ilyr

Vagyok én néha nyájas,
olykor talán csak nyálas.
Szoktam még lenni mérges,
odútlan, vastagon kérges
fatörzs, vagy akár csak gyökér,
egóval hizlalt, kövér
malac perzselésre várva.
Szoktam én lenné gyengéd, karjaim kitárva,
célokért küzdő húrjaim gitárja.
Szívbillentyűkön játszó zongorász.
Hozzád képest semmi vagyok,
csak kakukkot rejtő strucc tojás.

2017. december 18. 18:11

Meghív a jövő és elfogadom gyanútlan.
Senki se szól, hogy arra se egyszerű út van.
Karácsonyi maszkot vesz fel a sorsom idén.
Nem esett csapdába senki sem úgy, ahogy én.

Nem szól szám, nem érez a szív, és alszik elmém.
Majd ringatózik a lelkem a hangja selymén.
Mond, ész, hova mész? Így kérdi magát az elme.
De nem reagál, mert másra figyel figyelme.

Múlik a nap, és visszatér újra a semmi.
A sors gyakorol. Nekikezd újra terelni.
Utat mutatva másfele hajtja a lábam.
Fülemet újra a hang simogatja lágyan.

De nem hiszek én a hangok ily erejében.
Elfeledem, csak mosolyom őrzi meg épen.
Ám ez a mosoly nem feledi, mi az útja.
Tereli magát afelé újra és újra.

Ügyetlen csak pár szót lop magának a reggel.
Nagyobb bűnt még soha ember nem követett el.
De beszél a híre és olykor tekintete.
Kérdi magát a szívem, hogy rátekinthet-e.

- De jaj, hova gondolsz? Hiszen nem ismered őt,
bár így is hagyott lelkeden néhány kis redőt.
Űz ez a hang hát néha felé és néha el.
Falat épít a sors közénk és elszigetel.

Délibáb, amit érzek, más biztos nem lehet.
Hát hallgatok inkább az észre a szív helyett.
Majd "Kezdjünk el holnapnak látszani!". Szól a hang.
És vállalni kezdi magát a fránya, bitang.

De luxus az érzés, ha úgy tűnik, ok sehol.
Hát dobozba zárja szívét, hol tüzet csihol.
Majd telnek a hónapok, én pedig jól vagyok.
Ám dühöng a szívem. Szól: Eressz ki! Hol vagyok?

A sors rég szólt már. De most integet messziről.
- A karácsony visszatér. Felébredsz ennyitől?
Látszólag nincs okom, de most már nem érdekel,
hisz szívem ma sorsomat új táncra kérte fel.

2017. december 22. 12:25

Nem nézlek madárnak, legfeljebb csibének.
Kőszobor testemnek egyetlen szívének.
Szikla szirt hátamon folyó vagy szüntelen.
Figyelmem teremtő partodra ültetem.

Medredből hullámzón néhanap kiöntesz.
Elszáradt tetemből mosolygó szirom lesz.
Éltető vized, ha bánat, kín szennyezi,
elönt, majd távozik szirmaim tépve ki.

2017. december 14. 7:22

Nem is olyan régen több csillag volt az égen,
egyszer aztán az egyik leesett.
Itt fényét szórta szerte, árnyék nem kísérte,
de az ég menten homályba veszett.

Odafent azután a csillagoknak száma
csorbult, és ott már annyi hő se volt.
De nem vitatta élő, néma, sem beszélő,
bizony a Föld legnagyobb hőse volt.

Mi lesz a csillag, ha nő? Oly tomboló erő,
hogy nem fogható hozzá semmi sem.
Pajzsomon a rés, aztán egy csillagkitörés,
és átélem, de túl azt nem hiszem.

2017. augusztus 8. 20:20

Hatalmas tó közepén áll egy apró sziget.
Áll ezen a szigeten egy virágos liget.
A ligetnek közepén áll az élet fája.
Tökéletessége egyetlen hibája.

És a fának lombja árnyékot vet felém
hűsítően óvva nyárnak a közepén.
Ám az élet fája védtelen és árva.
Hadd figyeljek én rád olykor arra járva!

2016. november 11. 15:27 - 2017. július 17. 07:20

Hol a mosoly ma? Kérdem én.
Keresem is, de nem lelem.
Van-e haj arra még remény,
ha mosolyod újratervezem,
megjelenik az az édes ív,
ami hív, s magától nem ereszt.
Hegyeket mozgatok, hogyha kell.
Mit nekem Mount Everest.

2017. április 20. 0:44

Nem kedvellek én, ó ne bízd el magad!
Csak hangod, ami időnként elragad.
Nem szeretlek én, de még csak rád se nézek.
Bárcsak fejemben is elkerülhetnélek.
Nem csodállak én, ó eszembe se jut ma.
Félek, elcsodállak és holnapra mi jutna?
Nem becsüllek én, s tudod, nem is foglak soha,
mert felbecsülhetetlen vagy, s én nem ostoba.
Nem féltelek én, bár igaz, ha rezzensz, ugranék.
Hogy mit meg nem tennék, azt tán csak Isten tudja még.
De jaj, ha rossz szónak tárgya vagy, átérzek tíz telet,
s rájövök, hogy van egy érzés, mit úgy hívnak, tisztelet.
Hiába küzdöttem, hiába tagadtam, ma érzek én.
Nincs boldogabb, sem szomorúbb ember nálam e féltekén.
Hiába hittem, hogy az, aki vagyok, soha sem leszek én,
TE rácáfoltál egyetlen perc alatt fehéren, feketén.

2017. július 13. 21:27

Soha nem múló képek cikáznak fejemben szüntelen,
mint hófehér vászonra vetített filmek a múltból.
Időnként meg-megállítom, máskor visszapörgetem.
Ám citromként facsarja gyomrom, hangja úgy szól.

Minden egyes kép önálló kerettel bír ma,
és szorosan, ijedten belém karol.
Ahányszor elmém óvatlan éri, mintha sírna,
és gyengéden fölém hajol.

Fejemet félre, eskü, nem forgatom,
hatalma könnyedén, mint a drog, áthatott.
Mit tettél velem, ó… édes tolvajom?
Elloptál engem, és én csak álltam ott.

Nevetése fűszer, sóhaja szikra.
Én csak veszélyes gáz vagyok.
Belobbantott, ellopott, és nem is ad már vissza.
Nekem csak képeket hagyott.

2017. július 1. 16:07

Egy részében ott a sötétség, a gonosz mégis féli őt,
nem küzd, meg se próbál. Inkább csak futna el, messzire.
Megjárva Poklot, Földet, érintve két időt,
még nem látott ilyet, s nem félt eddig ennyire.

Világa korunk sok arcú istene előtt is csak titok lehet.
Az, biz’ ott… S ágról ágra röppen ej, megint.
Idilli kép, s körötte díszes, ritka keret:
Halkan csiripel, hogy: én csak lenni jöttem itt - legyint.

Elönti világunk megannyi ármány, temérdek érdek.
Megálljt parancsol, s hajlanak előtte ezért a térdek.

2017. február 17.-22. 18:35

Te vagy a reggeli kávé.
Lefekvés előtt a mese.
Felhőtlen folt az égen,
Te vagy a vihar szeme.

Te vagy a csend a zajban,
villámláskor a szemfedő.
Szakadó esőben
fejem felett tető.

Te vagy a rím a versben,
napsugár a tó jegén.
Széles mosoly minden
elfojtott szó helyén.

2015. október 20. 07:10 - 2016. szeptember 10. 22:53.