Megasztár - A bátor, az áldozat, az idióta és a tehetség

Azt hiszem rengetegen vagyunk, akik rendszeresen nézzük a Megasztár című tehetségkutató műsort, ami néha az elmegyógyintézetiek játszóterére hasonlít, néha pedig egy elfuserált kabaréra. Ám vannak azért még tehetségek. És azt hiszem, azért mégis érdemes követni. Már csak azért is, mert ki tudja, mikor hallunk ezekről a tehetségekről legközelebb. Eltűnnek a semmiben, vagy megmaradnak a köztudatban? Nem tudni. Biztosan vannak, akik nem is bánnák némelyik eltűnését. Persze, nem tetszhet mindenki mindenkinek.

"Szemét dög" zsűri !

Még zajlik a válogatás, és látni, mennyi idiótát kell a zsűrinek eltűrnie. Néha túl durvának tűnnek, de képzeljük el, milyen lenne, ha nekünk kéne eltűrni azt a sok marhaságot, amit az emberek ott csinálnak. Előbb vagy utóbb betelne a pohár. És mégis a műsort nézve olykor elcsodálkozom, hogy hogyan bírtak olyan kedvesek maradni végig. Szándékosan megtervezett vagy természetükből fakad? Engem speciel ez most nem is érdekel.

De miért indul, aki indul?

Vajon mi az, ami a versenyzőket arra késztette, hogy induljanak a válogatáson? Mi szállta meg őket, amikor nulla tudással, esetleg láthatóan nevetséges megjelenéssel és tehetségtelenséggel megáldott, ámbár lehet, hogy a normál életben kedves és tiszteletre méltó emberről van szó?

Egy részt téves önértékelés. Talán egy álom, amit valóra akar váltani, mert nem elégedett az életével. Megmutatná, mit tud, még ha nem is tud semmit. És ezzel még mind nem is lenne baj. Van viszont még egy ok. Az, amiért nem ők, hanem az ismerőseik, barátaik, ne adj Isten ellenségeik hazugsága a felelős. Legyen ez akár kegyes hazugság is, hogy ezzel örömet okozzanak neki. "Nagyszerű vagy fiam. Büszke vagyok rád. Csodálatos a hangod!", "Pityu te aztán két sör után úgy énekelsz, mint a pacsirta!","Nagyon jó volt! Énekeld el újra, hadd vegyük fel!". Az első a kegyes, a második poén, a harmadik a hülyét csinálok belőled youtube-on kategória. De ha elindul a hazugságok sora, nehéz megállítani. Utóbbi két esetben nem is akarják talán. De szegény áldozat nem is tudja, hogy nem a tehetsége, hanem a tehetségtelensége készteti az embereket könnyezésre. És nem az örömtől, hanem a kíntól és a nevetéstől sírnak.

Azt viszont soha nem fogom megérteni, hogy a közvetlen családtagok legalább az utolsó pillanatban miért nem mentik meg kicsi fiacskájukat, lányukat, apjukat, anyjukat - hadd ne soroljak fel minden lehetséges rokont - az egész ország előtti nyilvános megaláztatástól. És nem is csak arról van szó, hogy ott, akkor ki látja élőben vagy tv-ben. Ezek felkerülnek valóban youtube-ra, a tv2 weblapjára és még ki tudja hány blogoldalra. Egy ország nevet azon, aki egy nappal azelőtt még ült a kis fotelben, és nézte kedvenc sorozatát. Egy átlag ember, akinek szembe kell kerülnie a zsűri kemény de igaz kritikájával, mi szerint se hangjuk, se mozgásuk. "De nekem mindenki azt mondta, hogy nagyon szép a hangom. Igazságtalannak tartom a zsűri döntését. Most miért? Nem voltam jó?" Nem, nem voltál jó, de ez nem a te hibád barátom, hanem a hazug közönségé. "Írjon a Friderikusz olyan szöveget, mint én! Ennyi!" Nem emlékszem, hogy mondta volna, hogy tud, vagy akar dalszöveget írni. Pláne nem elénekelni. Az viszont való igaz, némelyik eltévedt versenyzőnél sokkal jobb volt a hangja, mikor bohóckodott már kínjában, és elkezdett énekelni.

Emberek! Én éneklésben és táncban is a tehetségtelenségek táborát gazdagítanám. De nem is akarom egyiket sem űzni közönség előtt. Végezzen mindenki egy kis önkritikát, mielőtt ilyenre vállalkozik.

Bátor, de nem elég jó

Előfordul olyan jelentkező is, aki nem elég jó. A hangja és az előadása is hagy némi kívánni valót maga után. Viszont nem úgy megy oda, mint akinek elgurult a gyógyszere. Hanem komolyan megpróbálkozik, és elbukik. Majd elfogadja a kritikát. Távozik, és talán próbálkozik jövőre. Vajon ők miért nem balhéznak az igazságtalanság miatt? Valószínű van annyi eszük, hogy tisztában vannak a hiányosságaikkal. Kicsit elkeserednek, de nem átkozzák el a zsűritagokat. Ezeket az embereket becsülöm.

Tehetségek márpedig vannak

Ha azt hinnénk, hogy ebben az országban már nincs is tehetség, nagy tévedés. Akad azért. De bármennyire is tagadja az ember, akkor is a szemétre kíváncsi, mert elvonja saját magáról a figyelmet és valaki máson csámcsoghat. Ettől nagyobbnak érzi magát. Tisztelet a kivételnek persze.

Mégis kiáll egy ember nagy szerényen. Már mindenki felkészült az újabb szemétre. És tátva marad minden száj, mint az ételre váró kiscsibéknek csőre. Meglepődnek, mert valaki tud. Valaki énekel, valaki gitározik, és nem csinál hülyét magából. Valaki kiáll vakon, valaki kiáll tolószékben, és elkápráztatja a zsűrit és a közönséget egyaránt. Elkápráztatja és nem a tolószék vagy a napszemüveg, hanem az ember. Azt kérdezzük, miért nem hallottunk még róluk? És van, akiről tényleg nem is hallottunk, pedig már sok éve a stílusában nagymenő. Itt pedig megismerjük. Jönnek persze külföldről is. Egyeseknek ez nem tetszik, mert ez egy magyar tehetségkutató, mit keres itt valaki külföldről. Nem mindegy, ha nekünk énekel?

Az igazi sztár a szerénység mögött leledzik.

Nem mozgok a sztárok világában. Nem tudom, hogy a fenti kijelentésem megállja-e a helyét. De az én szótáram szerint abszolút így van. Számomra az a sztár, aki tehetséges, de képes emberi maradni. Képes nem elszállni magától, hanem a földön maradni. Egyszerűen csak jó, és ezt tudja is, de ennek ellenére nem tartja magát a világ császárának. Ilyen tehetségeket akarok látni, hallani. Hajrá tehetségek, hajrá Megasztár és hajrá minden tehetségkutató. Akár magyar, akár külföldi licenc alapján is megy.