ilyk

Több, mint egy éve. Istenem..!
Szinte fel sem fogom.
Mert tudod, valahogy nem értem.
Hát… nem is tudom.

Egy részről valóság volt
minden perc, minden csevej.
Más részt a valóság most
a múlt romjai közt hever,
s nem tudom a választ a miértre.
Az akkor nem a mostot ígérte,
hanem napfényt, derűt, kék eget.
Akkor előre hajtott, ma épphogy lépeget
néha előre, de néha csak hátra.
Szinte már fogva tart a kudarcok sátra,
de keresem az ajtót. Szeretném érteni,
milyen az a szív, mi önmagát tépte ki.

Elbuktam. Ezt tudtam már hamar,
de hogy beállítasz ördögnek,
az rosszabb, mint a sav, ha mar.
Szinte égeti bőröm. Érzem is szagát,
ahogy a szerelem tüze belőlem égeti ki magát.

Közhelyek, tudom, de ez itt a köz helye.
Szóközök, sorközök és gondolatjelek hada.
Abraka dabra! Így lesz minden a semmivel tele,
miközben tűnődöm, hogy jutok haza.

Mert keresem. S talán egy nap megértem, mi történt.
Mi volt az a szellő, mi kavart egy örvényt,
s lettél hurrikán, mi felcsavart egy fára.
És miért dobta két új szirmát ama hervadó virág szára.

(2015. szeptember 25.-26. 00:46)