vers

Lélek tánca

Éj leple alatt lepke száll.
Repül, de néha meg-megáll
egy ágon.
S ringatja őt az esti szél,
mit békés fák nesze kísér.

Az ág csak hajlik csendesen,
s a Hold sugara közt táncol.
A minden közt vagy semmilyen,
hogy idegennek látszol.

Táncol a környék, táncol az utca.
Az éjszaka ritmusára dalol.
Hűsítő szellő indul útjára
egy angyal szárnya alól.

Az ág még hajlik csendesen.
Most rajta pihen a lelkünk.
Majd felnövünk és szépen lassan
mindent elfelejtünk,
csak a lélek tánca marad.
Képzeletben mindörökké
angyalok angyala vagy.

2012. augusztus 05. 13:16

Megosztás/Mentés

Szikra

Az értelem szikrája már talán csak emlék.
Nem létezem én sem, csak olyan, mintha lennék
egy kép a falon, törött keretben.
De nem vagyok vak és sajnos süket sem,
csak néma.
Támad a vadász és visszamar a préda.
Illúziók csupán bárminemű körök.
Minden elmúlik, csak a harc, ami örök
és a tánc.
Két háború közt egy alkalmi románc
és a valótól való félelem.
Új világunk kapujában
szikra táncol késhegyen.

2012. július 6. 12:18

Megosztás/Mentés

Arckönyv

Az az érzésem, az arckönyvem néhány lapja megtépett.
Ki kéne radírozni néhány rég megfakult emléket.
Az oldalak porlanak. Forgatnám, de hullik szerteszét.
Talán új lapok veszik át a régiek helyét.
Néhányat még próbálok... próbálok menteni.
De az erőfeszítésem szabadságot venne ki.
Kopik a tinta és én nem írom újra már,
mert megfakult, rongyos, tépett papírra kár.

2012. június 27. 23:29

Megosztás/Mentés

Mindenkinek kell egy múzsa

Mindenkinek kell egy múzsa,
ki életre ihlet.
S ki mint a rózsa szára, szúr,
de lelked viszket válaszul,
mi gyógyul. S támad hátba orvul
újabb démonod, de páncél nő bőrödön.
Egy nap én is vértbe öltözöm.

Mindenkinek kell egy múzsa,
ki börtönébe zár.
A lánc azért, hogy érezz újra,
cseppet sem nagy ár,
ha ketrecében újra száll
a szabad rabmadár.

És lesz majd... Lesz otthonom a börtönöm,
mert egy nap... Egy nap én is odaköltözöm.

2012. május 28. 21:23

Megosztás/Mentés

Szabadulás

Hosszú évekig rejlő titok körömmel kaparta ketrecét.
Szinte minden ujja véres, de legalább szabad.
S a szabadságvágynak új érzés vette át helyét:
Kapartalak, de te miért hagytad magad?

Jobb volt a rács, a börtönöm.
Bár mit bánom én, ha repdesek.
Átlátszó ruhába öltözöm,
de szabad soha nem leszek.

Maradtál volna csendesen,
s lakattal zártad volna szádat.
Ha sosem tapadhat szemre szem,
csak örömre hull a bánat.

Az őszinteség fegyver ám,
s bár te hullasz el, mint áldozat,
ha kihullna tollad, mind után
növesztesz újabb szárnyakat.

2012. március 31. 23:04

Megosztás/Mentés