetekre!

Kék az ég, és zöld a fű.
Ez a kölni nagyszerű.
Sokat álltam, fáj a térdem.
Locsolhatok, kérem szépen?

2005. 08. 31.

Húha látom, megy a duma,
én meg itten lesek rátok.
Sok a rím, és lehet fura,
de áldás ez, és nem egy átok.

2005.10.23.

Eljött a másnap és menni kell.
Nézd, a sok csillag ott fent figyel.
Már csak pár perc, és álmodom,
de előbb ezt a puszit még rád dobom.

2005.10.23. 00:45

Ilyet is tudok. Nem csak szenvedni.

Ne szomorkodj Rena, mert elszomorítasz.
Írok is egy verset, tán elég jó vigasz.
Remélem, hogy tetszett, hisz azért írtam neked.
Elképzelem magam előtt: Mosolyog a szemed.

2005.10.22 (23:50)

Jó dolog írni. Főleg, ha azért írunk, mert akarunk, és nem azért, mert Pistike is ír ( elnézést a Pistikéktől ).
Ha nincs a sorok mögött semmi a papíron vagy a modern világban a monitoron kívül, akkor az nem sokat ér. Azon még a költői képek sokasága sem segít.

Mint egy kontár, ki költőnek érzi magát,
aki saját magán kívül már senki mást se lát.
Yes, vagy No. E két szó, mit istenít.
Eszébe ötlik pár kósza rím, de itt már senki sem segít.
Rájön hamar, nem a szó a fontos. Az üzenet a lényeg, csakis a gondolat.

Depresszióba esve, szintén tanácsot keresve, tanácsokat osztogat.
Ó, ha megfogadná saját szavát,
Reszketve talán, de áttörhetné a kínok sziklaszilárd falát.
Akár egy szellem, kit senki sem lát, védné, óvná titokban a hazát.

2005.10.02.