Egy kis alliterációval megfűszerezett rövid vers a reményről.
Arról, amelyik elbújik, mint a rossz gyerek a büntetés elől.
De ha kinyitjuk a szemünket és fülünket, meghallhatjuk a lépteit, és láthatjuk, hogy nem is bújt messzire.
Lám lőn még ma is itt keservesen küszködő,
kínjában kéz után kapdosó elveszett egyén?
Egy elmúlott, elkeserítő időben imigyen éreztem én is,
ám álmodtam szépeket, szambáztam szeleburdi tó tükörsima jegén.Jajszavak múltak,
magamban a remény rőt lángjai lobogva gyúltak.
Gyanútlanul, ám átkozottul álomreggelre ébredtem én.
Elmúlt egy eszméletlen bánat, és életre kelt kínjában a remény.2005. június 2.
Kategóriák:
Új hozzászólás