harc

Ez az egykori, elveszett weblapomra tervezett bemutatkozó vers lett volna. Nem, nem engem mutatott volna be. Csak közvetve. Csak egy hangulatot, ami a weboldal hangulatát tükrözte volna. Hogy miről szól?

Démoni harcok, öröm, félelem és halál
ebben a versben mind egymásra talál.

Ez az a hely, hol nappal is a Hold az úr,
mert nem alszik a démon, csak dühöng, dühöng vadul.

Ám a két erő egymással új csatákat vív,
de ha van, ki melléd áll, bár ő újra visszajön,
öröm csillog szemedben, kinyílik a szív,
és megfakult lelkedben napfelkelte lőn.

Hát nézz fel az égre, hol annyi csillag bujdokol!
Válassz egyet, melynek ragyogása szívedig hatol!
Ragadd meg erősen, mert vétek veszni hagyni,
de ne zárd olyan mélyre, hogy ne tudd továbbadni.

És egy nap a démon újabb életet vesz el,
ám azon a napon te is ragyogó, örömet adó, fényes csillag leszel.

2006. 01. 31. - 21:54

Süllyedtem, igen, de megtanultam úszni. Azt viszont megjegyeztem, hogy nem szabad azt hinni, hogy biztonaágban vagyunk. Fél szemem mindig a hátam mögé tekintett.

Tombolt a düh. És tombolt a harag
Hatalmas szél fújt a vörös ég alatt.
Látta a célt, és látta az utat,
tudta, hogy szíve még jó irányba mutat.

De jött az ár, mi elsodorta őt,
s bár azelőtt bivaly volt, az élet nevû pióca kiszívott belőle minden csepp erőt.
De újra és újra nekivágott a végtelen útnak,
miközben benne könyörtelen, véres harcok dúltak.

Számtalanszor megbotlott, de nem adta fel soha.
Tudta azt, úgy nem is győzhet, s ő nem oly ostoba.
De hiába is küzdött, hisz erősebb az élet.
Kapaszkodott erősen, de ferde útra tévedt.

Megbotlott, megbillent, és lecsúszott a mélybe.
S a magasságos Istent hiába is kérte.

A könyörtelen világban egyedül az ember.
Segítségre vár, cselekedni nem mer,
de mégis megteszi.

Erősnek mutatja megsebzett lelkét,
de legyőzték. Rettegésben éli minden egyes percét,
s bár nem látja már jövőjét, mégis tervezi.

Vége. A lakásban ismét csend honol,
de nem alszik már többé, hisz nem alszik a pokol.

2005.12.27. - este 8

Ha éppen álmodsz, gyakran fogalmad sincs róla, hogy álom. Miért ne lehetne hát, hogy már nem is élsz, csak azt hiszed? Néha tényleg olyan érzésem volt nekem is.

Megszülettem. Vagy tán épp büntetésem töltöm,
és ez itt a Pokol? Már nem tudom.
Mint gyáva nyúl a tópart mellett,
mi a víz láttán is futni kezdett,
félek. Pedig nekem kéne magamból a bátorságot ontanom.

És nem nézek már tükörbe, mert elriaszt a látvány.
S ha meglátom őt, ki mindennek oka,
szétfeszít a fájdalom, s futnék. De hova?
Mintha dühöngő harcosnak véres kardját látnám,
vérszemet kapok, de nem megyek oda.

Csak távolról lesem a fejleményeket, s magamba fordulva kifele nézek.
A lábam sem mozdul, mert egyedül vagyok.
Kémlelem a szobát, tán van egy csendes sarok,
hol minden nyugodt, és semmitől sem félek.
Mint magányos pók a kopott, fehér falon, kilépek a fényre, hogy ti is lássatok.

Már nem tudom, az utam mégis hova vezet,
de végig fogom járni, mert feladni bűnözés.
S bár bűn maga az élet is, vagdal ezernyi tompa kés,
jut még azért nekünk is néhány finom szelet,
s ha egy ember is megszeret, már te sem vagy kevés.

2005.11.14. - 22:34

Az élet nem játék. Az élet harc. Vagy lehet csak azt játszuk, hogy harcolunk?
Teljesen mindegy. Akár játék, akár harc. Úgyis én nyerek.

Erős vagyok, de mégis gyenge.
Mert nyakamon a hosszú nyelű, éles, hegyes penge.
De nem adom fel. Kardot rántok én is.
Penge pengét karcol, s győzni fogok mégis.

2005. 03. 26.