Mosolyog a fény

Fekete sárban, nyakig merülve kikandikálok a világra.
Valaki nyújtja kezét felém, de az már nem az ő hibája,
hogy nagyobb a súly a lábamon,
mint repítene fel a fájdalom.

Ím ellepi a láp az arcomat, még orrom hegye virít talán.
Ó, ez lehet a vég, az alkonyat, de mosolyog a fény, mint a prizma rám.
Hívogat a színe, szinte rám kacsint.
Süllyed a világ, de én ma újra kint.

2016. szeptember 1. 23:37

Kategóriák: 
Megosztás/Mentés

Új hozzászólás