Esti vaksötétben gyenge eső altat,
ahogy kopog halkan az ablakon,
mint éjnek sok-sok dobbanása,
és én csak hallgatom.Hallgatom, mert mást nem lehet.
Ő kint van, én meg idebent.
Ilyen érzés, ilyen fájó
ismerni egy idegent.És koppan ismét, koppan újra.
Én ekkor ablakot nyitok,
és így leszek sajnos tanúja,
hogy minden csepp titok.Arcomon folyva hűvösen
álomba ringat, mint esti dal,
de soha, még egy percre sem
szól hozzám a vihar.2018. február 18. 00:34
Kategóriák:
Új hozzászólás