Komolytalan versek

Elvétve akad benne komolyabb elem is, de főként poénosra vettem a figurát.
Észrevettem, hogy sokan a vers alatt görcsösen a romantikát, és a "segíts a másiknak", illetve ehhez hasonló gondolatokat tudják csak elképzelni. Ami egy idő után erőltetett már. Főleg ismerve a helyzetet. Mi szerint iwiw-en van pár verses topic. És ott írnak sokan, vagy van, aki csak próbálkozik. Túl görcsösek. Feladatként tekintenek a verselésre. Ez a vers akár megfelel, akár nem, most kikerül erre a blogra is. Jöhetnek a paradicsomdobálók :)

Virágos réten kismadár dalol.
A nagy barnamedve neki udvarol.
Jön a tigris, mérges, nézi a párt.
És megtörténik, amire senki sem várt.

A tigris énekel, táncol le se lehet lőni.
Oposszumék konyhájában vacsora kezd főni.
De csitt... Mi ez a hang? A krokodil megjelent.
Ideges, mert nem evett, s a laptopja is tönkrement.

Ekkor valami megtörte a békét.
Vitatták a pacsirta ének tehetségét.
Ó nem! Most mi lesz? Ez a bűnök bűne.
Messziről a pacsirta még békésnek tűnne,

de ez csak a látszat. Most már bosszút forral.
Az egész erdő fél és hátrál lógó orral.
Nincs menekvés. Itt a pacsirta az úr.
Békésen zenél, míg elszakad a húr

kedvenc hangszerén. Majd aztán leül.
Szívében egyszerre két érzés vegyül.
A méreg, mit elfojt magában,
s az öröm, hogy az ő szavában

kételkedni senki sem mer.
Tiszteli őt minden állat, s ember.
Ő az úr, ki reggel, s este is dalol.
Egy egész erdő, ki neki tapsikol.

2009.11.11. 19:47

Vicces kedvemben voltam. Így megörökítettem az utókornak kockaságom.

Na de ha már itt vagyok, itt, ahol oly rég jártam.
Itt, hol a verseim a világnak szántam.
S majd elfeledtem, be nem tértem újra,
mert egy hang - „programozz” - súgta.

Most újra Rimelek. Ajkam újra verset ont.
Susognak a fák, repül egy veréb.
Miért tanulnék ASP-t ha PHP is elég?

Dinamikus oldalak, oh micsoda tökéj.
Micsoda ötletek.
Örülök, hogy itt lehetek én is köztetek

De csitt.... mit hallanak bot füleim.
Az erdő mélyén, hol a Javascript az úr,
hol az AJAX orrú kicsi kóder a könyveiben túr.

Igen. Hallom a hangot.
Azt súgja tanulj! Használd az agyad.
S kérdezz csak akkor, ha gondolkodtál,
de a megoldást mégsem tudod magad.

A világ halad. S mi lassan elveszünk.
Reggel, délben, és este is programot tervezünk.
A kódok teremnek, mint fán az alma.
Ide az összes progos könyvet élve vagy halva!!

2007.11.26. 21:49

Bármiről lehet írni. És szinte bármiből ki lehet hozni szépet is.
Nem mondom, hogy ez szép, de azért a falfestékhez képest nem rossz.

A falon festék oly szépen mutat.
De szétfolyik hamar, mert túl nagy a huzat.
Lefestem újra, és újra tündököl,
mert nem vagyok olyan, ki ilyenen tököl.

2007.01.11. 16:30

Egy szmájli ihlette a verset, ami egy robogó volt.

Micsoda járgány...
Szalad úton, s járdán.
Magával ragad az érzés, mint a gyilkos járvány.

Mint a motor robog,
szivem épp úgy dobog,
szélben szerteszéjjel szál a hajam, de katona dolog.
Fő, hogy robog a járgány, sa hajam lobog.

2006.11.14. 20:04

Szintén egy olyan vers, amit a PHPStudio fórumába írtam. De most eljött az ideje, hogy itt is közzé tegyem.
Ratoc tett valami megjegyzést, amire ezt reagáltam, de már nem tudom mit.

Jön a nagy kérdés, mire választ vár a nép.
Megőrültünk, vagy tán még minden elme épp?
Nem tudom a választ, de ratoc kiküldetett,
s én nem fordulok vissza soha a megoldás helyett.

Megmondom az őszintét. Az elme bomlani született.
Tudjátok, a zülött elme csak bomlani szeret.
Jutott ebből nekünk is egy jó néhány szelet,
igy őrülhetünk, ha drága tüdőnk még levegőt vehet.

S a végszó, egy rövidke gondolat.
Ha nincs aki megőrjítsen, hát csináld te magad.

2006.08.05. 20:27

Ezt a verset a PHPstudio ihlette, amikor lassabb volt a megszokottnál.

Lassú volt a fórum, és lám, ismét szalad.
Ha látom, milyen lassú, szívem majd meg szakad.
De felejtsük el, mi edig volt! Új napra ébredünk.
Szaladunk a fórummal, és mindent szétverünk

Tombolunk! Igen tombolunk.
A PHP-vel megmutatjuk, mi mesterek vagyunk.
Hej... itt az idő. Ébredjetek.
Ide vele, Akarom az összes ciklusötletet

Jolvan jolvan. Én is tudom, hogy ez nem egy verses fórum,
Nem azért van, hogy itt felejstem szanaszét a nem kívánt verseket.
De írnom kell. És írok is, mert az unalom eltemet.

De semmi vész. Itt a PHP. Az mindig segít.
Gyerünk emberek. Írjatok sok sok ötletet.
PHP Studio.. Hogy mi az? Még kérdezed?
Ez maga PHP, hisz más nem is lehet.

Na.. Még mindig csak olvasol? Ideje tanulni.
Segít a Studio. Nem mehetsz aludni.

2006.08.04. 21:17

Ez egy hibrid vers. Eleinte komolytalannak indult. De idő közben komolyra fordult.

Ember! Bízva bízz, és hízva hízzál.
Nem szorít a gatya, hogyha nincs a cipzár.
S ha gond a gomb, mert gömbölyödni látszol,
vagy sörhasad nő, mert piától ázol,

hát száműzd a gombot. Nem kell az oda.
Eljött az új kor, a változás kora.
Ideje menni, de nem tudod hova?
Csak te rád vár a megoldások hosszú-hosszú sora.

Biztosan te rád, mert rajtam csak röhög.
Elsuhan mellettem, s arcomba kacag.
Na ez az az idõ, hogy én is dühbe jövök,
és kitör belõlem egy gondolatnyi harag.

S e gondolatnyi haraggal, hát…, nem sokra megyek.
Szemembe néznek a vigyorgó szemek,
és igazán, tényleg, én bármit elviselek,
de nem akarom, hogy rajtam kárörvendjenek.

2005.09.23.

Nem különösebben kommentelném. Nem a büszkeségeim közé tartozik. De ilyen is van.

Fárad az ember, nem bírja a strapát.
Hazafelé alig bírja vonszolni a farát.
Megérkezik otthonába, leteszi a testét,
Ekkor leli Lali szörnyűséges vesztét.

Szegény, álmos, munkás ember, felugrik a zajra,
Sikoltott a Lali gyerek, miért fekszik apja rajta.
Lali apja megijedt, bánta már a dolgot.
Fáradt szemmel sajnálkozva ilyesmiket morgott.

Jaj kisfiam, izé, bocsi, ajjaj, hoppá, most mi lesz.
Anyád most már ezek után, biztosan majd elõvesz
Két hatalmas sodrófát, s ellátja a bajom.
Hogy lehettem ilyen vak, ó én bolond majom.

Lali látta lüke apján, megint sokat ivott,
Nem is beszél olyan tisztán, ahogy máskor szokott.
Tudta, apja ritkán iszik, igaz akkor igen sokat.
Visszafogta mindig magát, ne veszítsen barátokat.

2004.11.02.

Hol volt, hol nem volt. Volt egyszer egy elsősegély verseny. Ezért elsősegélyt kellett tanulnom. Na az szülte ezt a verset.

Csodálatos, vörös színû, hihetetlen folyadék
Csurog szegény karomból. Jaj Istenem! Hol a szék?
Úgy érzem, hogy elájulok. Mindjárt összeesem.
Nem tudom hogy miért, és hogy mi történik velem.

Segítségért kiáltok, de nem hallja meg senki.
Nem is fognak rólam most már tudomást se venni.
Látom már a távolból, ketten mégis jönnek.
S megkérdezik hangosan: mi a neve önnek?

Csodálkoztam rajta, vajon miért nem igyekeznek,
Egy pillanatra balra nézek, s csokoládét feleznek.
Nem akartam elhinni, hogy történhet ilyen.
Megingott az emberekben úgyis gyenge hitem.

Majszolják a csokoládét, s nekem nem is adnak.
Csokoládét nem, de elvérezni hagynak.
Nagy nehezen nekilátnak ellátni a sebemet,
Artériás vérzésem már életemmel fenyeget.

Megfogják a bal kezem, s jó magasra emelik.
Artériám lassan, de már végre keresik.
Egyikük oly boldogan, s erős hanggal felkiált,
Végre meg van, megtaláltam: Az utolsó szem csokikát.

Azt gondoltam, ez már csak egy szörnyû álom lehet.
Mert ennyi rosszat két ember biztosan nem tehet.
Koncentráltam arra, hogy felébredjek gyorsan.
Egy pillanat mi eltelt, s ágyikómban voltam.

Örültem, hogy sérülésem tényleg nem volt valóság.
Nem hiányzik betegség, és nem hiányzik semmi kórság.
Megvagyok én sebek nélkül, nem kell nekem fájdalom,
S ahelyett, hogy felkelnék, fekszem tovább ágyamon.

Hiába is pihennék, mert kopognak az ajtón,
Elindulok kifelé. Csak nem vágnak tarkón.
Felkelek az ágyamból, meg is vág egy penge.
Üvöltöttem hangosan, nagy nagy félelmembe.

Csodálatos vörös színû, hihetetlen folyadék,
Csurog szegény karomból. Jaj Istenem! Hol a szék?
A kint ácsorgó emberek meghallottak engem.
Betörték az ajtót, de el már alig hittem.

Közeledtek felém, s láttam, csokit keresnek.
Fogyatékos gondozottak, kéregetni jöttek.
Tudtam már az álom valóra fog válni.
Hát üvöltöttem mégegyet, s jött hamar egy bácsi.

Kihívta a mentõket, s ellátta a sebem.
Tudtam már, hogy hamarosan meggyógyul a kezem.
Rájöttem, hogy szörnyű álmom megmentette életem.
S örülök, mert sokáig még megtarthatom két kezem.

2004. nov. 04.

Nem tudom, ki hogy van vele, de én télem mindig a nyarat várom, nyáron pedig a telet. De legalábbis a hidegben a meleget, melegben a hideget.

Elhúzom a függönyt, meglátom az eget.
Felesel a felhő, de mindjárt odamegyek.
Na ne szórakozz velem. Ne légy ilyen bátor!
Ha tényleg olyan erős vagy, miért vagy olyan távol?

Csak vigyorogsz oly messziről, és nézel olyan bután,
De megnézheted magad a szilvás játék után.
Olyat kapsz, hogy elkékülsz, vagy inkább szürke leszel.
Zokogni és bőgni fogsz, majd pocsolyába veszel.

Napapuka felemel, újra fel az égre,
S azt hinné az ember, hogy békén hagysz már végre.
De te kezded elölrõl, nem tanultál eleget.
S valamikor valahol, megint veszély fenyeget.

De telik az idő és kisüt a nap.
Minden munkás ember hőgutát kap.
S akkor, akkor olyan dolgot látok.
Nem is tudom eldönteni áldás-e vagy átok.

Hűsítő esőt zúdítasz reánk.
Üveg volt kezemben, most földön üvegszilánk.
Nem tudom elhinni, most segítesz rajtunk.
Korábban ez volt az utolsó, amit akartunk.

Most örül minden ember, hogy végre megérkeztél,
S nem számít már az, amit korábban vétkeztél.
Telik az idõ, folyton csak telik.
Gyakran a kis vízcseppek a szőlőt agyonverik.

Ha tönkre megy a termés, a látvány sose szép.
Ez nem tetszik a termelőnek, háborog a nép.
El is kezdik nyomban a felhőket szidni,
S ha melegük van, csak akkor kezdik hívni.

Nem tetszik az eső? Előfordul néha.
De ekkor örül igazán a száraz kecskebéka.
Figyeljetek nagyon rám, most jön majd az "Ende".
Elárulom nektek: Ez az élet rendje.

2004.11.03.