Süllyedtem, igen, de megtanultam úszni. Azt viszont megjegyeztem, hogy nem szabad azt hinni, hogy biztonaágban vagyunk. Fél szemem mindig a hátam mögé tekintett.
Tombolt a düh. És tombolt a harag
Hatalmas szél fújt a vörös ég alatt.
Látta a célt, és látta az utat,
tudta, hogy szíve még jó irányba mutat.De jött az ár, mi elsodorta őt,
s bár azelőtt bivaly volt, az élet nevû pióca kiszívott belőle minden csepp erőt.
De újra és újra nekivágott a végtelen útnak,
miközben benne könyörtelen, véres harcok dúltak.Számtalanszor megbotlott, de nem adta fel soha.
Tudta azt, úgy nem is győzhet, s ő nem oly ostoba.
De hiába is küzdött, hisz erősebb az élet.
Kapaszkodott erősen, de ferde útra tévedt.Megbotlott, megbillent, és lecsúszott a mélybe.
S a magasságos Istent hiába is kérte.A könyörtelen világban egyedül az ember.
Segítségre vár, cselekedni nem mer,
de mégis megteszi.Erősnek mutatja megsebzett lelkét,
de legyőzték. Rettegésben éli minden egyes percét,
s bár nem látja már jövőjét, mégis tervezi.Vége. A lakásban ismét csend honol,
de nem alszik már többé, hisz nem alszik a pokol.2005.12.27. - este 8
Új hozzászólás