Költő fakír

Szeretet, béke, boldogság.
Szavakba szorul, és az orvosság...
Kell ide! Hiányzik! Merre lehet?
Toborzok érte akár sereget,

ami jön, ami üt, ami vág, ha kell.
Szavaival tüntetőket tüntet el.
Hol a szív? Mi ez így? Én csak kérdezem.
Nem érzelem ez, csupán csak vérzelem,

ami könyörtelen csak hajt előre,
és kikerget engem a könnyesőre.
Fáj! Szíven talál, ahogy a hólapát.
Megkörnyékezi, de sose szúrja át.

Valahol hallom, a tinta ma folyik a lapon.
A kalap van a fejen, s nem a fej a kalapon.
Írja, csak írja, de mégse csak ír.
Ott születik meg a költő fakír,

ki átsétál parázson, tűben hempereg.
Rájöttem végre: igen, ő kell, nem sereg.
Tudom... Látom én is. Jelzősen hull a hó.
De néhány gondolat belőled volna jó.

2014. február 11. 22:28