Az új korszak

Mi az, amit a legjobban szeretsz? Ami megnyugtat, amikor reménytelennek tűnik az élet. Amikor a káoszban elveszve keresed a kiutat, de nem leled. Mert azok, akiknek melletted kéne állni, ők azok, akiktől menekülsz. Számomra ez a csend volt. Az este, amikor mindenki alszik. Amikor csak magam vagyok, és nappal bármi is történt, valahogy már semmi sem számít. Éjszaka jól lehet gondolkozni. Minden zavaró tényezőtől mentesen. Talán csak az utcán üvöltöző vandálok, részegek és bolondok törik meg a csendet. De az nem számít, mert hozzá tartozik már a világhoz. Kapjuk grátiszba az élethez. Így az éjszaka békés, és nyugodt. Nem akarom, hogy felkeljen a Nap. De megtörténik, és a Nappal együtt felkelnek üldözőink. Kezdődik egy újabb kemény nap. Egy darabig az ember szépíti saját magában a történteket. Majd megszületik ez a vers.

Beköszöntött egy új korszak hajnala.
Hajnal, vagy inkább este tán.
S hallgatom a csendet eme új korszak hajnalán.

Hallgatom a csendet... Hallgatom, mert tetszik.
Hallgatom, mert csendre éhezem.
Hallgatom, mert tudom, hisz alszik szégyenem.

Alszik a zaj. Pihenni tértek a hangok.
Alszik a Világ, csak én nem alszom el,
mert a csend az, mi testem s lelkem erővel tölti fel.

A nappal gonosz. Gonosz és gyűlölöm.
A nappal sötét, és undorító, akárcsak a Világ.
Izzó vassal minden nappal izzadt homlokodra hág.

Undorító, nyomorult és beteg!
Undorító! De őt nem zavarja. Csak kacag és röhög.
De csitt! Ha bármit megneszel, még oda is böfög.

Incselkedik...
Az idegeid húzza.
Elengedi, megfeszíti, elengedi, megfeszíti újra és újra.

Egy nap 24 óra. Telnek, múlnak a percek.
Ám akár egy betegség, mi úgy tűnik, sosem múlik el,
bárkihez szólsz, senki nem felel.

Felrobbanni készülsz.
Gyűlik és gyűlik a feszültség.
Magadban tartod, pedig ordítanád, hogy: Segítség!

És akkor jön a család. Az az édes család.
Ő az, ki támogat. Illetve nem is.
Tőle származik az első, s az utolsó seb is.

Most épp forrnak sebeim.
A család csendben van. Alszik. Pihen.
De holnap ismét megtudod, milyen.

Addig is csend van. Este. Alszanak.
Mint mondottam, alszik szégyenem.
De lehet, holnap elbukom, mert bármily erős volt, mára meghalt a védelem.

A vár ledől. összeomlik.
Nem kell több, mint egy pillanat.
De légy boldog, mert az élet szép, és süt a nap.

Na persze... Szívem jót kacag.
Mondjuk együtt: „Csíz!” S fejünket dugjuk homokba.
Észre sem vetted, de ez volt a vezényszó. „Harapj kutya! Torokra!”

2008.07.15. 01:32

Sokan mondják, hogy az élet szép. És élvezni kell minden pillanatát. És ilyenkor a szenvedő legszívesebben képen vágná, aki ilyen arcátlanságot mer mondani. Mert ő nem ismeri, milyen nehéz is az élet - Gondolja a szenvedő alany. Az optimista pedig lenézi a szenvedőt, mert nyafogásnak gondolja, amit ő hajtogat.

Magunkban tartani nem szabad. Ki kell mondani keményen. Még ha nyafogásnak is tűnik másoknak. De ugyanakkor azt is ki kell mondani, hogy "Nem vagyok tovább hajlandó szenvedni! És akkor is nevetni, sőt, vigyorogni fogok, ha minden elveszett." Nem azért, mert ettől elmúlnak a bajok, hanem azért, mert nevetve sokkal könnyebb észrevenni az élet szebbik oldalát. És a szebbik oldalon könnyebb átvészelni azt az időt, amíg a problémák alább hagynak.