sorozat

Smallville - Kiszámíthatóan és érdekesen unalmasan

A régi szép idők
Annak idején, amikor először láttam a Superman című filmet a TV-ben, mikor egy csodás napon kódolatlan HBO volt, azonnal beleszerettem a sztoriba. Megnéztem az összes részét lassan. Többször is. De hát a végtelenségig nem lehetett folytatni a filmet. Viszont jött a sorozat. "Lois és Clark - Superman legújabb kalandjai" címmel. Arra már nem is emlékszem, hogy melyik csatorna kezdte. De egy idő után annak is vége lett. Sajnáltam.

Ám jött a Smalville című sorozat, ahol bemutatják Superman előéletét. Ahogy felnőtt. Kicsit összezavart, mert a film, az L&C sorozat és a Smallville sorozat nem éppen függenek össze. Például, hogy Lois és Clark már iskolás koruk óta ismerték egymást a Smallville-ben. Tudtommal ez se a filmben, se L&C-ben nem volt így. Bár az eddig történtek alapján simán el tudnám képzelni, hogy egyszer csak elfelejtik egymást valami hupilila Kriptonit miatt. Hisz már lassan szivárványt lehet összeállítani az eddig felbukkant meteorit színekből, amik közül mindegyik másképp hat hősünkre.

Megosztás/Mentés