Áldás vagy átok

Nem tudom, ki hogy van vele, de én télem mindig a nyarat várom, nyáron pedig a telet. De legalábbis a hidegben a meleget, melegben a hideget.

Elhúzom a függönyt, meglátom az eget.
Felesel a felhő, de mindjárt odamegyek.
Na ne szórakozz velem. Ne légy ilyen bátor!
Ha tényleg olyan erős vagy, miért vagy olyan távol?

Csak vigyorogsz oly messziről, és nézel olyan bután,
De megnézheted magad a szilvás játék után.
Olyat kapsz, hogy elkékülsz, vagy inkább szürke leszel.
Zokogni és bőgni fogsz, majd pocsolyába veszel.

Napapuka felemel, újra fel az égre,
S azt hinné az ember, hogy békén hagysz már végre.
De te kezded elölrõl, nem tanultál eleget.
S valamikor valahol, megint veszély fenyeget.

De telik az idő és kisüt a nap.
Minden munkás ember hőgutát kap.
S akkor, akkor olyan dolgot látok.
Nem is tudom eldönteni áldás-e vagy átok.

Hűsítő esőt zúdítasz reánk.
Üveg volt kezemben, most földön üvegszilánk.
Nem tudom elhinni, most segítesz rajtunk.
Korábban ez volt az utolsó, amit akartunk.

Most örül minden ember, hogy végre megérkeztél,
S nem számít már az, amit korábban vétkeztél.
Telik az idõ, folyton csak telik.
Gyakran a kis vízcseppek a szőlőt agyonverik.

Ha tönkre megy a termés, a látvány sose szép.
Ez nem tetszik a termelőnek, háborog a nép.
El is kezdik nyomban a felhőket szidni,
S ha melegük van, csak akkor kezdik hívni.

Nem tetszik az eső? Előfordul néha.
De ekkor örül igazán a száraz kecskebéka.
Figyeljetek nagyon rám, most jön majd az "Ende".
Elárulom nektek: Ez az élet rendje.

2004.11.03.