Blog

Valószínűleg, ha ezt a kérdést feltesszük valakinek, egyből rémálomra gondol. Valami félelmetesre. Menekülésre, zuhanásra. Egy álomra, ahol szerettei halnak meg vagy épp ő fuldoklik. Szörnyek támadják. Stb. Pedig szerintem nem ez a legrosszabb álom, ami érheti az embert. Mielőtt rátérnék, hogy akkor mégis mi az, előbb írnék pár szót az álmokról.

Emlékszem, hogy régen féltem álmodni. Rémálmaim voltak, és a sötéttől is féltem. Mindenhová szörnyeket és szellemeket képzeltem. Annyira, hogy még a szemem sem mertem becsukni elalvás előtt. Vártam addig, amíg magától leragad. Ezek aztán elmúltak. A sötétséggel megbarátkoztam. És rájöttem, hogy még ha rosszat is álmodom, az csak egy izgalmas kaland. Utána felébredek, és egy újabb élménnyel vagyok gazdagabb. Ez után már semmilyen álom nem tudott meglepni.

Ez egy marhajó szám az Alma együttestől. Ha nincs is szülinapom, vagy ha van, de nincs jó kedvem, ettől az lesz. Tessék hallgatni :D, mert ma van a szülinapom!

Újabb év, újabb eurovízió és újabb megdöbbenés, hogy lemaradtam róla. Ma kellett megtudnom, hogy megint van ez a verseny. Vagyis volt, mert már vége. A győztes pedig Németország volt Lena Meyer-nek köszönhetően Satellite című számával. Rögtön rá is kerestem egy videóra. És azt hiszem megérdemelte a győzelmet. Jó kis pörgős szám.

A versenyen az előadása pedig az eschungary.hu oldalon megtekinthető. Ugyanaz a szám csak a színpadon. Azért legközelebb remélem nem a verseny után tudom meg, hogy volt. :)

A reklámok az életünk részei. Elbújni nem tudunk előlük. Bármerre megyünk, megtalálnak. Egyeseket nem zavar, másokat kifejezetten irritál. Persze a reklám típusától is függ. Vannak azonban olyanok, amik kifejezetten arra mennek rá, hogy beetessék az embert, és elhitessék, hogy ő márpedig nyert.

Ugye nincs is annál jobb, mint ha az ember ül otthon a kényelmes foteljában és kap egy SMS-t.

Gratulálunk! Kiválasztottunk téged! Küldj egy emelt díjas sms-t az 06-90-XXX-XXXX telefonszámra, hogy megnyerd a bazinagy nyereményt.

Bedőlök-e neki?
Óóóó... Hát már nyomkodom is a gombokat. És ez tényleg nem vicc, megtörtént. Velem is. Voltam olyan balek. Természetesen ez után nem nyertem semmit, ám kaptam volna újabb kérdéseket, amire újabb emelt díjas sms-el válaszolhatok, és ha sikerrel veszem az akadályokat, akkor esetleg kisorsolnak, és... Hát hűdejó. Ennek már sok éve, hogy ilyent kaptam. Fiatal voltam. Na nem mintha most nem lennék az, de már akkor is lehetett volna ennyi eszem, hogy nem hiszek ezekben. Valahogy mégis reménykedtem, hogy talán ez lesz a kivétel. A kivétel, ami megváltja az életem és másnap már aranycsészéből szürcsölöm a teámat. Nem így lett.

Azt hiszem rengetegen vagyunk, akik rendszeresen nézzük a Megasztár című tehetségkutató műsort, ami néha az elmegyógyintézetiek játszóterére hasonlít, néha pedig egy elfuserált kabaréra. Ám vannak azért még tehetségek. És azt hiszem, azért mégis érdemes követni. Már csak azért is, mert ki tudja, mikor hallunk ezekről a tehetségekről legközelebb. Eltűnnek a semmiben, vagy megmaradnak a köztudatban? Nem tudni. Biztosan vannak, akik nem is bánnák némelyik eltűnését. Persze, nem tetszhet mindenki mindenkinek.

"Szemét dög" zsűri !

Még zajlik a válogatás, és látni, mennyi idiótát kell a zsűrinek eltűrnie. Néha túl durvának tűnnek, de képzeljük el, milyen lenne, ha nekünk kéne eltűrni azt a sok marhaságot, amit az emberek ott csinálnak. Előbb vagy utóbb betelne a pohár. És mégis a műsort nézve olykor elcsodálkozom, hogy hogyan bírtak olyan kedvesek maradni végig. Szándékosan megtervezett vagy természetükből fakad? Engem speciel ez most nem is érdekel.

De miért indul, aki indul?

Tudom, tudom. Ez a videó már mindenhol fent van a neten. De aki ennyire jó, ilyen fiatalon, azt nem lehet eleget reklámozni. Nem beszélve arról, hogy itt a blogon csupa érdekes, szép és hasznos bejegyzéseket gyűjtök. És Greyson Chance előadása ebbe a kategóriába tökéletesen beleillik. Bár többnyire saját munkákat teszek közzé, azt megígérhetem, énekelni nem fogtok látni a közeljövőben. Sőt, valószínű soha :)

A régi szép idők
Annak idején, amikor először láttam a Superman című filmet a TV-ben, mikor egy csodás napon kódolatlan HBO volt, azonnal beleszerettem a sztoriba. Megnéztem az összes részét lassan. Többször is. De hát a végtelenségig nem lehetett folytatni a filmet. Viszont jött a sorozat. "Lois és Clark - Superman legújabb kalandjai" címmel. Arra már nem is emlékszem, hogy melyik csatorna kezdte. De egy idő után annak is vége lett. Sajnáltam.

Ám jött a Smalville című sorozat, ahol bemutatják Superman előéletét. Ahogy felnőtt. Kicsit összezavart, mert a film, az L&C sorozat és a Smallville sorozat nem éppen függenek össze. Például, hogy Lois és Clark már iskolás koruk óta ismerték egymást a Smallville-ben. Tudtommal ez se a filmben, se L&C-ben nem volt így. Bár az eddig történtek alapján simán el tudnám képzelni, hogy egyszer csak elfelejtik egymást valami hupilila Kriptonit miatt. Hisz már lassan szivárványt lehet összeállítani az eddig felbukkant meteorit színekből, amik közül mindegyik másképp hat hősünkre.

A felejtés ára
Nem, ennek a blognak nincs köze a sorozathoz. Csupán azt a kérdést próbálja kielemezni, hogy vajon mi a felejtés ára, ha van? Nos én azt hiszem már sejtem. Eddig úgy néz ki, hogy 1db 1GB-os Kingston pendrive, 1db kék golyóstoll, 1db A4-es francia-kockás füzet egyetemi jegyzetekkel. Nagyjából talán ennyi. De még nőhet a számuk. Illetve a pendrive mai napon megkerült, mert valaki volt olyan kedves, és leadta az illetékeseknek, akiktől visszakaptam. De vajon mit hagyok el legközelebb? A telefonom? Ha igen, akkor ez hamarosan bekövetkezik, mert az előbb említett tárgyak elvesztése pár nap leforgása alatt történt. Minden esetre nyitva tartom a szemem.

A felejtés oka
Elgondolkodtató, hogy valaki, aki eddig mindig mindenre ügyelt, és igen régen vesztett már el valamit, miért esik bele ebbe a hibába? Miért hagy ott minden nap valamit valahol? Én az alváshiányra tippelek, mert az utóbbi időben annyi feladatom volt, hogy az alvásnak igen csak alacsony prioritást adtam. De van egy elmélet, amit ma olvastam a neten. Mi szerint aki twittert használ, elhülyül. Nem egy mai bejegyzés, az tény, de csak ma akadtam rá. És a jelenséget azzal indokolják, hogy a nagy információáradat miatt az ember agyának nincs ideje feldolgozni a kapott információkat. Hát nem tudom... Szerintem aki megpróbálja egyáltalán feldolgozni az összes csiripelést, az már eleve hülye. Én azért itt még nem tartok. Csak néha szemezgetek. Úgyhogy remélem, az a mennyiségű tweet, ami eljut az agyamig, nem szorítja ki a hasznos emlékeket. Nem szeretnék holnap arra ébredni, hogy nem ismerem fel magamat a tükörben.

Nem mai videó, de ma találtam. Az Eurovíziós Dalverseny 2009-es győztese. Youtube-on kedvencekbe is került rögtön. És mint ahogy ilyenkor az nálam lenni szokott, nem elégedtem meg egy meghallgatással. Persze azért jóból is megárt a sok. Így hát kerestem tőle más számokat is. Nem mind tetszett. A hangja sem, de nem is sokat hallgattam meg. A hegedűn gitározós előadását még azért megosztanám veletek.

Egy újabb zene, ami megtetszett.