Lőn szita, s lila kő

Lőn szita, s lila kő.
Neked szaval az idő,
de nincs költői kép, ami leírná énedet.
Minden molekula tőled lop életet.
Kacag, ha kacagsz. Sír, ha sírsz.
Még könnyeiddel is verset írsz.
A villám tőled csen erőt.
A patak hangja is téged majmol.
Morajlik a tenger,
s minden lélegzeteddel
egy szellő indul útnak.
Pislákol a Nap, ha le-lehunyod szemed,
s ha énekelsz, száz rigó tart veled.
Dörög az ég és zivatarral űz el,
ha kell, hogy őrizze éjed.
Kakas kukorékol, ha ébredsz,
a természet egyszerre éled.

Születésed napján a kórus összeáll,
s kánonban éneklik a “hepibörszdéjt”.
Húsz éves lettél, s az Ősz Szakáll
is homlokodra csókol ezért.

2014. szeptember 20. 22:02

Kategóriák: 
Megosztás/Mentés

Új hozzászólás