Legyek

Ez egy elég őrült vers, de unatkoztam. És valami értelmetlent akartam.

Kinyitom a szemem, meglátom az eget.
Idegesen csapkodom a szemtelen legyet.
Nem repül el. Itt marad. Nem látja az utat.
Szárnyaival csapkodva egy kijáratért kutat.

Kinyitom az ablakot, kikergetem rajta.
Nem repül el azonnal, mert ő nem az a fajta.
Visszafordul megköszönni, hogy ily rendes voltam.
Alig hittem szememnek, és csak ennyit szóltam:

Jól tudom, hogy nem valóság, amit én most látok.
Hogy lehet, hogy nem fogjátok be a lepcses szátok?
Akármilyen legyek vagytok, nem tudtok beszélni.
Megbolondul így az ember. Hogy lehet így élni?

Azt sem tudom, miért beszélek most már többes számban.
S miért érzem, hogy valami zümmög az én számban.
Belerepült az a légy, mit előbb kikergettem.
De semmi baj, mert legyet eddig én még úgysem ettem.

Mégis inkább úgy döntök, most kitátom a számat.
Hadd repüljön ki belőle ez a szegény állat.
El is hagyta házunkat bizony nagyon gyorsan.
S ha azt hittétek, igaz volt, amit eddig mondtam,

Elárulom mese volt csak. Nem is történt meg velem.
Nem eszem én legyeket. Több bennem az értelem.
Inkább mászom hegyeket, vagy átúszom a hideg Dunát,
de amekkora én vagyok, nem játszom meg nagyobb butát.

2004. közepe felé