Lennék

Ha te könyv lennél, én lennék tinta. Egy végtelen körmondat.
Lennék a legkedvesebb fejezet.
Lennék az első és utolsó betű is, mi nyugtatja szemedet.
Lennék ábránd, mi bevillan időnként, és lennék valóság belőle.
Lennék az, kihez tartani jó és nem futni előle.
Volnék lakatlan sziget, ha te hajótörött,
s válnék tutajjá, ha magányod könnye érintene.
Megbújnék két karod között,
s adnám enyéim, hogy rendelkezz vele.

Lennék egyszerű. Csak egyszerűen én.
Lennék zavarban, ha te állnál elém.
Lennék kávé, mi élénkít és altat is néha.
Lennék borsmenta tea, mi nyugtat, s préda,
ha te vadász. És lennék védtelen.
Te csak lennél, és te így lennél szép nekem.

Lennénk sirályok és kergetőznénk a Balaton felett.
Vagy kacsák a part mentén úszva, kiket etet a sok gyerek.
Lennénk ők, kiket bámul egy ifjú lány és fiú,
és néznénk, hogy átölelik egymást, s a bú
már nem játszana.
Látod, ahogy a lánynak hozzásimul haja?
Látod, ahogy a fiú aztán a lányra néz?
Ez olyan egyszerű és mégis oly nehéz.

Ők lennének kacsák, sirályok vagy csak a tó,
mi hullámzik és eléri a partot, majd visszafordul.
Lennének a kivétel, a hullám, mi örökkévaló
és soha, de soha el nem csitul.
És mi lennénk ők, mert ők a varázslat.
Mi csak délibáb és szép mese.
Az igazi csoda kettejük csillogó négy szeme.

Lennék jós, hogy tudjam, lesz-e majd jövőnk.
Hogy megpihenhess, lennék alattad farönk.
Lennék az avar, mi csiklandozza lábad,
de lennék híd a Dunán, s ha árad,
lennék magas hegy, mi felemel.
És akkor lennék kabát is, meleg szél, mi rád lehel.
Szóval én csak volnék. Akkor már volnánk, bizony.
Hervadó virág szárán két születő szirom.

2014. január 22. 18:00